SzántóGráf

Újabb nyomás alá kerülhetnek a nyugdíjak

A fenntartható befektetések is segítik a globális felmelegedés elleni harcot, ám a nyugdíjalapok könnyen elfordulhatnak tőlük, mert nem hoznak eleget.

Ez azt eredményezheti a Bloomberg összefoglalója szerint, hogy a mintegy 5 ezer milliárd (azaz billió) dollárnyi vagyont kezelő alapok a kívántnál sokkal kevesebb eszközt helyeznek el fenntartható befektetésekben. Mindezt akkor, amikor egyre sürgetőbbnek tűnik az, hogy a vállalatok számára szükséges forrásokat olyan cégek kapják, amelyek többet tudnak tenni társaiknál – a például a globális felmelegedés elleni harcba

Aggasztó híreket közölt az Európai Bizottság a nyugdíjról

Ellentétes szempontok

Az európai nyugdíjalapok számára jelenleg csak az az általános jogi kötelezettség, hogy kedvezményezettjeik hosszabb távú érdekeit a lehető leginkább szem előtt tartva fektessenek be. Ugyanakkor azt nehéz megmondani, hogy ezt a megbízottak érdekeit szem előtt tartó kötelezettséget betartva mennyire lehet az ESG (environmental, social, government – környezetvédelmi, társadalmi és irányítási szempontból fenntartható) elvek mentén befektetni, s mikor kerül ez a két szempont ellentétbe egymással – véli Matti Leppala, a brüsszeli székhelyű Pensions Europe nevű szervezet főtitkára.

Az, hogy a nyugdíjalapok kezelői hogyan kezelik az ESG kockázatokat, évekre meghatározhatja a befektetési ágazat jövőjét. Európában már látható a trend egyeseknél, hogy igyekeznek kihangsúlyozni, felelős befektetési elvek mentén dolgoznak. Eközben a szektort arra kényszerítették, hogy szigorúbb kritériumrendszer szerint járjon el, amikor egy-egy befektetést ESG szempontból vizsgál és minősít. Az összefoglaló szerint az ESG befektetések szempontjából a hedge fundok azok, amelyek a sor végén kullognak.

Nem hoznak olyan jól az ESG befektetések

A nyugdíjalapoknál mindenesetre a 2021 első féléves adatok arra utalnak, hogy a pénzügyi és a fenntarthatósági szempontok igenis ellentétbe kerülhetnek egymással. A Bloomberg szerint az általuk követett európai ESG alapok idén eddig átlagosan 14 százalékos hozamot értek el, ami 4 százalékponttal alacsonyabb a legnagyobb európai vállalatok részvényeit tömörítő Stoxx Europe 600-as részvényindex teljesítményénél. De ez a trend volt megfigyelhető a japán és az amerikai alapoknál is.

Ennek ellenére a befektetésre váró tőke ömlik az efféle alapokba. A Bloomber Intelligence elemzése szerint az ESG befektetésekre szánt tőke nagysága 2025-re elérheti az 50 billió dollárt, azaz a globális, profi vagyonkezelők által kezelt összes tőke egyharmadát. Az Európai Bizottság arra készül, hogy felkérje a az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóságot (EBFH), hogyan lehet a legjobban meghatározni a szektor kötelezettségeit az ügyfelek irányában. Ez egy nagyon fontos ügy, könnyen lehet, hogy a jelenleginél messzemenőbb elvárásokat támasztanak majd a nyugdíjalapok kezelőivel szemben – mondta Leppala.

Átszabhatják a kötelezettségeket

Eközben az európai alapkezelőknek a világ legszigorúbb feltétel-rendszerének kell már most is megfelelniük. Ennek megalkotását az a cél vezérelte, hogy a befektetésre váró tőkét kifejezetten elterelje a nagy szén-dioxid-kibocsátók irányából. A fenntartható pénzügyi adatközlési szabályozás, amely március óta van érvényben arra kötelezi a portfóliómenedzsereket, hogy rendszeresen hozzák nyilvánosságra, a kezelt vagyon mennyire tiszta eszközökbe lett befektetve.

A nyugdíjágazat szempontjából a kérdést az, hogy újra lesz a definiálva a vagyonkezelők megbízotti kötelezettsége. Eddig ugyanis ezt úgy értelmezték, hogy az nem más, mint a minél magasabb nyugdíjak minél hosszabb ideig tartó kifizetése, de lehet, hogy most más nagyon fontos szempontok is érvényesülni fognak – mondta Leppala. Elképzelhető, hogy kettős hatásmechanizmust vesznek majd ennek során figyelembe, a befektetések hatását a környezetre és a környezet hatásait a befektetésekre egyaránt – tette hozzá a szakember.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Exit mobile version