SzántóGráf

Három miniszterelnök-jelölti vita lesz az előválasztás során –

Az előválasztás egyik célja, hogy visszahozza a magyar politikába, a
magyar közéletbe a vitakultúrát. Ezért nem volt kérdéses egyik párt
számára sem, hogy egy demokratikus országban egy választás során a
jelöltek számára biztosítani kell a vita lehetőségét.
 A pártelnökök már korábban megállapodtak abban, hogy a teljes
előválasztás során a szükséges számú ajánlást összegyűjtő
miniszterelnök-jelöltek részt vesznek három vitán: kettőt az első
forduló előtt, illetve közben, egyet pedig a két forduló között
tartanak – ez utóbbin már csak a második körbe jutott jelöltek
vitáznak.
 Több médium és egyéb szervezet jelentkezett a viták
lebonyolítására. Ahhoz, hogy az előválasztás szempontjából a legjobb
döntés szülessen, a vitákat szervező hatpárti testület - objektív
szempontok alapján - kért összehasonlító ajánlatokat, a viták
szervezői és közvetítői pedig ezek alapján kerültek kiválasztásra.
Ilyen szempontok voltak többek között: a vita elérhetősége a
választók számára, az előválasztási folyamat és a vita
népszerűsítésére tett vállalások, valamint a felvételek utólagos
felhasználási joga.
A fenti szempontok alapján az alábbi időpontokban és felületeken
 lesznek megrendezve a hivatalos miniszterelnök-jelölti viták:
 2021. szeptember 12. – ATV 2021. szeptember 24.
 – RTL Klub 2021. október 4-10. között – RTL Klub
 A miniszterelnök-jelölti vitákon felül több tucat
jelölti vita is megrendezésre kerül a következő hetekben,
 melyek szintén nagyon fontos részeit képezik az előválasztásnak,
 a demokrácia megerősítésének. A pártok ezúton is köszönik minden
 előválasztási vita megszervezésében részt vevő médiumnak, szervezetnek, 
egyesületnek, hogy ezeket az eseményeket megvalósítják, mert ezzel
 ők is segítik a Fidesz által kiüresített, lebutított közélet újratöltését. 
DK Jobbik LMP MSZP Momentum Párbeszéd Kiadó: MSZP Országos Központ

 

Exit mobile version