SzántóGráf

Nekem a Balaton a Riviéra – szívem csücske a magyar tenger – akit a reggeli tavi illat megcsapott

Nekem tényleg a Balaton Riviéra.  Tinédzserként csaknem tíz esztendeig minden nyaramat ott dolgoztam végig. Pincérként, csónakosként, mentősként, könyvtárosként, vagy amire éppen szükség volt, s jól megfizették. Ezek az évek kitörölhetetlenek az életemből. Igaz a vizet csak hivatalból láttam, hiszen reggelenként negyven csónakot kötöttem ki, hogy estére ugyanennyit horgonyozzak vissza. Vagy amikor kérgesre tört tenyeremmel óránként kétszer körbeeveztem a bója körül. Figyelmeztetni a renitenskedő elvtársakat az Aligai pártüdülő kedves vendégeit, akik hálából leöcsiztek és elküldtek a jó francba. Valahogyan mégse tudtam örülni, amikor egyikük, egy negyven esztendős pártiskolai tanár családja szeme láttára fúlt bele a mélyvízbe, ahonnan korábban eltanácsoltam. Máig is elgondolkodom, hogy ha közelebb vagyok hozzá és a családja nem dermed le és kiabál, tudok e rajta segíteni az akkori 65 kilómmal. Talán a nagy parafa úszókarikával kimenthettem volna.

Szóval nekem a Balaton a Riviéra. Szárszótól, Széplakig otthon vagyok. Nászúton is Siófokon, a szakszervezeti üdülősoron voltunk. Majd minden esztendőben az újságíró szövetség üdülőjébe kaptunk két gondtalan hetet. Szinte számomra is hihetetlen az a világ, amikor két hétre nélkülözni tudott. Sokunkat. Az üdülés két hét, legalább 13 éjszakás az átkosban. Ez idő alatt, nincs meló, telefonálás és a főnök is felejtős. Kivéve, amikor éppen magával a főszerkesztővel egy turnusba kerülünk. Ezek a napok kitörölhetetlenül emlékezetesek. Tulajdonképpen örülhettem, hiszen állandó pingpong partnerem volt, csupán arra kellett ügyelnem, hogy kellő arányba hagyjam magam megverni. És hazaérve nem szabad dicsekednem, hogy mennyiszer mostam le a pingpongasztalnál.

Érdekes a rendszerváltás óta, a mobiltelefon és az internet világában a kikapcsolódás teljesen átértékelődött.  Egy hetesre, öt éjszakásra szűkültek a nyaralások. Vagy az áruk nőtt vagy a világ pörgése változtatta meg a felfogásunkat. Mára már igazi luxussá vált a 14 napos semmi tevés a bérből fizetésből dőzsölőknek.

Nekem az idén – mint nyugdíjasnak, akinek az idejét az orvosok, a bíróságok és egyéb hivatalos közegek osztják be – augusztus utolsó hete jutott. Nem panaszkodom, tényleg nincs rá okom. Az időjárás kitűnő volt. Ha van vénasszonyok nyara, akkor a vénembereknek is kell lenniük.  S ez most szuper volt, se hideg se meleg, napszemüveg nélkül még a teraszra se mehettünk ki.

Ha kötekedni szeretnék, csupán annyit mondok, hogy a siófoki parkolásnál palira vettek.  Most jöttem rá, hogy a vodafoneos mobil parkolásnak vége és a belvárosi parkoló automata meg nem jó. Gyors telefon a városőrségre, rapid segítség, mindkét telefonunkról elindították a fizetést, de nem kaptunk visszaigazolást. Közben a várossereg őre megcsinálta az automatát és befizettük, amit kellett majd délután mindkét telefonra jött a számla, ugyanarra a rendszámra. Tehát a Balaton fővárosát egy percen belül legalább ötezer forinttal megajándékoztam.

Osztrák szomszédaink megadták a módját az étkezéseknek. Gondosan megterítettek és ami feltünt egy kancsó vizet mindig kitettek az asztalta.
Calypso, a széplaki – gulyásleves – közepesre osztályoznám. Szép kockázott marhahúsból készítették.
Az étlapjuk egyhangú, szeptember végéig nyitva tartanak. A kiszolgálás dinamikus, a felszolgálók udvariasak. Próbáltam borravalót adni , megjegyzem nem erősségem, skót családi beütésekkel rendelkezem így jól esett hallani, itt bizony a szervizdíj benne van az árva, semmi pluszt nem fogadhatnak el.
Ebben a Calypsoban ez a főnök asztala. Ide más nem telepedhet le. Csak ha oda invitálják.
Még a Balatoni Calypso – ez egy kemencében sűlt júhtúros sztrapacska, tetejére sajtot olvasztanak és túlcicomázzák peperone paprikával , koktélparadicsommal.
Balatonszárszó Taverna. Tulajdonképen ide mindig abban a reményben jövök, hogy lesz hagymás rostélyosuk. Korábban törzsvendég voltam és nehezen felejtem el, hogy boglyában tették a húsra a csodálatosan ropogós hagymát. Mostanában nincs szerencsém, akár hányszor megyek éppen akkor nincsen az étlapon.
Zamárdi Mauro, az olasz étterem. Immár 22 éve van itt. Itt minden kifogástalan, minden klappol, szinte minden olyan mintha Milánóban enném.A főnök tud magyarul, megbeszéltük hamarosan egy zoomos interjúban bemutatom a gráfon.
Köményes mártással szűzérme grilezett zöldségekkel . Giga méretű adagok. Bébirépa és cukkini körettel. A képen már a nejem rántott bordája is a tányéromra vándorolt – szerinte azért mert nagyon néztem .
Vége a nyárnak, ide a Tavernába egyébként érdemes helyet foglalni. Előre..
Négy éve ennél az asztalnál a társaság egyik tagja összesett a vacsora közben a mentők vitték el. Mondtam a pincérnek , kisért a rossz emlék, ha lehetséges nem ülünk oda. A válasza – igazam van, mondja tegnap ugyanez az eset ismétlődött meg ugyanennél az asztalnál. Mint mondjak, még se írhatják ki, hogy itt különös dolgok történnek. A felszolgáló közlékenysége meglepő volt…
ezt nem tudják elcseszni,

 

 

 

Mást se tettek az utóbbi időben a vízi mentők, reklámozták a mentőmellényt. Miközben a kölvcsönzőknél nem lehet ilyet bérelni.
Eelektromos bulihajó. Jó társasággal érdeme kipróbálni.
Ez a széplaki hintaló reklámja – teraszos csak nyári kisvendéglő, családias, egyszer elmegy , amitr kínálnak
Jókai bableves – ezt Miskolcon jobban csinálják
Feleségem töpreng – most éppen melyik vitorlással menjünk …

 

 

 

Exit mobile version