Pontosan nyolc órakor – télen, nyáron, ha fújt, ha nem – két rendőr betolta a Széchenyi út legforgalmasabb kereszteződésébe az egy négyzetméteres dobogót. Azokban az ötvenes években, amikor a Szemere és a Kazinczy utca találkozásánál még nem létezett villanyrendőr. Majd felhúzták a karjukra a frissen vasalt, keményített karmantyúkat, szájukba vették a sípot és felváltva vezényeltek a forgalomban.
Közelben lakó gyerekként ámulattal csodáltam télen a vastag sofőrbundában vagy nyáron a tűző napon ingujjban dirigáló közlekedés irányítókat. Minden váltást sarkos fordulással – hangos füttyel jeleztek. Majd jött a jelzőlámpa, amelyet először egy villanytűzhelyre emlékeztető asztalkáról kapcsolgattak. A fejemben még él a kép, ahogy a téli fagyban, a villamosvezetőknél szokásos otromba, nagy halina csizmában toporogtak a kapcsolótáblánál. Majd jött a hősugárzóval fűtött emeletes irányítótorony, amely annyira a szívünkhöz nőtt, hogy nem nyugszunk, amíg nem építjük újjá az értelmetlenül lebontott régit.
Béres Ferenc, miskolci rendőrzászlós a régió legrátermettebb karjelzős forgalomirányítója már látta az elődök fotóit. Talán ugyanazt a képet, amelyen Babácsi János, Hernádvécse születésű közlekedési rendőr áll a villamossíneken. Fiatalemberként már sokszor rácsodálkozott a hajdani kollégák teljesítményére. A túllámpázott világunkban a mai rendőrök sem csupán hagyománytiszteletből sajátítják el a manuális forgalomirányítást, mint ahogy mi volánforgatók se szórakozásból magoljuk be a karjelek értelmezését. Áramszünetnél, balesetnél vagy útelterelésnél elkel a segítségük.
Kevesen tudják szakmai zsargonban, hogy a rendőrök rendszeresen összemérik a felkészültségüket a karjelzéses forgalomirányításban. Ezeket a versenyeket ma már autós és motoros ügyességi vetélkedőkkel párhuzamosan rendezik. Béres Ferenc a korábbi eredményei alapján a megyében a legjobb. Legutóbb országosan csupán Klics Ignác és Waltman Zsolt előzte meg őt. Nem titkolja, hogy egy-egy bajnokság előtt a család kizárásával, otthon a tükör előtt gyakorol. Az igazi felkészülésre Miskolcon már nem sok hely maradt, leginkább a Sajó parton a Sajó szigeti úton próbálnak. Ugyanott, ahol a rendőriskolások tanulják a vezénylést. Egyébként a legjobb állóképességűek is maximum 15-20 percig képesek erre a fizikai és szellemi koncentrációra.
A versenyeken kötelező a fehér, ma már fényvisszaverő karmantyú, az irányjelző bot – ami nem azonos a gumival, fából van és fekete-fehér csíkos –, valamint az éles síp. Majd kezdődhet a mutatvány, amelyet úgy pontoznak, mint a műkorcsolyázókat. Sokat számít a katonás testtartás, a párhuzamos, egyenes és sarkos mozgás. A bajnokok kezében úszik a bot a levegőben. Kár, hogy nem mindig nyilvánosak ezek a produkciók. Mi autósok annyira elszoktunk ettől, hogy megesik, a rendőri irányítás láttán elbambulunk. Ezt a tényt a rendőr zászlós is megerősítette.
A tendencia, hogy a ma még lámpákkal telezsúfolt kereszteződéseket is szép lassan felváltják a minden szempontból takarékosabb körforgalmi rendszerek. A karjelzéses forgalomirányítókat viszont ez a fajta konkurencia se aggasztja.
