SzántóGráf

Problémás lesz az SZJA visszatérítés! – így látják a magyar könyvelők egyesületében

SZJA visszatérítés valójában egy bonyolult költségvetési támogatás,
akkor is, ha az lényegében negatív SZJA. Az MKOE törvényben
javasolja a rendeleti szabályozást mihamarabb újraalkotni. Ehhez az
MKOE 10 pontos javaslatot és egyeztetési kezdeményezést juttatott el
a Pénzügyminisztériumhoz, de válasz nem érkezett (lásd a közlemény
folytatását).
 Az SZJA visszatérítés miatti év közbeni változtatással ismét
perelhetővé válik az állam az önkéntes pénztárak által, ami jelentős
összegű kártérítések kifizetéséhez vezethet.
 Hasonló, kirívó probléma, hogy a köztartozással rendelkezők is
kapnak (előlegként) adóvisszatérítést. Így akár költségvetési
csalást elkövető, adótartozással rendelkező személy is
visszatérítést kaphat, előtte pedig VISSZADO nyomtatványt nyújthat
be, vagy erre felkérhet egy könyvelőt.
 Óriási lesz a nyomás a könyvelőkön, hogy a VISSZADO nyomtatványokat
benyújtsák, illetve, hogy a jogosultak önadózói bevallással
beelőzzék a NAV önkéntes előlegutalását és a tényleges
adóvisszatérítést igényeljék vissza, hiszen személyenként akár 809
ezer forint múlhat rajta. Ez a nyomás szinte minden könyvelőt el fog
érni, de ez korántsem üzleti lehetőségként fog megjelenni. Az üzleti
élet adminisztrációjában kulcsszerepet játszó könyvelőkkel azonban
ismét nem kívánt egyeztetni a Pénzügyminisztérium.
Az SZJA visszatérítés kapcsán várható problémák, 10 pontban
(rövidített):
 1. A NAV SZJA tervezete megfosztja majd a családokat az SZJA
visszatérítéstől! A bevallásban az egymás közti megosztáshoz viszont
szakértelem kell, mert a bevallás nem egy söralátét.
 2. A NAV VISSZADO nyomtatványán szereplő adatok eltérést
mutathatnak a NAV adataihoz képest, az eltérés rendezéséről a
rendelet nem szól.
 3. A családi kedvezmény "egy háztartásban élés" szabálya továbbra
is ellenőrizhetetlen.
 4. Jár az SZJA visszatérítés magyar bérleti díjból származó
jövedelemből is, akár Angliában élők számára is, de ezt február 15-i
előlegként nem lehet azonban igényelni.
 5. A katások ESZJA bevallásra kényszerülnek, abban fogalmilag
zavaros bevételként viselkedik majd lesz az SZJA visszatérítés.
 6. Az EKHO alá tartozó vállalkozók is ESZJA bevallásra
kényszerülnek, szintén bevételnek számít majd az SZJA visszatérítés.
 7. Az önkéntes pénztárak kártérítést követelhetnek, mert az SZJA
visszatérítés bizonyíthatóan csökkenti majd a tagok befizetéseit
(lásd: étkezési utalvány perek).
 8. Visszatartás hiányában akár egy költségvetési csalásban
érintett, jelentős adótartozással rendelkező személyeknek is
adóvisszatérítést kellene kiutalnia az adóhatóságnak!
 9. Tisztázni kell, hogy a rendeletben szereplő "bármely okból" ki
nem utalt előleg esetét. Bármely indok lehet ugyanis a napsütés is!
 10. Az adóhatóságnak kiajánlást kellene közölnie 2022.02.04-ig.
     Kiadó: Magyar Könyvelők Országos Egyesülete
Exit mobile version