SzántóGráf

Iránról is tárgyaltak- Izrael miniszterelnöke Bennett, Szocsiban , négyszemközt is tárgyalt Putyinnal

Naftali Bennett miniszterelnök pénteken találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Szocsiban.

Putyin a sajtótájékoztatón azt mondta a miniszterelnöknek, hogy a diplomáciai kapcsolatok 30 éves évfordulója alkalmából fontosnak tartja az Oroszország és Izrael közötti kapcsolatokat, nem utolsósorban azért, mert Izraelben egymillió orosz ajkú van, akik közül sokan a második világháború veteránjai és akikre Oroszország jó szívvel tekint.

Az orosz elnök reményét fejezte ki, hogy Bennett kormánya folytatja az előző izraeli kormánnyal kialakított jó kapcsolatokat.

Továbbá bizakodásának adott hangot, hogy az izraeli-orosz kereskedelem növekedni fog. Megjegyezte, hogy 2021 első hét hónapjában 50%-kal nőtt a kereskedelmi mérleg, amit fontosnak tart.

Putyin azt is elmondta, hogy Oroszország reméli, hogy a két ország a high-tech iparban is együtt fog működni.

Az elnök közölte, hogy a regionális kérdések tekintetében számos problémás kérdésről kell beszélniük, de az együttműködés lehetőségeiről is, különösen a terrorizmus elleni küzdelem kapcsán.

Putyin azzal fejezte be kommentárját, hogy kijelentette, örömmel üdvözöli Oroszországban az izraeli miniszterelnököt.

Bennett megköszönte a szívélyes fogadtatást Putyinnak.

,,A zsidó nép igaz barátjának tartjuk önt” – mondta az elnöknek.

Bennett azt mondta, arra számít, hogy ,,az aktuális események, valamint a technológia, a tudomány és a kultúra területei” szerepelnek majd kettejük beszéd témái között.

,,Szó lesz a gazdasági kapcsolataink erősítéséről is. Ahogy az elnök mondta, jelentősen növelhetjük a köztünk lévő kereskedelmet, és ezt meg is kell tennünk. Beszélni fogunk a szíriai helyzetről, és az iráni katonai nukleáris program leállítására tett erőfeszítésekről” – mondta Bennett.

A miniszterelnök dicsérte Oroszország szerepét a második világháborúban a nácik legyőzésében.

Bennett arról is tájékoztatta az orosz elnököt, hogy Izraelben múzeumot kívánnak építeni a második világháború idején különböző hadseregekben, köztük az orosz Vörös Hadseregben, harcoló zsidó katonák emlékére.

Az izraeli orosz kapcsolatok különlegesek a múlt, a jelen és a jövő miatt – mondta a miniszterelnök, majd hozzátette, hogy az orosz ajkú izraeliek fontos szerepet játszanak az izraeli élet minden területén.

Egy vezető tisztviselő a médiának azt nyilatkozta, hogy ,,az utazás fő célja szoros kapcsolat kialakítása Bennett és Putyin között, és megmutatni, hogy az izraeli kormányváltás nem okozott kárt az országok közötti kapcsolatokban és együttműködésben”.

Bennett augusztusban a Fehér Házban tett látogatást, hogy megismerje Joe Biden amerikai elnököt és erősítse a vele való kapcsolatokat. „Az egyesült államokbeli út során Bennettnek helyre kellett hoznia a kapcsolatokat Bidennel és a Demokrata Párt vezetőivel, amelyek Benjamin Netanjahu hivatali ideje alatt megsérültek. Az oroszországi utazás során Bennettnek nem szabad rontania rajta. Gondoskodnia kell a jó kapcsolat folytatásáról a jelenlegi kormányzattal” – mondta a tisztviselő.

Bennett és Putyin a sajtótájékoztató után kétórás zártkörű találkozóra vonult vissza, és csak Zeev Elkin lakásügyi miniszter és egy orosz fordító csatlakozott hozzájuk. Ez szokatlan Putyin részéről, és az izraeli tisztviselők annak a jelének tekintik, hogy az elnök közvetlenül szeretne kommunikálni Bennettel.

Elkin oroszajkú és tanácsadói minőségben utazott a miniszterelnökkel.

Bennett pénteken hajnali 5 órakor indult Oroszországba Izraelből, majd három órával később landolt. A látogatásra Ejál Hulata nemzetbiztonsági tanácsadó, Simrit Meir diplomáciai tanácsadó és a miniszterelnök katonai titkára, Avi Gil vezérőrnagy kísérte el.

Tekintettel a találkozó elhúzódására, a szombat tartó miniszterelnök és csapata Oroszországban marad, és a Sábát kimenetele után indul vissza Izraelbe.

Exit mobile version