SzántóGráf

Hulladék helyett segítség – Kupakgyűjtőket helyeznek ki szerte a városban

 

 

 

Tíz új, szív alakú kupakgyűjtőt helyeznek ki Miskolc MJV Önkormányzatának kezdeményezésére szerte a városban – a cél, hogy az összegyűlt kupakokkal rászorulókat, alapítványokat segítsenek. A kezdeményezés Miskolc város vezetése és a helyi önkormányzati képviselők összefogásával valósult meg.

 

A gyűjtőedényekbe Miskolc kilenc közterületén lehet bedobni a feleslegessé vált kupakokat: az Árpád téren, a Stadion úti óvodánál, a Szentgyörgy utcán, a Klapka utcán, a Tapolcai elágazásnál, az Erkel Ferenc utcán, a Szeder úti ABC parkolójánál, az Aradi sétányon az Ellipsum Élményfürdő mellett, a Martinkertvárosban pedig a Kisfaludy utcai élelmiszerüzlet mellett.

 

Így az összegyűjtött kupakok, amellett, hogy jó célt szolgálnak, az újrahasznosításnak köszönhetően nem szennyezik, terhelik a környezetet, nem gyarapítják a mindössze egyszer használt majd eldobott műanyaghulladék komoly ökológiai problémákat okozó tömegét.

 

A tizedik kupakgyűjtő szívet a Városháza belső udvarán, az ügyfélszolgálat Városháztér felőli bejáratának szomszédságában állítják fel július 29-én, csütörtökön, 14:00 órakor. Az eseményen részt vesz Veres Pál polgármester, Varga Andrea alpolgármester, és jelen lesznek a kezdeményezéshez csatlakozó önkormányzati képviselők is.

 

A rendezvény időpontja: 2021. július 29., 14:00

A rendezvény helyszíne: Miskolc MJV Polgármesteri Hivatalának III-as udvara (Városháztér 8.)

 

Exit mobile version