SzántóGráf

Kihasználta és verte prostituáltként dolgozó élettársát

 

 

 

A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség kitartottság és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki a prostituáltként dolgozó élettársától rendszeresen elvette a pénzét és együttélésük alatt többször bántalmazta is a nőt.  

 

A vádirat szerint, a vádlott 2019. júniusában ismerkedett meg a már akkor is prostitúciós tevékenységet folytató sértettel, akivel élettársi kapcsolatot létesítettek és a vádlott vajdácskai lakásában összeköltöztek. A nő a vádlott tudtával és beleegyezésével, önszántából ezután is prostituáltként dolgozott a lakóhelyükön. A vádlott és a sértett 2020. januárjában megállapodtak abban, hogy a nagyobb bevétel reményében Németországba utaznak. A nő a külföldön tartózkodásuk ideje alatt is prostitúciós tevékenységet végzett, amit hazatérésüket követően élettársi kapcsolatuk megszakadásáig – 2020. júniusáig-, újra itthon folytatott.

 

A sérttett a vádlottal fennálló kapcsolata alatt, a prostitúciós tevékenysége révén összesen mintegy kétmillió forint bevételre tett szert. Az ebben az időszakban igazolható jövedelemmel nem rendelkező vádlott az általa is tudottan prostitúcióból származó, a nő által ügyfeleitől alkalmanként kapott pénzösszegeket az élettársától rendszeresen elvette. A vádlott a pénzből többnyire a saját életviteléhez szükséges kiadásokat fedezte.

 

A nyomozás során az is megállapítást nyert, hogy a vádlott a nőt veszekedéseik során két alkalommal, 2020. március 21-én, majd 2020. május 22-én is bántalmazta. Ennek következtében a sértett a bal kezén előbb szalagszakadással, majd a második esetben ujjperc töréssel járó nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

A járási ügyészség a férfival szemben a korábban más ügyben alkalmazott próbára bocsátás megszüntetése mellett, halmazati büntetésként börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására és vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt a Sátoraljaújhelyi Járásbíróságnak.

 

Exit mobile version