Kisregény – 9. fejezet
Ez egy kitalált történet. Egy régi, megtörtént eseménnyel kapcsolatos hasonlóság csupán a véletlen műve.
—– A látogató —–
A nővérotthon félhomályos szobájában szenvedélyesen ölelkezett Anna és Tomi.
„Mesélj Tomikám, mi történt veled amióta nem láttalak?” – kérlelte Anna a fiút.
“Tudod, engem büntetésből felrendeltek a műtőbe. Azt gondolták, hogy ettől megijedek, pedig csak megerősödött az elhatározásom, hogy orvos leszek. Egész gyorsan beleszoktam az ottani munkába, annak ellenére, hogy Tasi “főműtős úr” mindent megtett azért, hogy ne szeressem meg ezt a szakmát. Mindennap így kezdi -’Na lássuk csak! Mit fogunk ma operálni? Én meg a főnök nagyon odafigyelünk ám rád! Az igazgató ránk bízott téged.’ – Így, mindig “fejedelmi többesben” beszél velem.”
“Tényleg?“- csodálkozott Anna. “De legalább engednek dolgozni?”
“Persze. Azt a feladatot mindig megkapom, ami mindenkinek büdös. – ‘A lányokat békén hagyod, a fiúknak minden kívánságát teljesíted. A kincsesbányákhoz pedig semmi közöd nem lehet.’ -ezek Tasi intelmei.”
“Kincsesbánya? Mi az?“ – érdeklődött a lány.
“Tudod, a műtét előtti borotválásért, meg a kioperált epekövekért jó pénzt adnak a betegek. Ezt hívják kincsesbányának.”
“Érdekes! “- nevetett lány. “És a többiek milyenek?”
“Hát, a fiúk nagyképűek, bár nem tudom hogy mire vágnak fel. Szerintem buták. A lányok? Kedvesek. Különösen Piroska.”
“ Piroska?” – húzta fel szemöldökét Anna.
“Tudod, ő az, aki olyan erősen rúzsozza száját. Orvosnak készült, de nem sikerült a felvételi, így lett belőle műtősnő. Nagyon kedves hozzám. Sokszor megdicsér. “ – húzta ki magát Tomi. ”Tegnap azt mondta, hogyha majd együtt ügyelünk, akkor megtanít néhány fontos dologra és átad néhány hasznos információt nekem.”
Annát – ezeket a szavakat hallva – valami nagyon furcsa érzés fogta el.
“És veled mi történt ?” – érdeklődött Tomi.
“Nagyon rossz volt minden, ami ekörül a fegyelmi ügy körül zajlott. Haza kellett mennem pihenni, felejteni. Tegnap jöttem vissza vonattal.”
“Hallottad, hogy Pisti doktornak új autója van? Egy Wartburg.” – terelte másra a szót a barátja.
“Igen, láttam. Véletlenül találkoztunk. Nagyon kedves az az orvos. A kocsi pedig fantasztikus.” – mondta a lány és megint ugyanaz a furcsa érzés fogta el, mint az előbb, amikor Piroska került szóba.
“Tényleg. Hogy van az, hogy most egyedül vagy ebben a szobában? Hol van a szobatársad?“ – kiváncsiskodott a fiú.
“Nem tudom. Amikor megjöttem, aznap nem aludt itthon, azt hittem dolgozik. Ma pedig ez a papír volt az ágyamra téve: ‘Elköltöztem, légy boldog egyedül, ne keress! Marcsi .’
“Furcsa. Vajon mi történhetett?“ – tűnődött el Tomi.
“Nem tudom, de beszélj halkabban. Szabálytalan, hogy itt vagy, meg az is, hogy az ablakon másztál be.” – válaszolta a lány és a nyitott ablakra nézett, amelyen szinte beköszönt a sötétség.
Hirtelen hangos kiabálás hallatszott be a folyosóról. “Fogják meg! Fogják meg! Tolvaj, gyilkos!”
Egymásra néztek.
“Itt valami nagy baj történt!” – nyugtalankodott Anna. “Maradj csendben, megnézem, mi ez a ricsaj.”
Kiment a folyosóra, ahol óriási hangzavar és kiabálás fogadta. Nagy nehezen megértette, hogy mi a riadalom oka. A vele szomszédos szobában alvó lány arra ébredt, hogy valaki megpróbál bemászni az ablakán. Egy sötét ruhás alak. A lány elkezdett kiabálni, mire az ismeretlen visszaugrott és elszaladt.
A lakók Ilonka néni, a portás köré gyülekeztek, aki fennhangon vitte a szót.
“Ez az ember már hetek óta itt járkál az ablakok alatt. Többen jelezték, hogy idejár.”
“Most végre már láttuk is, de nem tudjuk hogy ki az, mert elszaladt” – mondta egy ijedt szemű lány, aki a szomszéd szoba lakója volt.
“Szóljatok a rendőrségnek, én addig körülnézek odakint “ – rendelkezett Ilonka. Fogta az udvaros munkás lapátját és elindult kifelé a sötétben.
Anna visszatért a szobájába.
“Tomi, neked most el kell menned, kint nagy zűrzavar van. Valami kukkoló be akart mászni a szomszéd ablakon. El kell tűnnöd, mert ha itt találnak, akkor megint bajba kerülünk.“
Tomi bólintott, puszit lehelt Anna arcára és ahogy érkezett, ugyanúgy az ablakon át távozott és a nővérotthon ablakai alatt meghajolva sietett az utca irányába.
A sarkon viszont szerencsétlenségére beleszaladt Ilonka nénibe.
“Hová-hová fiatalember?” – vonta felelősségre diadalittasan az asszony fiút. “Csak erre sétáltam.“
“Csak úgy erre sétált? Az éjszaka közepén? Ezt pontosabban meg kellene magyaráznia!! Jöjjön csak velem!”
Ilonka, mint egy önkéntes rendőr, a fiút a karjánál megragadva kísérte a portáig, ahol már várták a rendőrök.
“Ki ez a fiatalember?“ – érdeklődött rendőrök vezetője.
“Ő Tomi, itt dolgozik a kórházban.“ – jelentette a portás asszony.
”Mit keresett itt?“ – kérdezte a rend őre a nővérotthon lakóinak gyűrűjében álldogáló fiút.
”Hát.. csak erre jártam, sétálgattam.“ – dadogta Tomi.
“Éjszaka közepén? Csak úgy sétálgatunk? És közben be-be nézegetünk a nővérek ablakán?“- kérdezte gúnyosan a rendőr.
A fiú falfehér lett az ijedtségtől.
A lányok gyűrűjéből előlépett Anna és odament a rendőrökhöz.
“Figyeljen ide biztos úr! Tomi a barátom és nálam volt a szobámban. Tudom, hogy ez szabálytalan, de nem hagyhatom, hogy ebben a helyzetben bármivel is Őt gyanúsítsák meg.”
“Nem szabályos, amit tettek, de én Annának hiszek és ha ő azt mondta, hogy együtt voltak ,akkor az úgy is volt.“ – karját csípőre téve emelte fel a hangját Ilonka néni.
“Egyébként körülnéztem az ablak alatt és találtam valamit. Jöjjenek velem.”
A rendőrök Anna, Tomi és a lányok kíséretében követték Ilonkát és megvizsgálták az ablak alatti járdát.
A nagy melegben a járda megolvadt aszfaltján jól látszott egy cípő talpának a nyoma.
A cipő a szurokból kitépett egy darabot.
“Milyen cipő van Tomin?” – kérdezte látványosan az asszony. ”Látják, hogy strandpapucs? Ez a lenyomat pedig egy nagy férfi cipő nyoma, semmiképpen nem papucsé.”
A rendőrök felvették a jegyzőkönyvet, közölték, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést fognak tenni és távoztak.
“Na szaladj haza Tomi! Meg ne lássalak itt többet! Lányok! Irány aludni.” – ‘tyúkanyóskodott’ Ilonka.
Másnap reggel a sebészeti osztály főorvosa – a “Főnök”-, mint mindennap, a főműtősnőnél, Julinál kávézással kezdte a napot.
Ilyenkor beszéltek meg mindent, ami a közös munkát érinti és kicserélték az információikat.
Juli természetesen már tudott a nővérotthonban történt éjszakai eseményekről. Arra készült, hogy erről is tájékoztassa főnökét.
Amikor a főorvos laza mozdulattal beleült foteljébe, lábát keresztbe tette és a kávéjáért nyúlt, a műtősnő meglepetten kérdezte:
“Főorvos úr! Honnan került a cipője talpára az a sok szurok?”
