SzántóGráf

A BOKIK jelenti – a Kamara Napján – Kerényi László képeivel -megkoszorúzták dr. Szentpáli István síremlékét

November 29-én, a Kamara Napján idén is ünnepelt kamaránk tagsága. Emlékeztünk az elődökre, és átadtuk a BOKIK díjait. Vendégünk volt dr. Parragh László, az MKIK elnöke.

Mindannyian tapasztaljuk, hogy a Covid-járvány folyamatosan átírja mindennapjainkat. Elmaradnak hagyományos rendezvényeink, olyan események, amelyek vállalkozói közösségünk számára fontosak, összetartozásunk jelképei. Így tavaly sajnos nem tudtuk megtartani ünnepi Küldöttgyűlésünket, de idén november 17-én a BOKIK elnöksége úgy döntött, hogy nem engedünk a Covid szorításának, és a járványügyi óvintézkedések maximális betartása mellett megemlékezünk a Kamara Napjáról.

De ez a Küldöttgyűlés mégis más volt, mint a korábbiak, hiszen ezúttal vegyes formában tartottuk ezt az eseményt. Ez azt jelentette, hogy a küldöttek online – a BOKIK YouTube csatornáján – követhették nyomon az eseményt, a BOKIK díjait viszont élőben, a miskolci székházunkban vehették át az arra érdemes vállalkozók.

Kiemelt megtiszteltetés Volt a BOKIK tagjai számára, hogy dr. Parragh László, az MKIK elnöke személyesen vett részt a rendezvényen.

A több mint negyed évszázados hagyománynak megfelelően a Kamara Napját ezúttal is a kamara életében meghatározó személyekre emlékezve kezdtük. Meglátogattuk Lapis Imre, egykori alelnökünk sírját a Szentpéteri kapui temetőben, majd a Deszka temetőben megkoszorúztuk dr. Szentpáli István síremlékét, valamint az egykori kamarai székház, a mai MAB falán lévő emléktáblát, és a kamarai székházunk falán található Szentpáli emléktáblát.

A BOKIK 62. ünnepi küldöttgyűlésén dr. Parragh László előadásában áttekintette a gazdaság jelenlegi helyzetét, a kamara munkáját és szólt a jövőbeni kilátásokról is. A program részként bemutatkozott a Mathias Corvinus Collégium miskolci intézete, és a Kamara Napjának hagyományaihoz híven – kitüntetéseket adtunk át.

Az ünnep hangulatát tűkrözi Kerényi László képeből készült összeállítás:

 

Kitüntetések

2021. – a Kamara Napja

I. A GAZDASÁG SZOLGÁLATÁÉRT

  • Bágyi Péter ügyvezető igazgató, Zemplén Idegenforgalmi Kft.
  • Piti Péter Pálné, mesterfodrász
  • Homor József kamarai tag könyvvizsgáló, adószakértő
  • Brezovcsik Zsolt, az OTP miskolci igazgatója

II. A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KIEMELKEDŐ GAZDÁLKODÓ SZERVEZETE

  • Jabil Circuit Magyarország Kft. – Tiszaújváros
    A díjat átvette: Vér Béla gyárigazgató helyettes
  • Gomvill Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Mezőkövesd
  • Mályi-Glass Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
    A díjat átvette: Pásztor Tamás ügyvezető igazgató
  • Jura-Plussz Termelő és Szolgáltató Kft. – Borsodivánka
    A díjat átvette: Kiss Balázs ügyvezető igazgató, tulajdonos

III. A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA TANULÓKÉPZÉS TERÉN KIEMELKEDŐ GAZDÁLKODÓ SZERVEZETE

  • ZIP BREWHOUSE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
    A díjat átvette: Halász Norbert ügyvezető igazgató
  • P.S.S. CLUB Vendéglátó és Szolgáltató Kft. Impresszó Club-Étterme
    A díjat átvette: Fodor József Viktorné, üzletvezető

IV. ARANYKOSZORÚS MESTER

  • Gáti Károlyné – Életműdíjas kozmetikus mester
Exit mobile version