SzántóGráf

ELISMERÉS AZ ÉLETMENTÉSÉRT

2021. 11. 10., sze – 10:31

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei a mentőszolgálat munkatársaival közösen mentettek ki egy mozgáskorlátozott férfit és egy nőt, akiknek háza kigyulladt. A rendőrök és a mentőszolgálat munkatársai főkapitányi elismerésben részesültek.

Dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Dr. Kádár Balázs az Országos Mentőszolgálat Észak-Magyarországi Regionális Mentőszervezet regionális igazgatójának jelenlétében 2021. november 10-én dicséretben és tárgyjutalomban részesítette az életmentésben résztvevő kollégáit, illetve a mentőszolgálat bajtársait.

 

Mint, ahogy arról korábban már beszámoltunk Miskolcon, a Tetemvár városrészről érkezett bejelentés egy lakástűzről 2021. november 6-án. A Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai – Ján Csaba r. főtörzsőrmester és Dandás Martin r. őrmester, illetve a mentőszolgálat munkatársai Gáll Zsolt és Takács Sándor együttes erővel mentették meg annak a férfinak és nőnek az életét, akiknek a háza kigyulladt.

Exit mobile version