SzántóGráf

Újra megrendezik a két országot is érintő Miskolc-Kassa Ultramaratont. A verseny honi útvonalán szakaszos forgalomkorlátozásokra számíthatnak a közlekedők.

A Miskolc-Kassa Ultramaratont 2021. november 6-án rendezik meg. A magyar és szlovák útvonalakat is érintő tömegrendezvény Borsod-Abaúj-Zemplén megyei etapjain szakaszos forgalomkorlátozásokra számíthatnak a közlekedők.

A verseny 6 órától (egyéni) illetve 7. órától (váltó) indul a miskolci Városház térről.

A versenyzők a rajtot követően, a Városház tér és a Kőrösi Csoma Sándor utca közötti útszakaszon a zárt villamospályán futnak a Széchenyi utca, Bajcsy-Zsilinszky utca érintésével.

Ezt követően veszik igénybe a közutat, Kőrösi Csoma Sándor, Besenyői, a Sajószigeti utak érintésével. A résztvevők várhatóan 6 óra 24 perc és 7 óra 20 perc körüli időben érik el a Sajó gátat, ahol egészen Szirmabesenyő, Rákóczi útig futnak, ezt követően Sajóvámos felé veszi a futam az irányt, majd az Ady Endre útról hagyják el a futók a lakott területet.

A versenyzők a Sajóvámos és Szikszó közötti hegyen lévő földúton haladnak át majd érintik Szikszót, Aszalót, Halmajt, Kiskinizst, Hernádkércset, Felsődobszát, Abaújszántót, Abaújkért, Vizsolyt, Vilmányt, Göncruszkát, Göncöt, Zsujtát, Abaújvárt, és Kékedet. Várhatóan 13 és 14 óra között, közel kilencven kilométer megtétele után haladnak ki a versenyzők Magyarország területéről, Kéked irányából Nyizna-Mysla, Siroka irányába.

A rendezvény ideje alatt az említett útszakaszokat nem zárja le teljesen a rendőrség, a forgalom ideiglenes megállításával majd tovább engedésével biztosítja a versenyzők tovább haladását.

Külön szeretnénk felhívni a Miskolc, Zsarnai piacára érkezők figyelmét, hogy a torlódások elkerülése érdekében a piacot a repülőtér irányából közelítsék meg.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy versennyel érintett útszakaszokon fokozott óvatosággal vegyenek részt a forgalomban.

Exit mobile version