SzántóGráf

Új orvosi rendelő Lyukóvölgyben

 

 

Új orvosi rendelő építését valósította meg a Miskolci Önkormányzat Lyukóvölgyben. A Közösségi Ház mögött több mint 90 millió forintból egy 153 négyzetméteres, földszintes, akadálymentesített épület készült el, melyben egy felnőtt és gyermekorvosi rendelő, valamint külön épületrészben a védőnői tanácsadás kapott helyet. A beruházás a TOP-6.6.1-16-MI1-2017-00002 azonosító számú „Miskolc, Lyukó városrészben új orvosi rendelők építése” című projekt részeként valósult meg.

 

 

Az orvosi rendelő a Lyukó-patak túloldalán, két konténerben üzemel, a Csillag szolgáltató területén. Az itt lakók és az orvosok kérése volt, hogy a betegellátást egy korszerű, a kor igényeit kielégítő épületben biztosítsák. A Közösségi Ház mögötti területen korábban egy romos, balesetveszélyes fa melléképület állt kihasználatlanul. Bontás után erre a területre épült a 153 négyzetméteres épület, amely egy felnőtt és gyermekorvosi rendelő-nek és külön épületrészben a védőnői tanácsadásnak biztosít helyet. A kétfunkciós épületrész külön szélfogós bejárattal rendelkezik. A két rendelő részt a dolgozók részére kialakított pihenő és a hozzátartozó vizesblokk köti össze.

A Széchenyi 2020-as beruházás részeként az épület külső homlokzatát és a födémet szigetelték, korszerű nyílászárókat építettek be – az üzemeltetési költségek csökkentése érdekében. A rendelő fűtését levegő-víz hőszivattyús rendszer biztosítja majd, padlófűtéssel. Akadálymentes parkoló, mozgáskorlátozott mosdók és csúszásmentes burkolatok várják a mozgássérülteket. Az épület gyalogosan és gépjárművel egyaránt a Lyukóvölgyi útról közelíthető meg.

Az egészségügyi ellátás – az átköltözést követően – várhatóan augusztusban veszi kezdetét az új orvosi ren-delőben.

A „Miskolc, Lyukó városrészben új orvosi rendelők építése”” című projekt 100%-os mértékben az Európai Unió és a Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A támogatás összege bruttó 90 692 687 millió forint.

Exit mobile version