Az alvási mutatók romlása, melyet a Magyar Alvás Szövetség és a
Szinapszis Egészségkutató legutóbbi közös felmérése is megerősített,
sajnos az általános- és középiskolás gyermekek körében is jellemző.
Sokkal jobban oda kell figyelnünk az életmód, és különösen a
pandémia okozta változások alvást befolyásoló következményeire a
gyermekek és a fiatalok körében. Ezek a korosztályok ugyanis egyre
kevesebbet alszanak, és az alvásuk minősége is rosszabbodott, amit
mindenképpen figyelembe kell venni az életmódjuk, a napirendjük
alakításánál, különben pszichés és testi fejlődésük vonatkozásában
is visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el. Egy, a
közelmúltban az amerikai Sleep Foundation által közzétett tanulmány
szerint a későbbi iskolakezdés nem csak a diákok javát szolgálja,
hanem lehetővé teszi a szülőknek, is, hogy többet pihenjenek.Sarah
Shoen tanulmánya megállapította, hogy például a középiskolás diákok
szülei akár 60 órányi plusz alvást is elérhetnek egy tanév során, ha
az iskolakezdés időpontját 70 perccel eltolják.
Mind az általános-, mind a középiskolák tanórái legkorábban reggel
8:30-kor kezdődjenek el, javasolja az Amerikai Alvógyógyászati
Akadémia, amihez elsők között csatlakozik a Magyar Alvás Szövetség
is. A mindennapi hazai pedagógusi tapasztalatok is azt erősítik,
hogy a nulladik, illetve a 8 órát követő első tanóra hatékonysága
csekély. (Információ: Magyar Alvás Szövetség)
A Miskolc Holding Zrt. pályázatot hirdet a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.- vel közösen az alábbi munkakör betöltésére: Ügyvezető A pályázóval szemben támasztott elvárások:...
Fokozottan kell vigyázni mind a hobbiállatokra, mind a haszonállatokra a kánikulában, mert a tartós meleg nemcsak az emberek szervezetét viseli meg –...
Időnként elfelejtek dicsekedni. Jut eszembe, hogy a mai Északban Kőházy Ferenc címfestő mesterről írtam. Különös egy szakma. Irigylem, a műveit többen olvassák mint...
Talán , úgy mondták, most volt a miskolci zsidó múzeum baráti körének a nyolcadik találkozója. Esküszöm fergetegesen jól sikerült, Markovics Zsolt a város...
Szegény Tanár úr, ha tehetnéd most hétvégén biztosan összefutnánk a fővárosi hajókiállításon. Azt mindenki tudta, hogy irodalom és vallástörténetben a legnagyobb penge vagy,...
A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) idén XXV. Jubileumát ünnepeli, melynek apropóján idén először rendez saját szervezésű fesztivált értelmiségi fiatalok számára, Keszthely városában. A...
Elhunyt Pusztai Gábor miskolci újságíró. Ma reggel érkezett a megdöbbentő hír. Sokáig dolgozott nálunk a Déli hírlapnál, s ha bővebb információt kapok a...
Eljött a selejtezés ideje. Lomolok. S ezerszámra kerülnek elő olyan dokumentumok, amelyek még mások számára is érdekesek. Lehetnek. Például ez az újság tervezett....
„Óriási erénye volt ennek az országnak a többihez képest […] a nem politizálás szabadsága, hogy nem volt kötelező a politikai hitvallás, amit joggal...
Az elmúlt években, a megelőzés területén valamint az állampolgárok segítésében nyújtott kimagasló teljesítménye miatt díjazták sétarepüléssel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei...
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, az európai digitális fejlődéséről tartott konferencia (Masters of Digital) megnyitóján nagy elismeréssel...
Rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be a cég legújabb sikeres innovációjáról Dr. Barkóczi István vezérigazgató, Barkóczi Péter fejlesztési igazgató és Nemcsik György műszaki vezető ma...
A Magyar Újságíró Szövetséget pontosan 1896 elején alapították. Abban az időben mondanom sem kellene a nyomtatott sajtó uralta a világot. Újság, újság hátán...
A JCC Budapest – Bálint Ház ismét Erzsébetvárossal karöltve rendezi meg a Judafestet, a zsidó közösség fesztiválját. A Civil Korzó keretein belül rendezett...
Dr. Sikorszki Lászlónak, a miskolci megyei kórház főorvosának Balog Zoltán miniszter adta át a szakma legnagyobb elismerését, a Batthány -Strattmann László díjat pénteken...