SzántóGráf

A miskolci Fidesz cselekvés helyett hazudik – Velünk a Város frakció véleménye

 

 

 

Az ég kék, a fű zöld, a Fidesz-Álkereszténydemokrata párt meg hazudik, mint a vízfolyás. 

Akkor is hazudik, amikor annak valójában nincs is tétje, de akkor még szívesebben, mikor annak tétje is van. 

 

Hazudtak évekig a város költségvetéséről, amit állítólag rendbe tettek, valamiért mégis hitelt kellett felvenniük, nem is keveset.

 

Hazudtak a fejlesztésekről. Úgy dicsekedtek, mintha fogalmuk lett volna, hogy mit is építenek a várban, vagy Tapolcán, pedig, dehogy volt, noha csak számolni kellett volna. 

 

Városvezetésük idején hazudtak a Kormánnyal való jó kapcsolatról, miközben a töredékét sem kapta Miskolc annak, amit például Debrecen. 

 

Hazudnak most is, hogy Csöbör képviselő intéz a kormányzatnál mindent is, csak aztán utóbb kiderül, hogy az már vagy egy jóval korábban eldöntött ügy vagy Veres Pál polgármester úr lobbijának köszönhető.

 

Hazudik Hubay képviselő úr. Általában arról, hogy bárkit is képvisel. 

 

De leginkább arról hazudik a Fidesz, hogy nekik Miskolc az első. 

 

Ugyan már. A katasztrófaturizmus, a pánikkufárság, a káröröm, a pártérdek az elsők, Miskolc maximum az ötödik lehet a sorban. 

 

Mert ha az első lenne, segítenének, hogy a Kormányuk ne sarcolja agyon Miskolcot – tudják, közel 10milliárd a város vesztesége a COVID és a kormányzati elvonások miatt, aminek az ötödét sem adták vissza, azt is többnyire „pántlikázva”. Erre költheted csak, oszt jó napot. 

 

Ha Miskolc lenne az első, nem a hergelés és a hangulatkeltés lenne a céljuk sima hazugságokkal, mint ahogy tette azt Hollósy képviselő például az ifipálya ügyében is, vagy most a közgyűlési ülés napirendjeivel kapcsolatban. Nem hazudnák azt, hogy az MVK 50 százalékban magánkézbe kerül, nem hazudnák azt, hogy 300 százalékos áremelés volt a lakbéreknél, és nem hazudnák, hogy a város eladja a Búza téri piacot. De szemérmetlenül hazudnak, csúsztatnak, félrevezetik a miskolciakat. Pusztán pártérdekből, önös érdekből vagy azért, mert már nem is tudnak igazat mondani.

 

Hazudnak, ahelyett, hogy cselekednének a városért. Nem a facebookon, hanem a kormánynál. Hollósy képviselő tudja, hogy nem igaz, amit állít az MVK-ról, a lakásrendeletről, a Búza téri piacról, mégis állítja. Nem téved, hazudik. 

 

Ha Miskolc lenne az első, nem azt néznék folyton, hogy ellenzékben vannak-e, hanem, amikor a helyzet úgy hozza, megszavaznák Miskolc és a miskolciak számára fontos és hasznot hozó előterjesztéseket, mint például a lakásrendelet. 

 

Megtehették volna, hiszen egy szóval sem mondták, hogy ez nekik valamiért nem felel meg.

Megtehették volna, hiszen Önök is pontosan tudják, hogy ez Miskolc és a miskolciak érdeke.

Megtehették volna, hiszen pontosan tudják, hogy a rendelet sokkal jobb, igazságosabb helyzetet teremt a miskolci lakáspiacon, mint amit a fideszes városvezetés ránk hagyott.

 

De nem, nem szavazták meg. 

 

Nem szavazták meg, mert fontosabb volt a pártérdek, mint a város érdeke. Fontosabb volt, hogy a közgyűlés után hazudhassanak. Önöknek, miskolciaknak. Is.

 

Exit mobile version