SzántóGráf

Csúklóztatják a rendőröket – az online kiadókat kell felelősségre vonni – rossz a csapás írány, a bíróság csak hárít

A nyugdíjasoknak se könnyű. Egész nap mégse ülhetek az orvosi rendelő várójában. Mindennap nem mehetek vér és vizeletvizsgálatra és a kemoterápia is csak hetente egyszer van. Bár nézhetném a tévét is, de arra is rá lehet unni. Nyalogathatnám az utóbbi években keletkezett lelki sebeimet, esetleg gondolkodhatnék, ki az, akit még nem jelentettem fel vagy leveleznék a rendőrséggel és a bírósággal. Na meg megannyi egyéb értelmetlen dologgal is elüthetném, a napomat mégis mindig azon jár az agyam, amin már nem kellene. Javíthatatlan lettem.

Kezembe kerül ez a mellékelt bírósági levél, amelyben egy rágalmazási per indítását tagadják meg azzal, hogy a rendőrség ismét nem tudta kideríteni a sértegető, becsületsértő posztok beíróját. Miért is? Nos, csak azért mert az ilyen sötétben bujkáló, névtelen hősök, vidéki szabadságharcosok már óvatosak. Fosnak, hogy mitől a fene se tudja. Ők azok, akik beülnek az internetes kávézóba és a szabadon fogható wifi hálózatról írogatnak. Így aztán ki tudja az aznapi egy helyről indított 100 IŐP címről kideríteni, ki is a hunyó. Egyébként ezt a rendőrség és a szolgáltatók is jól tudják, mégse tesznek semmi ez ellen. S még merje azt mondani valaki, hogy nincsen nálunk sajtószabadság, hogy neleht nyíltan, névre szólóan gyűlölködni, zsidózni és megalázni bárkit.

Óriási sok felesleges munkát adnak ezek a hiábavaló feljelentések a rendőrségnek.  Ha hiszik, ha nem még sajnálom is őket, hogy ilyen feladatokkal terhelik őket. A tisztelt és nagyérdemű bíróság pedig ilyen esetekben hárít, noha nem is az ismeretlen beírót kellene fülön csípni.  Ott van a portál üzemeltetője, aki a nagyobb kattintás szám növelésére nem moderálja, átengedi a gyalázkodó bejegyzéseket. Tessék, elhinni a médiatörvény világosan kimondja hol a határ és meddig lehet elmenni az online portálokon való kommentezésben. A tulajdonost, a főszerkesztőt kell vasra verni, aki nem szűri meg ezeket a rosszindulatú beírásokat.

Különben elszabadult a pokol.  Tök felesleges a sértegetők után nyomozni, akik ezt sportszerűen üzik azok már tudják , hol hogyan lehet a kulisszák mögött utolérhetetlenül gyalázni másokat.

Folyt. köv.

Exit mobile version