ANNA HALÁLA
Kisregény – 10. fejezet
Ez egy kitalált történet. Egy régi, megtörtént eseménnyel kapcsolatos hasonlóság csupán a véletlen műve.
—– A kerti parti—–
A városhoz közeli tavacska partján egy zsebkendőnyi telek, rajta pici házikó áll. Ide hívta meg a sebész főorvos minden évben névnapján a kollégáit.
Bogrács gulyás, házi pálinka, kőbányai világos sör, jó kis “kunkordi”bor, felszabadult beszélgetés. Estefelé nótázgatás, egyeseknek elhajlás.
Ez volt általában a program.
Sorban jöttek a vendégek.
Az orvosok Öcsi főorvossal – a főnök jobb kezével – az élen.
A két műtős, Csoki és Mankó már kora reggel virágos hangulatban érkezett Tasi “főműtős” vezetésével. Tomi nem jöhetett, mert szolgálatban volt.
A műtőből csak Juli és Milli tudott eljönni, Piroska ügyeletes volt.
“Sziasztok”- köszönt rájuk a későn csatlakozó, a stabil alkoholszint miatt mindig bizonytalanul lépkedő Lola, az örök adjunktus.
“Az asszony nem lesz itt. Biztosan megint fasírtban vannak a főnökkel.“- adta a jól értesültet Pisti, az elegáns sebész.”
Anna is szeretett volna elmenni a névnapra, de új helyén, a “balseb”-en egész nap dolgoznia kellett.
Az udvaron a Főnök “fecske” nadrágban és fehér atléta trikóban az új kollégák gyűrűjében lelkesen mesélt:
“Ez itt a birtokom. Nézzetek körül. Tégla – cement leselejtezésből, vasanyag a gyárból. A szakmunkát a betegeim fusizták össze. Ha most egy varázsló a pálcájával körbe suhintana és azt kívánná, hogy tűnjön el minden, ami “maszekban” került ide, azt hiszem néhány deszkán kívül semmi nem maradna. Na, de mindenki így csinálja.“ – heherészett a Főnök.
“Üdvözlöm a társaságot. Nagyon jól együtt vagyunk.” – mindenkit kedélyesen hátba veregetve járta körbe a vendégsereget egy magas, vékony szemüveges férfi, mintha ezer éve ismerné a jelenlévőket.
“Ki ez a jópofizó, hátba veregetős pasas?“- kérdezgették egymástól a jelenlévők.
Fekete doktor kész volt a válasszal:
“Vámos Laci, az új kolléga. Állítólag nagyon komoly felső kapcsolatai vannak. Hozzánk is az “elvtársak” segítségével került. Nagyon szereti a nőket és abban a hiszemben él, hogy a nők is őt. A hírek szerint csak a jól futó takarítónők menekülnek meg előle. Én viszont semmit nem nézek ki belőle. Szerintem a fiú csak szájhős.”
“Nekem nem tetszik ez az ember.“-szólalt meg kis irigységgel a hangjában Öcsi. ”Meg fogja még kavarni az életünket…”
“Köszöntök minden kedves kollégát” – lépett be nagy lendülettel, arcán széles mosollyal az ajtón a kórház igazgatója.
Az igazgatót a kórházban nem szerették arrogáns stílusa és lekezelő modora miatt.
Hívták ugyan a rendezvényre, de egyáltalán nem várták. Ezért keltett általános meglepetést a megjelenése.
“Szervusz kérlek. Köszöntelek .”- udvariaskodott a Főnök. ”Jó, hogy eljöttél, ez így nagyon demokratikus.“
“Csak éppen beköszönök, mert váratlanul Budapestre kell mennem, de azért ihatunk egy pohárkával.” -szabadkozott az igazgató. Töltött magának és a többieket meg sem várva, mohón ivott.
Méhes és Tivadar – a francia tudására büszke sebész – az egyik sarokban elkülönülve, halkan beszélgettek.
Leült hozzájuk János doktor és anesztes barátnője, akit mindenki csak “csirip“ Áginak hívott. Senki nem kérte, de megállt fölöttük az új orvos, Vámos.
Kényszerűen tudomásul vették jelenlétét.
“Én úgy gondolom, igazgatónk ideje lassan lejár.“- kezdte a beszélgetést Méhes. “Mindenki tudja, hogy iszik, a kórházzal keveset foglalkozik, a nőkkel annál többet. A legutóbb, amikor az a fegyelmi ügy zajlott, képes volt Annát, a szép és lelkiismeretes nővért az irodájába hívni és félreérthetetlen helyzetbe hozni.“
“Ki az az Anna ?- vágott közbe Vámos .
“Tudod, az a nővér, akinek olyan ‘csapnivaló’ feneke van.”- szellemeskedett János.
“Ja…ismerem. Én minden női feneket behunyt szemmel felismerek.“ – vette humorosra Vámos.
Méhes folytatta: ”…aztán pedig azt híresztelte, hogy a nő kezdett ki vele.” “Tényleg ?”- csodálkozott Tivadar. “És ezt Te honnan tudod?“
“Barátocskám! Vannak informátoraim és használom is őket. Kapcsolataim segítségével el tudom intézni, hogy ez az ember többet ebben az országban ne legyen igazgató. Már meg is tettem az első lépéseket. A párttitkár és a tanácselnök elvtárs támogatja a kezdeményezést.”
”De akkor ki lesz az új direktor? “- érdeklődött naivan ‘csirip’ doktornő.
“Hát, tudnék én erre a hivatalra alkalmas embert.”- válaszolt sejtelmesen Méhes.
“Kit?“-érdeklődött Tivadar.
”Ki lenne itt közülünk erre pozícióra alkalmasabb, mint…?”-nézett körül jelentőségteljesen Méhes.
“Ami azt illeti, én még nem vagyok érett erre a feladatra”- szerénykedett sietve Tivadar. “Legfeljebb a helyettességet tudnám vállalni.”
“Az igazgatóságot? Én örömmel vállalom.“- szólalt meg magabiztosan – mindenki meglepetésére – Vámos doktor. “Vannak segítőim, még a megyén is .”- tette hozzá sejtelmesen.
“Máris?“- kérdezte gúnyos tekintettel Méhes az új orvostól.” Hiszen még csak a napokban jöttél ide.”
“Az lehet, hogy csak rövid ideje vagyok itt, de a feladatra alkalmas vagyok. Csak szóljatok, ha kellek.”- így Vámos.
“Ha így van, akkor tegyünk is érte valamit. Várom a segítségeteket. A Tiedet is.”- fordult Vámoshoz Méhes doktor.
A kis társaság feloszlott, tagjai elvegyültek a többiek között.
A vendégek tányérokkal a kezükben álltak sorban a kondér előtt.
Tasi, a “főműtős”- aki a Főnök legfőbb segítője volt – adagolta a gulyást.
Minden egyes tányér után húzott egyet a boros flaskából és ettől a merőkanál mozgása egyre bizonytalanabb lett.
”A legjobb falatokat én mindig az igazgatónak és a Főnöknek adom.”-hízelgett Tasi.
A jelenlévők egymással beszélgetve kanalazták a levest és sűrűn poharazgattak.
“Mesélj már, legkedvesebb műtősnőm, Juliskám! Történt valami érdekes mostanában ebben a kórházban?- vette át a szót kedélyesen a Főnök.
“Hogy történt -e valami érdekes? Történt bizony!
A múlt héten a nővérotthon ablakán egy ismeretlen akart bemászni.“-kezdett hozzá a műtősnő.
“Meglátták, gyilkost kiáltottak, mire a tettes elmenekült.”
“Én úgy tudom, hogy hetek óta ott ólálkodik az ablakok alatt.”- csiripelt izgatottan Ági doktornő.
“Először Tomira az új beteghordóra gyanakodtak”- folytatta a műtősnő. Tomi bent volt Annánál, a barátnőjénél az otthonban és az ablakon át távozott. Az volt a szerencséje, hogy strandpapucsot hordott. A portás Ilonka ugyanis rájött arra, hogy az a valaki, aki be akart mászni az ablakon, a nyomok alapján cipőben volt és meneküléskor a cipője egy darab szurkot tépett ki a járda aszfaltjából. A rendőrség nyomoz.“
Ennél a mondatnál egy tányér esett a földre és csörömpölve tört össze a padlón. Egy kanál leves cigányútra mehetett, mert köhögve, fuldokolva rohant a mellékhelyiség felé a Főnök.
