Fehérköpenyesek a rajzgépnél – megjelent Miskolci Naplóban – traffipaxnak nézték a teodolitot

Tessék megnézni a miskolci
belváros több százéves megmaradt, patinás épületeit. Hasonlítsák össze a történelem és az
időmúlás okozta foghíjak helyére felhúzott házaival. Az esztétika és a puritán praktikum
találkozása sem új keletű, azokra az időkre emlékeztet, amikor
még nem voltak harcos városvédők vagy éppen nem hallathatták a hangjukat. Mindannyiunk mentségére szóljon, hogy
a krónikus lakáshiány, amelyet
csak a panelházak elterjedésével
tudtak felszámolni, még a leglelkesebb építészeket is átmeneti
kompromisszumra késztette. A
stukkós szobrocskák, a csicsásnak tetsző díszítőelemek kimentek a divatból, vagy már nem is
lennénk képesek ezeknek a megvalósítására.
Magam is sokat, sokszor
építkeztem, valahogyan sosem
tudtam malteros vödrök nélkül élni, így aztán jó néhány
barátra tettem szert a pallérok
és az építészek világából. Most
Gyarmati Imre és Grand András tervezőmérnökök segítségével elevenítjük fel, hol és miként álmodták meg hajdanán
a miskolci épületeket.
Az elismert szakmabeliek elmondása szerint a hatvanas
években még csak a miskolci és
a borsodi tervező vállalat regnált. Az előbbi a Szarvas patika feletti emeleteken, ebből lett
az Északterv, míg a megyeiek
a Villanyrendőr szomszédságában székeltek. Majd a gigantikusnak ígérkező nagy beruházások idején az Északterv a
Zsigmondy utca sarkára költözött. Ebben a „művészkeltetőben” számos Ybl-díjas mérnök
tervezte meg a város legimpozánsabb középületeit.
A nyolcvanas évek elején
Gyarmati Imre mérnök, aki
már az egyetemi évei alatt is
filmezett, úgy gondolta, a fotózáson túl érdemes lenne levideózni is az általuk tervezett létesítményeket. Itt jöttem
a képbe, Imrével a fél országot
beutaztuk, hogy VHS kazettákra mentsük az alkotásaikat. Annak idején csaknem
heti rendszerességgel megfordultam az irodaházban, így
magam is láthattam a nagy
változást, az amerikai szerkesztőségekre jellemző munkatermeket. Itt már nagy asztaloknál ülve terveztek. Míg az
Erzsébet téri irodában a műszaki rajzolók fehér köpenyben
álltak a másfél négyzetméteres, úgynevezett rajzgépek
mellett. Ezeken a megfelelő
szögben dönthető táblákon
többféle speciális vonalzó segítette a pauszpapíron való
tustollas rajzolást. Nem volt
könnyű nyolc órán át a fehér
lapok felett görnyedni, ezért
műszakonként akár többször
is közös tornagyakorlatokat
végeztek.
Szép számmal foglalkoztatták itt a geodétákat, földmérőket, akik minden beruházáshoz előkészítették a terepet.
Először kimérték az épület helyét, majd alapozás előtt kijelölték a sarokpontokat. Persze
a figuránsok nélkül semmire
nem mentek volna, ők azok,
akik a piros-fehér sávos botokat mozgatták, akár több száz
méteres távolságban is. Mindaddig, míg a teodolit fókuszában fel nem tűntek a csíkok.
Nem volt még mobiljuk, így az
egymás közti kapcsolattartás
úgy zajlott, mint ahogyan a
tengeri hajók matrózai tették.
Karmutogatással. Imre emlékeiben rögzült is néhány derűs helyzetkomikum, sokszor
az út szélén állva traffipaxnak
vélték a három lábon álló teodolitot. Visszafordultak megkérdezni, vajon milyen gyorsan robogtak előttük.
Barátaim máig se tudják,
igazából nehéz is kibogozni,
hogy körükben, mikor, milyen szempontok szerint oszlottak meg a nagy beruházások előkészítései. Az Ybl-díjas
Dézsy János nevéhez fűződik
a Matáv Régi posta utcai épülettömbje. Dósa Károly tervezte a volt pártházat, a mai
ITC-t, Horváth István pedig
a népkerti sportcsarnokot.
Nagy Zoltán nevéhez fűződik
a Szentpéteri kapui húszemeletes toronyház.
Egyébként a mindenkori vezetők határozták meg, kire mit
bízzanak. Nem volt könnyű a
választás, hiszen országosan
ismert, nagynevű építészek
dolgoztak az Északtervnél.
Nagy merészség egy névsorolvasás, de megkísérlem: Szakonyi Adrienn, Horváthné Boros
Mária, Sallai Mátyás, Bodonyi
Csaba, Ferencz István, Rudolf
Mihály, Puskás Péter, Rostás
László és Viszlai József és még
sokan mások, mint ahogyan
valamikor a magyar filmek
stáblistájának a végére írták.
Sokukkal volt szerencsém
beszélgetni az utóbbi években.
Mindannyian egyben közös
nevezőre jutottak, a vállalat
szétzilálása után a nagy feladatokat rendre elhappolták
a fővárosi építészek. A helybéli
megrendelők elpártoltak tőlük.
Szántó István