ANNA HALÁLA
Kisregény – 6. fejezet
Ez egy kitalált történet. Egy régi, megtörtént eseménnyel kapcsolatos hasonlóság csupán a véletlen műve.
—– A fegyelmi —–
Az értekezlet másnapján mindkettőjükre hivatalos levél várt.
Fegyelmi tárgyalás lesz.
A megadott időpontban félve mentek fel a bizottság ülésére.
Előző éjjel Anna nagyon rosszul aludt. Állandóan olyan érzése volt, mintha az az ismerős árny egész éjszaka ott állt volna az ablaka előtt.
Maga az igazgató vezette a fegyelmi bizottságot, amely elé külön-külön hívták be Tamást és Annát.
A fiú falfehéren, de igaza biztos tudatában állt a számonkérés elé.
A kórházvezető főnővér kérdésére röviden elmondta a történteket.
”Tamás kolléga! Ismeri-e a halottakkal kapcsolatos eljárási rendet?“ – Kérdezte a főnővér, aki láthatólag magához ragadta a bizottság vezetését.
”Nem tájékoztattak arról, hogy ilyen esetekben mi a teendő” – válaszolt a beteghordó .
“Az kizárt dolog!” – Csattant fel élesen az addig hallgatag Igazgató. ”A szakmai képzések felelőse kórházunkban Méhes főorvos. Nagyon jól kézben tartja ezt a területet, mint minden mást, amit rábíznak” – és mintegy megerősítést várva jelentőségteljesen nézett a bizottság tagjaira.
“Igen…igen.” – helyeselt gyorsan a bizottság harmadik tagja Tasi, a “főműtős”, aki az osztályt képviselte az ügyben.
“Igazgatónknak nagyon jó választása volt, hogy Méhes főorvosra bízta ezt a feladatot.” – fordult hízelegve a direktor felé.
“Dehát nem volt semmilyen oktatás!”- tiltakozott Tamás.
“Elhallgasson! Ne nehezítse a helyzetét még azzal is, hogy a mindenki által tisztelt Méhes doktort rágalmazza!
Úgy gondolom Tisztelt Bizottság, hogy döntési helyzetben vagyunk.” – zárta le a vitát a kórházi főnővér.
A fiú büntetésből három hónapig tíz százalékos bérmegvonásban és egy “utolsó“ figyelmeztetésben részesült.
Anna következett, de az Igazgató a meghallgatás előtt szólásra emelkedett.
”Ezt a kérdést még meg kell beszélnünk a kolléganővel! Négy órakor várom Önt az irodámban.”- fordult Annához és ezzel bezárta az ülést.
A lányon kívűl senki nem furcsállotta ezt a döntést.
”Szeretett főnökünkben feléledt a vadászösztön”- kacsintott Tasira a főnővér.
Anna nem tehetett mást, minthogy a megadott időpontban – munkaidő végén – megjelent az igazgatóságon.
A kórház vezetője – hatalma biztos tudatában – egy széles íróasztal mögött ült és cigarettázott. Látszott rajta, hogy már megvolt a “napi betevő” Unicum.
“Nagyon súlyos bűn az, amit Ön elkövetett azzal a fiatalemberrel együtt!“- kezdte fenyegetőzve a direktor. “Nem értem, hogy rutinos nővér létére miként vállalkozhatott erre a kalandra. Persze! Tudom – hozzám is eljutnak a hírek -, hogy gyengéd kapcsolat van maguk között.”
Anna bizonytalanul megmozdult.
”Nem-nem! Fölösleges tiltakoznia, tudom, amit tudok.” Komótosan felállt a székéből és az asztal előtt ülő Annához lépett, majd – mintegy véletlenül – megérintette a haját, utána pedig megállt a háta mögött és onnan folytatta.
“Bár…volna egy megoldás arra, hogy kikerüljön ebből a szerencsétlen helyzetből.
Elfelejtjük az ügyet, sőt, részlegvezető is lehetne magából, ha …” – fojtotta le a hangját, majd megsimogatta Anna arcát és kezével elindult lefelé a mellét keresve.
A lány felugrott a székből, elvörösödött arccal rákiabált az igazgatóra: “Hagyjon engem békén. Hiába maga az igazgató, én nem vagyok a babája és nem is leszek!”
Lángvörös arccal kirohant a szobából, otthagyva a meglepetéstől fel sem ocsúdott kórházi vezetőt.
Leszaladt a lépcsőn, becsapta maga után a folyosó ajtaját, még csak nem is köszönt az elképedt portásnak.
Az igazgató lassan magához tért. Remegő kézzel italt töltött magának.
“Jössz te még az én utcámba!“ – gondolta sötéten és ezt megismételte hangosan is.