SzántóGráf

Közgyűlést tartottak a miskolci zsidó hitközség imatermében – a főrabbi fújta meg a sófárt , emlékeztetve a közelgő őszi ünnepekre

Közgyülést tartott ma délelőtt a miskolci zsidó hitközség. Deutsch Miklós elnök köszöntötte a hittestvéreket majd megtárgyalták az előre kitüzött napirendi pontokat. Módosították az alapszabályt, kiigazították a mostani követelmények szerint. Többek között lehetőséget teremtettek, hogy  a vezetőség javaslatára örökös tiszteletbeli elnököt is válasszanak.

Azonnal meg is találták az erre megfelelő személyt, ezt a címet adományozták Freund Jenőnek, aki  harminc évig állt a Miskolc Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség  élén. A Soa óta most először adtományozták ezt a címet korábban ez hagyomány volt. Nagy elődök kapták meg ezt a kitüntetést.

Elfogadták a a tavalyi gazdasági pénzügyi beszámolót majd Markovics Zsolt Miskolc főrabbija mondott záróimát. Ebben kérte a Teremtőt, hogy a közelgő zsidó újév alkalmából mindannyiuk nevét írja be az Élet nagykönyvébe, megpecsételtetve,  hogy békében , boldogságban teljen az életük.

A főrabbi megfújta a sófárt, emlékeztetve a közelgő zsidó újévre
Rögzítették a felszólalásokat és a beszámolókat.
Az elnök és a levezető elnök
Megvolt a kellő létszám a közgyülés szavazóképeségéhez
Exit mobile version