SzántóGráf

Majdnem hajba kaptunk mi legyen a tihanyi üdülőért kapott lóvéval – leszállóágban az újságíró szövetség -már az Aranytoll se 14 karátos – a közösségi oldalakat szennyezők is megkapják a tagsági igazolványt

Pontosan egy hete rendkívüli közgyűlést tartott a magyar újságírók szövetsége. Részben távmunkában.

A helyzetre való tekintettel lehetőségem nyílt, hogy küldöttként a laptopom előtt izguljam végig az eseményt. Nem is volt annyira fárasztó ez az egész napos szombati ülés, időnként még bele is aludhattam. A helyszínen ez aligha lett volna kényelmes. Csak a szavazásokra kellett ügyelnem, szerencsémre ezeknél is könnyű dolgom volt, megfigyeltem a józanabb többség kézfelvételét és egyszerű vidékiként igyekeztem hozzájuk igazodni. Persze mindez az én saját szociális problémám, kit is érdekel. Érdekelhet, mi is zajlik a nagy múltú újságíró közösségben. Szerintem rajtunk kívül már nem sokakat hoz lázba ez a szervezet, amely legfeljebb egy plasztik, igazolványnak tetsző kártyával honorálja a tagsági díjat.

Túl a hetvenen, mondom én,  ez a leáldozóban lévő szövetség egy nagy nyugdíjas klub. S érthető okokból így aztán nem is kicsit balra húz.  Még az átkos Horthy és a Kádár rendszerben is komoly presztízst jelentett az itteni tagság. Összefogta a firkászokat, képviselte az érdekeiket és a kollégák nem voltak karámba terelve, mint manapság a parlament folyosóin. Lehet, hogy kevesebben voltunk – amit aligha hiszek – mivel csak Miskolcon a harmincas években is három vagy négy napilap jelent meg akkoriban , tehát bőven lehettek tollkoptató papírt pusztítók szerte az országban.

A mostani szövetség viszont leszálló ágba került, nincs jövőképünk, s tagság semmi olyan előnnyel nem jár, mint valaha. S őt azt kell mondani, hogy a központosított megyei napilapoknál talán nem is ajánlatos ehhez a balosnak tetsző szervezettel bármilyen kapcsolatot tartani. Ez az igazság. Sajnos a rendszerváltást követően a szövetség soha semmikor semmilyen regnáló hatalommal nem tartott kapcsolatot. Nem folytatott párbeszédet, s nem mutatott erőt. Ráadásul felélte a szövetség a teljes vagyonát. Kezdte az Andrási úti székházzal majd a Széplaki üdülő eladásával és most már a Tihanyi üdülőt is dobra verték. Indoklás mindannyiszor, hogy ezek ráfizetésesek, nem tudjuk fenntartani különben is nem vagyunk kötelesek a kollégákat nyaraltatni. Világos, minden megértve, a többség mindent megszavazott, hiába nosztalgiázunk, a felújított tihanyi panorámás nyaraló, amely a vízpart strandi telekkel együtt két milliárdot ért, alig egyért eladták. S, most aztán egy teljes álló napig azon rágódtunk, mi legyen a befolyt pénzzel.  Befektessük vagy egy vagyonkezelő cégre bízzuk. Kérdés mennyit csípjünk le ebből a horribilis összegből és mire fordíthatjuk. A többség, jómagam is úgy látom az ingatlan befektetés az egyetlen tuti tipp az  érték megőrzésre. Igen ám, de mit vegyünk, és ki legyen, aki ezzel gazdálkodik. Ez volt az a pont, amikor annyira elszunyókáltam, hogy máig se tudom mi lesz a megmaradt vagyonkával. Különben sejtem. Feléljük. Ebben nehéz tévedni.

A mi erős várunk is oda lett. A címképen a szövetség tihanyi üdülője, egy román milliárdos potom pénzért kapta meg. Valamikor családostúl két hetet töltöttem itt. Igaz akkoriban még közös fűrdőszobás apartmanok várták a vendégeket. Egyébként nemrégiben félmilliárdért újították fel.

Volt egy pont a közgyűlésen, amikor tágra nyíltak a szemeim. Felvetődött a tagfelvétel kérdése, mi legyen a közösségi oldalt telepiszkítókkal.  Ki számít jogosan újságírónak, ki lehet tagja a szövetségnek. Például,  aki lefotóz egy ufót a Hősök terén és felteszi a fészbukra az már publicista vagy még fejlődésre szorul.

Drága Jó Istenem, ha ezt megérte volna Földes György és Megyeri Károly a hajdani felvételi bizottsága társelnökei most nem győznének hátraszaltózni. Az én időmben legalább egy év szerkesztőségi gyakorlat kellett a tagsághoz, az ideiglenes beléptetéshez majd két év iskolai tanulás plusz egy diploma. Meg kellett tanulni tördelni, két kézzel gépelni és sok minden mást mégel sajátítottak velünk. Jó,  a helyesírásom nem tökéletes, de még gyakorlom. Nem titok annak idején is voltak csodagyerekek, akik kibújhattak az újságíróiskola elvégzése alól, de ehhez nagy protekció kellett, úgy mint a felvételihez. A kádergyerekek hemzsegtek a szakmában. Akár csak manapság.

Mit tetszenek gondolni mi lett a szavazás eredménye, elárulom, végül bárki tag lehet, csak fizesse be a tagdíjat. Némi kompromisszumot kötöttünk, de egyikőnk se merte kimondani, annyira-alacsonyra került a léc, hogy végül csoszogva is átmehetünk felette.

Most jó újságírónak lenni – akár ezt is eldanolhattuk volna, de a végére már annyira megfogyatkoztunk a képernyők előtt, hogy nem futotta volna két szólamra. Már csak egymás hátterében gyönyörködhettünk. Figyeltem mások is levették a mikrofonjuk hangját, hogy ne zavarjuk egymás horkolását…

Exit mobile version