A kormány kiemelten fontosnak tartja, hogy a közszolgáltatások
zavartalanul működjenek, ezen belül is a víziközmű-szolgáltatók
feladatellátásának folyamatossága minden körülmények között
biztosított legyen, hiszen az ivóvízhez való hozzáférés alapvető
emberi jog.
Az elmúlt időszakban több megkeresés is érkezett az önkormányzatok
és egyéb szolgáltatók részéről arra vonatkozóan, hogy a
tulajdonukban lévő víziközmű-szolgáltatók működtetésében a magyar
állam vállaljon részt.
A kormány szándékának megfelelően 2021. január 1-jén megkezdte
működését a Nemzeti Vízművek Zrt., amely az állami tulajdonú
víziközmű-szolgáltatók, illetve víziközmű-rendszerek felett
gyakorolja az államot megillető tulajdonosi jogokat és
kötelezettségeket az egységes, hatékonyabb működtetés, valamint az
ellátásbiztonság fenntartása érdekében.
A társaság működése által egyúttal lehetővé vált az önkormányzatok
és a tulajdonukban működő szolgáltatók számára, hogy a
közszolgáltatáshoz kapcsolódó vagyon állam részére történő önkéntes
átadásával egy állami integrációs folyamatban vehessenek részt. Ez
lehetőséget teremt arra, hogy az önkormányzatok portfólió-tisztítást
hajtsanak végre, illetve ha azt célszerűnek tartják, úgy a
közszolgáltatással járó feladatokat – az ellátásbiztonsági
szempontok és a fogyasztói érdekek szem előtt tartásával –
ingyenesen átadják az államnak.
most vagy soha…
A meghatározott feltételekhez kötött integrációs folyamatban az
államot a Nemzeti Vízművek Zrt. képviseli. A megállapodások aláírása
a felek részéről önkéntes és minden esetben tárgyalásos folyamat
előzi meg.
Az integrációs folyamatba csatlakozni kívánó önkormányzatok,
illetve szolgáltatók részére javasolt előzetesen tájékozódni a
Nemzeti Vízművek Zrt. honlapján közzétett feltételrendszerről, amely
alapján mérlegelni tudják részvételüket.
Fontos megjegyezni, hogy a csatlakozási kérelem benyújtása nem
jelenti automatikusan az integrációs megállapodás megkötését a
Nemzeti Vízművek Zrt. részéről, mert az minden esetben részletes
vizsgálat, egyedi körülmények mérlegelése alapján történik.
NVTNM
Sajtó és Kommunikációs Főosztály
Budapest, 2021. július 16.
Kiadó: A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
Ma délben tartották meg „Világ Igaza” kitüntetés és Bátorságért Érdemjel átadási ünnepségét Budapesten a Belügyminisztériumban. A rendezvényen részt vett Yacov Hadas-Handelsman, Izrael Állam...
Ahogyan minden évben, idén is a Csabagyöngyével kezdődik Magyarországon és egész Európában a szüret, hiszen ez a legkorábbi szőlőfajta az északi féltekén. ...
Politzer Tamás/ujkelet.live A szokásos Napóleon és Cézár egyveleg lesz ismét, kérdezte a fodrász Tibortól. Meg sem várta a választ, előre nyomta Tibor...
Drága Manyika néni házunkkal szemközti kertje valóságos műterem volt. A Széchenyi utca 59. számú belvárosi épület hátsó traktusa vidéki miliőt árasztott az emeletekkel...
Az energiamentes, valamint a csökkentett koffeintartalmú italok megjelenése és energiaitalként történő forgalmazása után, már olyan "energiaital" is van, amelyből még a víz is...
Zajlik a népnevelés. Idáig csak akkor nyitottam ki a villanyóra szekrényt, ha valamelyik biztosíték leverődött. Ilyenkor, mint a nagyok lámpással végig pásztáztam a...
A Magyar Tudományos Akadémi Miskoli Orvosi és Egészségtudományi Szakbizottsága, a Magyar Orvosi Kamara, a Miskolci Vállalkozó Háziorvosi Rndszert Működtető Egyesülés valamint a Praktizáló...
A közgyűlés júniusi közgyűlésen zárt ülésen döntött a testület arról, hogy a Miskolci Önkormányzati Rendészet új igazgatója július 1-jétől Szabó Ferenc lesz. Szabó...
Pontosan 1984 nyara. Ez egy saját film- saját egyszemélyes studióm éppen szárnyait bontogatja. Mivel 15 esztendős a Déli hírlap Karcsai Nagy Évike segítségével...
A hajdani KGST piacon tucatnyi célszerszámot vásároltam össze. A lengyelek vagonszámra hordták hozzánk a szovjet gyártmányú fúrókat, vizes porszívókat, méretes flexeket és még...
Szerdán Miskolcra látogatott Lázár János építési és beruházási miniszter. A városházán találkozott Veres Pál polgármesterrel, akivel a város 2030-ig terjedő fejlesztési elképzeléseiről egyeztettek....
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség 2019. április 9-én, szakmai értekezlet keretében értékelte a megyei ügyészi szervek elmúlt évben végzett munkáját. Az értekezleten a...
Három hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a sofőrt, aki Tokajban a Bodrogkeresztúri úton személygépkocsijával a tiltás ellenére egy gyalogátkelőhelyen előzött. A...
A Miskolci Naplót kiadó, a minap.hu-t és a Miskolc Televíziót üzemeltető MIKOM Nonprofit Kft. ügyvezetői tisztségét 2020. november 9-étől töltötte be...
Csöbör Katalin országgyűlési képviselő politikustársaival közös évértékelő fórumra invitálta a Fidesz Magyar Polgári Párt szimpatizánsait a Miskolci Galériába a hétvégén. A telt az...
Igen mint ahogyan a könyvemben is olvasható, Fidel Balatonaligán nyaralt és pingpongozott. Többek között velem is. Elárulom, hogy mielőtt odaérkezett kérték, tüntessék el...