
Drónt láttam magam fölött – körbe pásztázott , még jó, hogy nincs takargatnivalóm



Időnként olyanokat hallok amin lefagy az agyam. Nem is értem. Nem vagyok képes felfogni, mint az se, hogy az univerzum végtelen. Bármennyit is...
Nikit a munkám által évek óta ismerem. Amikor az autóbalesetéről hallottam, megrázott a hír. Jászapáti külterületén egy kamionnal frontálisan ütközött az autó, amit...
„A mindig talpon lévő vendéglő olyan mint az orvos, a pincér akár az ápoló kezelik a fáradt, ideges vendégeket. Nem ellenkeznek , nem...
Dr. Répássy Róbert 1968-ban született Miskolcon. Jogi diplomáját 1992-ben szerezte a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán, 1995-ben jogi szakvizsgát tett. 1993-1994 között, majd...
A Háziorvosi Egyesülés központjában egészségügyi szakmapolitikai egyeztetésen vett részt Tóth-Szántai József Miskolc Polgármestere. Az MVHR Egyesülés igazgatója, Soltész Rudolf elmondta, hogy napirendre kerültek...
Bajusz Gergely az Avalon gasztronómiai igazgatója bizton vallja – nem kell mindig kaviár. Jólesik időnként a régió hagyományos ételeivel is megörvendeztetni a hozzájuk...
Ismét teltházas volt a múzeum baráti körének a találkozója. Hirtelenjében nehéz visszadni az előadás csodálatos hangulatát. Markovics Zsolt a miskolci közösség főrabbija Béres...
Az ország teljes területére nézve veszélyhelyzetet hirdetett a magyar kormány szerdán. Ezt követően a miskolci Operatív Törzs...
A Teremtő látja lelkemet. Megrendülten hallom, a magyar sajtó egy nagy múltú emblematikus napilapja a Magyar Nemzet is a Népszabadság sorsára jut. Tetszik,...
Mivel évizedekig – a nyolcvanas évek kezdetén magam, Miskolcon egyedüliként gyártottam az eküvői felvételeket a házasságkötő termekben és a templomokban , tudom...
Higgyék el, nem könnyű egy fesztiválszervezés. Hogy mi kell a jó hangulathoz, egy olyan szuper étel, amely mindenkinek bejön és fület csiklandozó zene....
Szeptember 9-én szombaton a Bükk kupa programjai egy szuper gyermek versennyel indulnak a miskolci Bosch parkolóban.A verseny egy körpályán lesz megrendezve, a táv...
Balog Zoltán – a történelmi, kulturális örökségünk megváltoztatásához nem járulhatunk hozzá…..a kvóta rendszer magában hordozza a terrorizmus vírusának terjedését…. Egy fontos kérdés amiben...
Igen , van amiről nem szívesen beszélünk, bár gondolatainkban mégis elkalandozunk. A kormány operatív törzse igyekszik úrrá lenni a válsághelyzeten, s számos gyors...
Magyarország Kormánya folyamatosan enyhíti a járványügyi korlátozásokat. Ezzel összhangban 2021. május 3-tól a Miskolc Holding Zrt. ügyfélszolgálata, a távhőszolgáltatási-, az...
Nemrégiben egy miskolci szeretetotthonban volt dolgom az Eperjesi utcában. S ha már ott vagyok rákérdeztem, Boroczki Editkére, az Észak-Magyarország újságírójára, aki évtizedekig vezette...
Barátom Kerényi László volt olyan kedves, hogy elküldte ezeket a képeket. Hátha sikerül felbosszantani , jómagam és még sokan másokat akik kihagyták a...
A második világháború alatt Finnország volt Németország egyetlen európai szövetségese, ahol a zsidó lakosságot nem érte tömeges üldöztetés és deportálás, sőt, 300 finn...
Kalandjáték, élő tabló, óriásszínező, zenés-táncos műsorok, fényfestés és 194 palacsinta – egész napos programok várták a színházbarátokat Miskolcon szeptember 3-án. A teátrum évadnyitó...
No Image

