Eluralkodik a politikai bizonytalanság a kilencvenes évek elején. A rendőrségtől ezrével mennek nyugdíjba alig ötvenesztendős, rutinos rendőrök. Annyi idejük se marad, hogy megosszák tapasztalataikat a fiatalabb kollégákkal. A generációs űr hirtelen olyan vákuumot teremt a bűnüldözésben, amely csaknem egy évtizedre meghatározza a szervezet teljesítményét. Kedvez az alvilágnak, erre az időszakra tehetők a felderítetlen nagy maffialeszámolások, az egymást követő gyilkosságok és a soha ki nem nyomozott rablások. Ócsenás József alezredes, a miskolci kapitányság bűnügyi osztályvezetője ereje teljében szerel le. Élhetné a fiatalos nyugdíjasok örömteli mindennapjait, horgászhatna, vadászhatna, de nem ezt teszi. Végigaludhatja az éjszakáit, nem csörgetik fel éjfélkor, és kora reggel már nem jön érte az ügyeletes kocsi. Mégis hiányérzete van, a rendőri vadászösztön csak nem hagyja nyugton. A megyében elsők között váltja ki a magánnyomozói vállalkozói igazolványt. Nem egyedül van a piacon, dr. Árnyasi Gyula és még később dr. Solymosi István is követi a példáját.
Van köztük olyan is, aki a hivatali éveiben megoldatlan ügyeit próbálja kideríteni, de a többség az egyszerűbb feladatokra szakosodik. Ócsenás alezredes dilemmája, hogy egy vidéki Sherlock Holmes nem hirdetheti magát, különben odavész az inkognitója. Ebben az időben az ügyvédek közül még csak kevesen veszik igénybe ezt a szolgáltatást. A jól fizető céges megrendelők pedig a nagy technikai háttérrel rendelkező fővárosi irodákat bízzák meg az ipari kémkedések leleplezésével, minden olyan, kevésbé legális feladattal, amellyel nem fordulhatnak a rendőrséghez.
Ócsenás József a legtöbb megbízást a féltékeny házastársaktól kapta. Mondja is, sose gondolta volna, hogy főtiszt létére sorozatosan egyszerű követő, megfigyelő detektív lesz. Magányos és fárasztó meló, nincs központ, váltásra nem számíthat, viszont rejtve mindent dokumentálnia kell. Fotózik, és a tényleírást fizetés ellenében átadja a megrendelőnek, aki aztán azt csinál ezzel, amit csak akar.
Bevallja, egyszer-kétszer lebukik. Mindannyiszor a félrelépő hölgyek szúrják ki a kocsiját a kihalt miskolctapolcai villasoron. Ilyen bármikor megeshet a frissen behavazott utcákban, ahol rajtuk kívül még egy lábnyom sincs, csak ő egyedül ül a kocsiban. Kínos a szituáció, de eszébe se jut, hogy egyezséget kössön az in flagrantin ért párral. Noha az ajánlatuk akár többszöröse is lehetne, mint amennyiben a megbízóval megegyezett. A rendőri becsület, a tisztesség nem szűnik meg a nyugalomba vonulással.
Gondolom, egy volt rendőr, mint magánnyomozó némi előnnyel indul a pályán. Megtudom, hogy erről szó sincs. Jogai semmivel sem többek, mint az egyszerű állampolgároké.
Csak felderítést végezhet, semmilyen erőszakot, fizikai kényszert nem alkalmazhat, és még csak annyira se számít hivatalos személynek, mint egy polgárőr. Ugyanakkor, ha munkája során komolyabb bűncselekményre bukkan, kötelessége az ügyet átadni volt kollégáinak. Megjegyzi, az idősebb hivatali barátai időnként segítettek a nyomozásaiban, a fiatalabbak viszont mindig elzárkóztak ettől. Mint volt elöljáró megértette őket, de mint bajtárs nehezen emésztette meg.
