SzántóGráf

A múlt fényességéből – le se tagadhatjuk, hogy ezek is mi voltunk – felrohantunk az ősember barlangjához – Tompa Sándor megebedéltetett minket Gyurcsány klubjában – nyakkendőt is lizingeltünk a ruhatárban

Délben jött a telefon , délután sorakozó az ősember barlangjánál. A parancs az parancs, kanyargós meredek úton kaptattunk fel a hegy tetejére. Összeálltunk egy képre, középen a főszervező Borbála János doktor úr.
Vigadóban egy asztalnál. Mellettem Cseri Géza a szines Irisz lapnyomda tulajdonosa igazgatója. Hogy mit ünnepeltünk – valamit biztosan.
Tompa Sándor doktor úr országgyülési képviselő meghívta a miskolci média képviselőit az országházba. Gál Zoltán a parlament elnöke fogadott minket, eszmét cseréltünk, oda vissza, ki kivel. A szívélyes baráti beszélgetés után mindannyian vendégek voltunk a képviselőház klubjába. Emlékszem kötelező volt a nyakkkendő, a ruhatárban vételeztünk egyet-egyet , s ebben viritottunk az ebédnél. Egyébként akkor még senki sem tudta, hogy ez Fletó Altus cégének a tulajdona. Piszkosul olcsó árak voltak, átnéztem az étlapot, a hatvanas évekbelinek tüntek. Ne felejtsem a kisbuszomvalahol mal vittem a társaságot a fővárosba és hazafelé valahol talán egy erdő szélen megálltunk biológiai folyamatok okán, s visszaszálláskor Pusztai Laci kezére rácsapodott az első ajtó. Látszott, hogy ennek nem tud örülni, a lényeg mi megálltuk kacagás nélkül.

Ismét találtam néhány régi fotót a Déli Hírlapos időkből. Miután ezek napvilágra kerülnek kapok hideget meleget. A legtöbben azt vetik a szememre, hogy én számoltam fel a lapot.  Miattam szünt meg a DH. Nos, akár büszke is lehetnék, ha ennyire értékelik a befolyásomat. Őket ki kell ábrándítanom, de nagyon, én aki ott voltam a napilap alapításánál és legalább 15 esztendővel meghosszabbítottam a létét, a fennmaradását, amikor totál csődhelyzetből átvettem az írányítást csak azt tettem amit lehetett. Megváltozott a világ, teljesen piacalapú lett, a nyugati kiadók leuralták a médiabirodalmat és mindezek ellenére akkoriban a Déli volt az utolsó magyar tulajdonú napilap. Miránk fente a fogát az összes külföldi médiacézár. Porszem lettünk a gépezetben és kilógtunk a politikai semlegeségünkkel a sorból. Tessék megnézni a jelenlegi piaci helyzetet, ezen a palettán ma már esélyünk se lenne a fennmaradásra. Nekünk se nyomdánk, se saját szerkesztőségünk de még terjesztő hálozatunk se volt. Ami a társaságot összetartotta az újságírás iránti elhivatottság. Végül arra csak büszke vagyok, hogy sikerült a két napilapot egy elfogadható formában, egyenlő esélyekkel összetolni. Kényszerhelyzet volt. A többség elkerülte a munkanélküliséget és nem kellett a postára járniuk melegedni vagy nyáron hűsölni. Különben akik hiányolják, visszakérdezek – előfizettek e a Délire vagy csak a fiatalkori nosztalgia okán búsonganak. Kérdezem én az örökös, tiszteletbeli bűnbak. Bűnbaki. S jöjjenek a képek.

Exit mobile version