





A folyóirat frissen megjelent számának Irodalom rovatában Petőfi Sándor Magyar vagyok című verse áll, mellyel a költő születésnapjának közelgő bicentenáriumára emlékezünk....
Nyíregyházán születem, 1959-ben. Négyen voltunk testvérek, vallásos családban nôttem fel. Szüleim holokauszttúlélôk, édesanyám két húgával járta meg a haláltábort, édesapám munkaszolgálatos volt. Tôlük...
Magyarország kormánya támogatja a magyar zsidó közösségek hitéleti, karitatív és kulturális tereinek fejlesztését. Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából kedden, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének...
Igaz, hogy csak új év előtt az óesztendő utolsó napjaiban érdemes számvetést készíteni. Vagy amikor jut idő erre is. Nos, jómagam nem panaszkodom....
A kötet három hete jelent meg és a szerző elmondása szerint olyan népszerű, hogy a december közeli dedikálásra külön félre kellett rakni...
Szóval az úgy volt, hogy bejártuk a Sátoraljaújhelyi Ipari parkot. Ahol egymást érik a korszerű gyárak és üzemek. Visszafelé feltűnt nekem egy roskatag...
Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész – tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A temetés részleteiről...
A Magyar Falu Program keretében újabb pályázatok eredményeit tette közzé a Miniszterelnökség. Az óvodák játszóudvar-, udvar- és eszközfejlesztésére, illetve temetők fejlesztésére...
Bekecsi Közösségfejlesztő Egyesület felhívása 15 órája A 22 napos séta kihívás első hete holnap ér véget. ✔️‼️ Szeretettel hívlak újra egy nagy sétára Bekecs...
Hernádszentandrás Község Önkormányzatának nevében tisztelettel meghívom Önt és Kedves Családját a hernádszentandrási Emlékparkban március 15-én – szerdán – 11.00 órától az 1848/49-es forradalom...
2021. 07. 15., cs – 13:37 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Garázdaság és rongálás vétség elkövetésének megalapozott...
KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI FEJLESZTÉS Kedvezményezett: Sajóörös Község Önkormányzata Projekt címe: Közlekedésbiztonsági fejlesztés Sajóörös településen Támogatás összege: 65,52 millió forint Támogatás intenzitása: 100% A projekt fizikai...
A jól ismert Pannonvital Pharma Kft. vitaminok fejlesztésével és gyártásával foglalkozik Miskolcon. Az elmúlt két hónapban több felajánlást is tettek a régióban....
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár Semmelweis-nap alkalmából díjakat és miniszteri elismerő okleveleket adott át a...
A hétvégén ismét dübörög a China Expo. Nem először a Shandong tartomány mutatkozik be a Budapesti Ázsia centerben. Akjk nem akarnak elmenni a...

