Az antiszemitizmus minden formája összeegyeztethetetlen az uniós értékekkel és az európai életmóddal, ezért az Európai Bizottság uniós stratégiát terjeszt elő az antiszemitizmus elleni küzdelem fokozására és a zsidó élet jövőjének előmozdítására – közölte Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos Strassburgban kedden. Az elnök asszony az Európai Parlament plenáris ülésének keretében tartott sajtótájékoztatóján elmondta, mivel az antiszemitizmus aggasztóan terjed Európában és világ más részein, a stratégia három pillér köré csoportosuló uniós intézkedéseket határoz meg. Az antiszemitizmus valamennyi formájának megelőzésére, a zsidó élet védelmére és előmozdítására, valamint a kutatásra, az oktatásra és a holokausztról való megemlékezés ösztönzésére összpontosít. Tájékoztatása szerint a stratégia az online vállalatokkal kialakított együttműködés fokozását az interneten megjelenő antiszemitizmus visszaszorítására, a nyilvános helyek és imahelyek hatékonyabb védelmét, a jelen antiszemitizmusával foglalkozó európai kutatási központ, továbbá egy a “holokauszt helyszíneiből” álló hálózat létrehozását javasolja. “Ezeket az intézkedéseket azok az uniós erőfeszítések is erősítik, amelyek arra irányulnak, hogy az EU vezető szerepet vállaljon az antiszemitizmus elleni globális küzdelemben. Tartozunk ennyivel a holokauszt során életüket vesztett millióknak, a túlélőknek és a jövő nemzedékeinek” – fogalmazott. Az uniós biztos beszélt arról is, hogy tíz zsidó emberből kilenc úgy véli, hogy hazájában erősödött az antiszemitizmus. Elmondta, a probléma kezelésére az Európai Bizottság uniós forrásokat mozgósít, valamint támogatja a tagállamokat vonatkozó nemzeti stratégiáik kidolgozásában és végrehajtásában. Támogatja továbbá a megbízható bejelentők és zsidó szervezetek egész Európára kiterjedő hálózatának létrehozását a jogellenes online gyűlöletbeszéd felszámolására, valamint az online antiszemita tartalmakat cáfoló ellennarratívák kidolgozását. Szkínász kijelentette: az Európai Unió gondoskodik arról, hogy az EU külső forrásait ne lehessen olyan tevékenységekre fordítani, amelyek gyűlöletre és erőszakra uszítanak, többek között a zsidó néppel szemben. Az EU erősíti az antiszemitizmus elleni küzdelem terén Izraellel kialakított együttműködését, és világszerte előmozdítja a zsidó örökség újjáélesztését – tette hozzá. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette: “Ma arra vállalunk kötelezettséget, hogy Európában előmozdítsuk a zsidó életet annak teljes sokszínűségében. Azt szeretnénk, ha közösségeink szívügyüknek tekintenék a zsidó élet kérdését. Ennek így kell történnie. A stratégia nagy előrelépést jelent abban a tekintetben, hogy miként lépünk fel az antiszemitizmussal szemben. Európa csak akkor virágozhat, ha zsidó közösségei biztonságban érzik magukat, és boldogulnak.” (MTI)
Szántó István
Related article
Slambuc Zarándy módra – volt e már a mezőcsáti termálfürdőben – irány oda a hétvégén
Felismerte e mi van a tányéron? Ha nem elárulom, egy megkezdett adag slambuc vagy ki hogy hívja öhöm. Készültem, hogy ártatlan állapotában fotózom...
Az ellopott köz -a Wertheimer udvar – Manyíka birodalma
Igazából már nem tudom, hogy még mindig az 59 szám alatt él e ez a ház. Az én időmben még ezt a számot...
Gyurcsány Miskolcon lesz – maradt három eladó – a Gyurcsány szabadon könyvemből
Akit érdekel, és dedikáltatná a dK elnökével most előre jelezze. Biztosan hoz szakácskönyvet is – amit különösen jónak tartok. Ezt maga írta. A...
Gomba kihalófélben – pettyeznek a kupakok – az utolsó vagy az előtti
Hadd dicsekedjem, régi rossz szokásom. A szerénység a legszebb erény – mondottam valamikor, de az idő erre is rácáfolt. Kész vagyok az eheti...
A prémium autómárkák veszítenek leggyorsabban az értékükből, derül ki egy kutatásból – a Carvertical híre
A márkakereskedésből kihajtva egy új autó azonnal jó néhány százalékot veszít az értékéből a kiskereskedelmi árához képest. Míg a jármű értéke az idő...
Ki mit olvas a parkban – a kép nem beállított – az AB OVO hajléktalanokon teszteli a könyvemet
Pénteken magam szállítottam le az Ab Ovo kiadótól a legújabb könyvemet. A Torony- magasan megjelent – már is kapható az Észak ügyfélszolgálatán és...
Kákoczki Zsolt ajánlata – besegítenének a védekezésbe, tehermentesítenék a mentősöket – szállítanák a szűrést végző ápolókat
Nagyon praktikus, s megfontolandó ajánlattal állt elő Kákoczki Zsolt a Bestof Taxi vezetője. Valamennyi társaság nevében mondotta, szívesen segítenék a mentőszolgálatot, a leterhelt...
Az Állami Számvevőszék az elmúlt években több alkalommal – mindent rendben találtak
Az Állami Számvevőszék többször is ellenőrizte a győri önkormányzatot, illetve annak gazdasági társaságait” – erősítette meg Domokos László, az ÁSZ elnöke...
A mi Sötét kapunk – kirakati lámpa kapcsolgató – a gázlámpások után
Két kis bolt, boltocska egymás mellett. Annyira hangulatosak, szinte a háborúkkal tarkított középkorra emlékeztetnek. Az este csak azt várjuk, hogy megjelenjenek az alabárdosok...
A Velünk a Város frakció közleménye – Az Avas-tető fejlesztésével teljesen megújul a Kilátó környéke
Több évtizedes vágya teljesül a miskolciaknak azzal, hogy több ütemben a teljes történelmi Avas megújul. Az Avas és az Avastető fejlesztése három...
Transkirchen után Debrecen – rühellik az idegeneket – menekülttábor a város szélén
Ma , csütörtökön utazós napom volt – így a frissítés nem volt elég hatékony. Ám örömmel fedeztem fel, hogy a facén már 313...
A lehallgatottak listája folyamatosan bővül – dagad a Pegazus kémszoftver körüli botrány
Világszerte dagad a Magyarországot is érintő, Pegasus kémszoftverrel kapcsolatos megfigyelési botrány. Most kiderült: hivatalosan is nyomozást rendeltek el az ügyben. A bombát a...
Kicsi a halom nagy a veszély – minden előjelzés nélkül egyszer csak eléd bukkan amire nem számíthattál
A kötekedő, kekec firkász azt is észreveszi amit nem kellene. Most például a Csabai kapuban már három helyen is kiszúrtam, cserélik az aknafedeleket....
Fidesz-KDNP már nemcsak Miskolcnak, de saját magának is hátat fordít
A miskolci Fidesz-KDNP ismét bebizonyította, ha politikai cirkuszról van, azzal bármikor képes előállni. Ha a miskolciak érdekeiért kellene dolgozni, attól távol marad....
Varga László: hadjáratot indított a kormány az ellenzéki vezetésű önkormányzatok ellen
Az MSZP országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, nem támogatják a veszélyhelyzet meghosszabbítását, mert az elmúlt hónapokban meghozott intézkedések jó része nem az emberek,...
2018 – ez se az enyém volt -leveleztem fűvel fával, lestem a postást – vártam a hivatalos értesítéseket – nem először voltam gyanúsított
Sose gondoltam volna, hogy mennyire igaz ez a mondás. Most, hogy engem is elkapott az évértékelő láz azon töprengek hogyan is telt el...
Az igazság keveredik a legendával – leánykori nevén Kádár János szerelvénye – elkészült az erről szóló könyvem – címe, A levesmenet
Volt egyszer egy vonat amelyre nem kellett jegyet váltani. Ez volt a kormány hivatalos szerelvénye, leánykori nevén Kádár vasútja. Amikor először megláttam a...
MOKRAI: NEM ÉPÜLT ÚJ PARKOLÓ A HOLDING UDVARON – rapid válasz a pestről terjesztett pletykákra
A Velünk a Város politikusa képtelenségnek nevezte, hogy magánparkolók létesültek volna a Petőfi utcán, mivel az ingatlan önkormányzati tulajdonban van. „Nem igaz, hogy...
Ez is a miénk volt – tettük a dolgunkat – Mekmester felszerelte
Valamikor a hetvenes évek elején készült ez a kép. Egy Déli Hírlapos kollégám szúrta ki az akkori Béke téren, a Búza téren.Tipikus korrajz....
25. ZEMPLÉNI FESZTIVÁL 2016. augusztus 12-21.
Minden eddiginél gazdagabb programkínálattal várja látogatóit Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális eseménye, az idén 25 éves Zempléni Fesztivál. A programsorozat augusztus 12-21. között...