A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH közleménye
Budapest, 2021. augusztus 5., csütörtök (OS) -
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a
sajtóban megjelent hírekkel összefüggésben, amelyek
szerint "egy nemzetközi oknyomozás révén kiderült, hogy
számos országban telepítették meghatározott célszemélyek
telefonjára az izraeli NSO által kifejlesztett kémprogramot,
a Pegasust" az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény
(Infotv.) 51/A. § (1) bekezdése alapján hivatalból vizsgálatot indított.
Az üggyel kapcsolatban a vizsgálati eljárás végéig a Hatóság egyéb információt nem közöl.
Gazdája, tulajdonosa keresi a képen látható Ferenc József császár portréját ábrázoló arany csípkézett keretbe foglalt brosst. Nyomravezetőjét jutalmazzuk. Aki bármit tud ennek az...
2020. 12. 23., sze – 11:16 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bővült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság gépjárműparkja, két új Audi A3-as személyautóval, valamint két Volkswagen...
2022. 11. 17., cs – 15:03 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Egy szülő szóváltás után lökte meg az iskolaőrt Ózdon. A nővel szemben büntetőeljárást...
Veszélyben Miskolc Tapolca jó híre. A helyi vendéglátók panaszkodnak, hogy évek óta ott garázdálkodik egy valaha tisztesnek mondott öregúr, beleköt mindenkibe és legutóbb...
Tisztelt Uram! A rendszerünkben lévő információk szerint, Ön korábban kitöltötte a kedvezményklub megrendelőlapját, amelynek következtében meg kellett volna kapnia a Hallu Motion bütyköket...
Egy miskolci sértett egy kanapévásárlás kapcsán több mint 400 ezer forint „biztosítási díjat” utalt el egy nem létező szállítócégnek. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság...
Az Ózd térségében szolgálatot teljesítő polgárőrök részére tartottak szakmai tanácskozást. Az Ózdi Rendőrkapitányság épülete adott helyt 2014. augusztus 14-én annak a szakmai alapokon...
Ha valaki nem tudná a balszélső rendőr nem egy géppisztolyt szorongat. A fiatalabbak nem ismerhetik már ezt a bolgár gyártmányú pisztolyra hajazó sebességmérőt....
Kellemes helyszínt választottak a rendőrtábornokok egyesületének elnökségi ülésére. A képen balról jobbra : Dr. Bodrácska János nyugalmazott rendőr vezérőrnagy (Budapest), Dr. Papp Imre nyugalmazott...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az őszi időszakban is kiemelt figyelmet fordít az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére! A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és tíz...
2021. 11. 12., p – 12:15 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya részére a Nemzeti Közszolgálati Egyetem...
A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt...
Igen, unhatják a sztorit. Nekem se kellemes, de a kép jobb sarkában karikázó ámokfutó kerékpáros behorpasztotta kocsim jobb oldalát. Majd menekülőre fogta. Miközben...
2022. 04. 13., sze – 09:59 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Végzetes lépésre szánta rá magát egy nő Miskolcon, a rendőrök megmentették, majd kiderült,...
2022. 02. 15., k – 14:02 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök az M3-as autópályán, az Igrici pihenőnél vonták intézkedés alá azt a...