SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem » A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium tervei között szerepel, hogy 2030-ig mintegy 10 honvéd középiskola és kollégium kezdje meg működését Magyarországon. Az 1992-ben alapított debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola után, a honvédelmi középiskolák és kollégiumok sora először az idén nyáron átadott Nyíregyházi Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiummal bővült
A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium tervei között szerepel, hogy 2030-ig mintegy 10 honvéd középiskola és kollégium kezdje meg működését Magyarországon. Az 1992-ben alapított debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola után, a honvédelmi középiskolák és kollégiumok sora először az idén nyáron átadott Nyíregyházi Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiummal bővült
A következő tanévben pedig a hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola
és Kollégium (továbbiakban HHKK) is megkezdi működését.
A Modern Városok Program keretében támogatott, önálló, többcélú
szakképzési intézmény diákjainak kollégiumi elhelyezése az MH 5.
Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós
laktanyájában történik majd.
A honvéd középiskolákban és kollégiumokban a jelenleg hatályos
szakképzési és köznevelési törvénynek megfelelve, a diákok
emeltszintű honvédelmi nevelése, oktatása bentlakásos rendszer
keretein belül, egyedi program szerint zajlik. A diákok nem
részesülnek katonai kiképzésben, nincs katonai jogállásuk és nem
kötelező számukra a katonai pályaválasztás sem. A középiskolai
tanulmányaik befejezését követően a kadétok számára is adott a
lehetőség, hogy civil felsőoktatási intézményekbe felvételizzenek.
A 2022/2023-as tanévben, a hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumban
már lehet jelentkezni Honvéd kadét ágazati szakképzésre (gépjármű
mechatronikai technikus / infokommunikációs hálózatépítő és –
üzemeltető technikus szakmairány), valamint Honvéd kadét közismereti
képzésre(gimnázium, emelt óraszámú angol nyelvi képzés) is.
Az intézménybe a pályaválasztó nyolcadikos diákok az általános
középiskolai felvételi eljárás keretén belül jelentkezhetnek. A
felvételizők számára kötelező a központi írásbeli vizsga (magyar
nyelv és matematika), emellett az intézmény szóbeli felvételit és
fizikai alkalmassági felmérést is tart.
Bővebb információ a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és
Kollégium honlapján, illetve az Oktatási Hivatal KIFIR jegyzék
kereső (OM azonosító: 031235) honlapján érhető el.
Kiadó: Honvédelmi Minisztérium
Köszöntjük a nőket! Az édesanyánkat , a lányainkat és az összes hölgyismerőseinket. Érdekes, hogy annak idején, kihangsúlyoztuk, éljen a nemzetközi nőnap. Majd rendszerváltás...
Tajthy Ákos Rendhagyó módon augusztus 20-án tartotta Miskolc városa azt az ünnepi közgyűlést, melyen átadták Miskolc város idei kitüntettjeinek az immár hagyományos városi...
Kerényi László fotóriporter, operatőr, rendező alkotásainak főszereplői leggyakrabban a miskolciak, a felvételeinek jelentős része itt készül vagy valamiképpen kapcsolódik a városhoz. De nem...
Az Európai Bizottság egységesített európai fogyatékossági kártya bevezetését javasolta, amely egyenlő feltételek mellett kedvezményes elbánást és parkolási jogokat biztosít a fogyatékossággal élők számára...
Különös, egészségesnek tetsző rivalizálás, mondhatjuk belső csatározás folyik a magyar zsidóság berkeiben. Van a Mazsihisz amely teljes egészében képviseli a történelmi egyház minden...
Gasztro jótékonyság Magyarországon több százezer rászorulónak nincs mit az asztalra tennie és éhezik, miközben csak hazánkban évente 1,8 millió tonna élelmiszer landol...
Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere intézményvezetői kinevezéseket adott át a hazai klinikai központok, a budapesti centrumkórházak és a megyei kórházak...
A péntek esti Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozatok értelmében Magyar Péter június 13-i, szombati hatállyal felmentette dr. Oláh Krisztiánt, az Információs Hivatal főigazgatóját; dr. Bárdos...
A Trendhim Scolarship azért jött létre, hogy támogassa és erősítse az e-kereskedelmi szupersztárok jövőjét! Arról álmodozol, hogy marketing, divat, IT, kereskedelem, menedzsment vagy...
Ki ne szeretné otthon, egyszerűen megállapítani hogy van-e olyan egészségügyi problémája. ami további kezelést, orvosi ellátást igényel-de ehhez egy megbízható vizelettesztet kellene végezni,...
Főzőmesterek, pálinkaházak, vállalkozók, a szakmai érdekképviselet és a Kormány is azért dolgozott az elmúlt években, hogy nemzeti italunk magas presztízse ne végcél, hanem...
A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete közleménye: Budapest, 2019. november 8., péntek (OS) – „Az Adótanácsadók Egyesülete elhatárolódik Ruszin Zsolt, a...
Hosszú betegség után 88 esztendős korában elhunyt Eisner Rudolfné , született Halász Ilona vasdiplomás fizika -kémia szakos tanárnő. Hamar követte szeretett párját Rudi...
Koncz Ferencet, a szerencsi városvezetőt választották idén az év polgármesterévé az internetes szavazók. Ezt a több évtizedes múltra visszatekintő civil elismerést egyébként a...