SzántóGráf

Negyedszer is energiatudatos vállalat a Coop -Az energiahatékonyság nem csak a környezetet, de a céget is segíti

Budapest, 2021. december 03.

 A 2018-2019-2020-as évek után idén ismét Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a Coop Gazdasági Csoport fejlesztéseit. A kitüntető címet a köztársasági elnök által fővédnökölt, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. által működtetett Virtuális Erőmű Program energiahatékonysági kiválósági pályázatának keretein belül kapta meg az üzletlánc.

 

A Kelet-közép Európa piacvezető, Európai Bizottsági díjas, ENSz és EU-s jógyakorlat fenntarthatósági mintaprojektként elismert 10 éves Virtuális Erőmű Program (VEP) keretein belül működtetett energiahatékonysági kiválósági pályázat célja, hogy a fenntarthatósági kezdeményezéshez csatlakozó vállalatok, illetve állami intézmények, önkormányzatok, iskolák éves energia-megtakarításait erőművi kapacitásra számítja át. A program oly mértéken bővült 2020-2021-es időszakban, hogy az eddig igazolt megtakarításokból „felépült” virtuális erőmű kapacitása mostanra elérte a 2030-as céljait. Már csak Paks kapacitása nagyobb, mint a legtisztább magyar erőműé. Dr. Molnár Ferenc, a VEP tulajdonos-ügyvezetője kitért arra, hogy ebben a két évben gyakorlatilag a teljes önkormányzati szektort sikerült a program mellé állítani, közben közel 10-szeresre nőt a vállalkozási tagok száma, és elindult a lakossági VEP is – saját közösség-építési applikációval és az ingatlanok felújítását műszaki szakmailag és állami támogatás-elérés szempontjából is segítő új start up-okkal.

 

A VEP keretein belül a COOP Gazdasági Csoport üzletfejlesztéseit 2018, 2019 és 2020 után immár negyedik alkalommal ismerték el Energiatudatos Vállalat védjeggyel. A díjazottak az energiahatékonysági kiválósági pályázat őszi, XII. díjátadó gáláján október 27-én a Parlament Felsőházi termében kapták meg elismeréseiket. A COOP díját Vasvári Csaba, a CO-OP Hungary Zrt. gazdasági igazgatója vette át Dr. Szili Katalintól, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács elnökétől, a program védnökétől és Dr. Molnár Ferenctől.

Tóth Géza, a CO-OP Hungary vezérigazgatója az újabb elismerés kapcsán elmondta: „Büszkén vettük át ismét az elismerést, hiszen öröm számunkra, ha észreveszik, főként szakmai szemmel az erőfeszítéseinket. Büszkék vagyunk arra is, hogy immár negyedik éve vehetünk részt Magyarország legnagyobb zöld erőművének „építésében”. A COOP Csoportnak évek óta egyik fontos célja, hogy minél fenntarthatóbb, energiatudatosabb irányba vigye a tagvállalatait. Ez nem csak éghajlati, de versenyképességi kérdés is, hiszen az élőmunka terhei után az energiafelhasználás költségei a legjelentősebbek, ezért 2016-ban elindítottuk ismételt boltmegújítási programunkat.” A csoportszintű fejlesztések középpontjában a fenntarthatóság, az energia-és környezettudatosság áll. Az üzletlánc meggyőződése, hogy közel 2300 üzletének hosszútávú és fenntartható üzemeltetése leginkább az energiahatékonyság mentén valósítható meg, amelyhez elkészült egy tudatos, koncepció is. Ebben a cégcsoport energiastratégiája egyrészt az energiafelhasználás csökkentésére irányul, másrészt, hogy a felhasznált energiát megújuló energiaforrások révén biztosítsa. Mindkét esetben jelentősen csökken az üvegházhatású gázok – pl. széndioxid – kibocsátása.

Az üzletlánc működéséből eredő ökolábnyomának csökkentésére több területen folytatja beruházásait: hűtők utólagos üvegajtózása, az üzletek világításának LED-es korszerűsítése és a hűtési-fűtési rendszerek például hőszivattyús technológiai modernizációja. Tóth Géza kihangsúlyozta: „egyre több COOP-tagvállalat részben pályázati, részben saját forrásból egyre többet fordít energiatakarékossági, fenntarthatósági célokra, aminek kiterjesztését a jövőben még inkább szeretnénk kiemelt stratégiai célként kezelni.”

Az energiahatékonysági beruházások közül kiemelkedik a napelemes rendszerek kiépítése, amely a teljes Coop hálózaton belül már közel 200 különböző teljesítményű napelemes rendszert jelent, aminek döntő része háztartási méretű kiserőmű (HMKE) kategóriába esik, 50 kW és az alatti teljesítményekkel. Az 500 kW alatti napelemes kiserőmű rendszerek telepítésére is van már példa, folyamatban van több ilyen méretű rendszer telepítése is a cégcsoport nagyobb logisztikai bázisainál.

 

A Coop Csoport teljesítette korábbi pályázatában 2020-2021-ra tett vállalásait, tovább növelte a napelemmel működő üzleteinek számát. A pályázatban ismertetett lezárult fejlesztések eredményeként a cégcsoport a teljes áramfogyasztásának több mint 5 %-át saját maga állította elő, valamint éves szinten több, mint 5 500 000 kWh villamos-energia megtakarítást ért el. A 2021-2022-es időszakra szintén a megújuló energiafelhasználás részarányának növelésére tett vállalást, mely szerint a Coop Csoport a 2021. év fennmaradó időszakában és a 2022. év folyamán tovább folytatja említett beruházásait, illetve további napelemes HMKE rendszerek telepítését deklarálta.

 

„A környezettudatosság jegyében elektromos autó töltő-állomások kiépítése is elkezdődött. „Jelenleg 11 ilyen töltő áll a vásárlók rendelkezésére üzleteinknél. Nem követelmény, de egyre inkább vásárlói elvárás az ez irányú igény, így folytatjuk a telepítéseket” – tette hozzá a Co-op Hungary vezérigazgatója. A COOP a hazai élelmiszerkereskedelmi szereplők közül 2017-ben elsőként indította el használt étolaj visszagyűjtő szolgáltatását. Mára 279 szupermarketben alapszolgáltatás, de összesen 520 üzletben érhető el olajpont, ami a vásárlók körében népszerű, eddig 140 ezer liter használt étolajat gyűjtött vissza az üzletlánc. Ez a szám év végére elérheti a 170 ezer litert.

A műanyag hulladék elleni küzdelem kapcsán a kereskedelmi csoport mintegy 300 üzletében elkülönített helyen “újrahasználható környezetbarát termékeink” név alatt – amire külön display is felhívja a figyelmet – elérhetők komposztálható táskák, papírtáskák, bevásárló dobozok, zöldség-gyümölcs hálók, valamint környezetbarát újra használható pékárus tasakok. „Ezen túl az idei évben szerződést kötöttünk sörös alumínium doboz visszaváltására alkalmas automata kihelyezésére vonatkozóan, a helyszíneinek egyeztetése elindult a COOP Csoport részéről” – tette hozzá Tóth Géza.

 

 

Exit mobile version