SzántóGráf

NÉGY MÓDOSÍTÁSI JAVASLAT KÖZÜL EGYET SEM FOGADTAK EL

Miskolcot érintő kérdésekben nyújtott be négy módosító javaslatot Szilágyi Szabolcs: mindet visszautasították.

​- A parlament költségvetési bizottságának fideszes többsége lesöpörte az asztalról Miskolc problémáit – mondta Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselő a Jobbik pénteki sajtótájékoztatóján, ahol súlyos véleményt fogalmazott meg az üggyel kapcsolatban.

– A város fideszes országgyűlési képviselői ismét bebizonyították, hogy nem az itt élők érdekeit helyezik előtérbe. Ha nem így lenne, akkor lobbiztak volna ők is azoknak a módosító javaslatoknak a megszavazásáért, amiket – Jakab Péter országgyűlési képviselőn keresztül – benyújtottam a jövő évi költségvetés előterjesztéséhez.

A Jobbik előválasztási képviselő jelöltje a témával kapcsolatos tapasztalatait is megosztotta a sajtótájékoztatón. – A fideszes padsorokból gyakran elhangzik a parlamentben, hogy a költségvetés a nemzet egységét fejezi ki. Ezt a megállapítást hamisnak érzem, mivel 2010 óta 7828 módosító javaslatot nyújtott az ellenzék be a költségvetési tervezetekhez, ezekből pedig mindössze 22 darabot szavazott meg a kormánypárt.

Hiánypótlás

Szilágyi Szabolcs úgy véli, a mostani javaslatokban olyan célok megvalósítását fogalmazta meg, amikre égető szükség lenne, és amelyek teljesítése nem számított volna lehetetlen vállalásnak.

– Tavaly egyszerűen egy tollvonással lehúzták az MVK normatív támogatását a központi költségvetésből. Ennek isszák a levét a miskolciak. Ez a hiány tette szükségessé a járatritkításokat, és a buszok üzemeltetési problémái is jórészt ennek a döntésnek a számlájára írhatók. Ennek a problémának a megoldására kértem 1 milliárd forintot a központi költségvetésből. Tévedés ne essék, nem plusz forrást kértem, hanem csupán azt, hogy pótolják azt a hiányt, amit Miskolc az elvonásoknak köszönhetőn szenvedett el.

Szilágyi Szabolcs emellett még három másik módosító javaslatot is tett.

– Martinkertváros és Szirma városrészek csapadékvíz-elvezető hálózatának kiépítésére 5 milliárd forintot kértem. Szintén 5 milliárd forintot kértem ahhoz, hogy Miskolcon P+R parkolókat létesíthessünk a tömegközlekedési eszköz megállói és vonat- valamint buszpályaudvarok mellett, úgy vélem ezzel is csökkenthető lenne a város úthálózatának terheltsége. 1,5 milliárd forintot kértem ezek mellett az agglomerátumok út- és járdafejlesztésére: erre szükség lenne Alsózsolcán, Felsőzsolcán, Arnóton, Szirmabesenyőben és Sajókeresztúron is.

Szilágyi Szabolcs úgy gondolja, szomorú, hogy a fideszes országgyűlési képviselői megszavazzák az elvonásokat, de nem hoznak pénzt Miskolcra és környékére. Úgy véli, a város egyetlen kitörési pontja ezért a jövő évi kormányváltás lehet.

Avasi útfelújítás

A sajtótájékoztatón Szarka Dénes önkormányzati képviselő is beszélt a Miskolcot érintő problémákról.

– Az egyik módosító indítványban szerepelt a Szentgyörgy útnak a teljes felújítása. Úgy vélem, erre nagy szükség volna, hiszen a forgalom évről évre növekszik itt, emellett egyre több a kátyú és a bemélyedés. Az indítvány szerint 750 millió forint irányoztak volna ennek az útnak a rendbetételére. Sajnos ezt a módosítót is leszavazták a Fidesz képviselői, a támogatás nélkül pedig az önkormányzat – a tavaly történő rendkívüli elvonások miatt – a legjobb szándéka mellett sem tudja ezt megvalósítani. Végig akartuk vinni ezt a módosítást: nem sikerült. Ezért is szeretnénk, hogy jövőre olyan országgyűlési képviselőre van szüksége ennek a körzetnek, aki képes hatékonyan lobbizni Miskolc és az Avas érdekében – fejezte be gondolatit Szarka Dénes.   ​

Exit mobile version