Legyen mindenhol karácsony Miskolcon!

 

 

Változatos programokkal készül Miskolc az idei karácsonyra. Bízva abban, hogy a járványügyi helyzet alakulása és a kormányzati védelmi intézkedések lehetővé teszik a közös ünneplést, Miskolc város intézményei, a város kulturális szereplői összefogtak és együtt találták ki, hogyan is ünnepelhetne a város, a miskolciak, az ide látogatók. A tavalyi járványhelyzet arra kényszerített mindenkit, hogy másképp ünnepeljen. Az idén azonban úgy tűnik, lesz mód az advent megélésére, még akkor is, ha a járványügyi szabályokat szigorúan be kell tartanunk, egymásért, magunkért. Miskolc városa segít abban, hogy visszatérjen a karácsonyi hangulat a városba, hogy a miskolciak mindenhol érezzék, igazi ünnep van.

 

A városi programok november 26-án, pénteken 16:30-kor nyitófelvonulással indulnak. Az ünnepi menet a Miskolci Nemzeti Színháztól sétál át a Szent István térre, ahol Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere kapcsolja majd fel az adventi várakozást jelképező ünnepi fényeket.

 

Idén is jár majd az adventi villamos, koncertek várják a közönséget, és kórusok foglalják dalba a karácsony örömét. Az ünnep közeledtével pedig újra felhangzik a Csendes éj, amelyet kilenc nyelven, kórussal adnak elő miskolci művészek.

 

Természetesen lesz ajándékgyűjtés nehéz sorsú gyermekeknek, állatmenhelyeknek gyűjtenek a különböző jótékonysági szervezetek és a város.

Míg tavaly csak online térben lehetett adventi vásár, az idén a valóságban is megtekinthetjük az árusok portékáit a Szent István téren. De különböző programok, koncertek színesítik az ünnepi forgatagot, bábelőadások csábítanak mesés kalandokra, színművészek idézik meg az advent szellemét, és ünnepi fénybe öltözik a miskolci városháza is.

 

Természetesen az idén is Miskolcé lesz az ország legnagyobb szimbolikus karácsonyfája, hiszen fénybe öltözik a város jelképe, az avasi kilátó.

 

Sajnos azonban a járvány terjedése egyelőre nem látszik lassulni, éppen ezért különösen fontos, hogy az ünnepek ideje alatt is mindenki tartsa be az érvényben lévő járványügyi szabályozást.

 

Mindenki viseljen maszkot, ha lehetősége van rá, tartsa be az ajánlott védőtávolságot, gyakran mosson kezet és használjon kézfertőtlenítőt, és lehetőleg kérje az elérhető védőoltások valamelyikét.

 

A miskolci adventi programok a www.advent.miskolc.hu honlapon elérhetők.

 

Vigyázzunk egymásra! – Legyen mindenhol karácsony Miskolcon!