SzántóGráf

ŐRIZETBEN A BOLDVAI DROGDÍLER

2021. 12. 02., cs – 12:46

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Miskolcon fogták el a rendőrök azt a boldvai férfit, aki Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kábítószergyanús anyagot árult.

A Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztálya kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 41 éves boldvai férfival szemben.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. november 30-át  – azaz elfogását – megelőzően Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kábítószernek minősülű anyagot vásárolt, majd adott el több személynek.

A gyanúsítottnál megtartott házkutatás alkalmával a rendőrök kábítószergyanús anyagokat, készpénzt és a kábítószer értékesítéséhez használatos mérleget, csomagolóanyagokat találtak és foglaltak le. A lefoglalt kábítószergyanús anyagok vizsgálatához a nyomozók igazságügyi vegyész szakértőt rendeltek ki.

Az elfogásban a Felderítő Alosztály munkatársain kívül a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda miskolci alegysége, és a Bükk Bevetési Alosztály rendőrei is részt vettek. A miskolci rajtaütés során a gyanúsított a kábítószergyanús anyagokat az autójában szállította.

A Miskolci Rendőrkapitányság az őrizetbe vett boldvai férfival szemben előterjesztést tett letartóztatásának ügyészi indítványozására

 

 

Exit mobile version