SzántóGráf

Nem tudták a csőbe húzni – vesztegetni próbált a tárgyalótiszt – megbízhatósági vizsgálat a Honvéd kórházban

Folytatódnak a megbízhatósági vizsgálatok az egészségügyben Folytatódnak a megbízhatósági vizsgálatok az egészségügyben – tájékoztatta a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint az NVSZ megbízhatósági vizsgálatot folytatott a Honvédkórház Szív-, Ér- és Mellkassebészeti osztályának egyik főorvosával szemben. “Esetében a vizsgálat elrendelésére előzetes kockázatelemzés alapján került sor, mivel az általa betöltött munkakörben magas a kockázata annak, hogy a betegek – betegállományra jogosító hamis orvosi igazolás kiadása érdekében, anyagi előnyt kínálva – megvesztegessék” – írták. A vizsgálat során a főorvos a szolgálat tárgyalótisztjének vesztegetési ajánlatát visszautasította, ezért vele szemben a vizsgálatot befejezték – közölték.

Exit mobile version