SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem / Egyéb / Észak » Miskolciaké lett a tárca – Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2021. december 11-i hatállyal az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává nevezi ki dr. Répássy Róbertet
Miskolciaké lett a tárca – Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2021. december 11-i hatállyal az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává nevezi ki dr. Répássy Róbertet
Dr. Répássy Róbert 1968-ban született Miskolcon. Jogi diplomáját
1992-ben szerezte a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán,
1995-ben jogi szakvizsgát tett. 1993-1994 között, majd 1998 és 2018
között országgyűlési képviselő, a FIDESZ frakcióvezető-helyettese és
az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság, majd a
Törvényalkotási bizottság alelnöke. 2010-től 2014-ig a Közigazgatási
és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára, majd
2014 és 2015 között az Igazságügyi Minisztérium parlamenti
államtitkára.
Munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk!
Kiadó: Igazságügyi Minisztérium
Képek a gráf archivumából:
A miniszterelnök a megyeházára érkezettA Déli hírlap születésnapjánA miniszterasszony jelentette be a közösségi oldalán
Balról, Vécsi György , Koleszár Péter, Sternádel Sándor és Daruka Tibor. A kép az Észak szerkesztőségében készült a legutóbbi villanyrendőr építését koordináló stáb...
Sok kisgyerek életében, szocializációjában fontos szerepet kapnak a bölcsődében dolgozó kisgyermeknevelők. Ők gondoskodnak a kicsikről, miközben odafigyelnek szükségleteikre, játszva tanítják őket, és...
Ray Kurzweil informatikus és jövőkutató nagyon sok, meglepően konkrét jóslata eddig pontosan teljesült. Igaz, akadtak csúnya melléfogásai is. Kurzweil egészen pontos határidőt adott...
Komlóssy Attila volt a Vendégem a Vágatlan műsoromban. Hosszúra sikerült a beszélgetés, de igazából másnap reggelig mondhattuk volna a magunkét. Ismerős nevek százai...
Kolozsváry István barátom évtizedekig volt a Miskolci Városi Közlekedési Vállalat műszaki igazgatója. Napi kapcsolatban álltunk, mert ugye ennél a cégnél a kifogyhatatlan témák...
Kollégám, tanítómesterem Aranytollas újságíró évente egyszer megírta, hogy ideje lenne már lebontani , eltüntetni a BÁÉV felvonulási barakkjait a Mester utcából. Elsők között...
Ma is megvolt a jó cselekedetem. Kiderült, hogy a miskolci kéményseprők központja Debrecen. Azt is megtudtam, magától az illetékestől, hogy a kotrás tekintetében...
(Budaörs, 2014. július 02. – Budaörsi Infó) Kiválasztásra kerültek az idei Vodafone Angyalok: Agárdi Szilvia, Kovács Krisztina és Miksztai-Réthey Brigitta lettek a verseny...
Bizonyára nem mindenkinek tetszik majd amit próbálok részrehajlás nélkül megfogalmazni. Mindez arról jutott eszembe, hogy hetek óta rendezgetem az irataimat, régi leveleimet amelyeket...
Múlt-kor 1936. június 13-án a hamburgi Blohm und Voss hajógyárban nagyszabású ceremóniát tartottak a legújabb tengerjáró, a 90 méter hosszú, bark osztályú vitorlás...
Szántó István Küldeményem érkezett. Nem bontatlanul, de talán megkésve, ömlesztve. A múlt század derekáról. Valamennyit drága édesanyám hagyatékában lelem. A többség nekem címzett,...
Budapest, 2016. november 22. – Az MNB mától átmenetileg felfüggesztette a VISONKA részvények kereskedését, mivel a kibocsátó megsértette a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó...
Jó hangulat, kellemes napsütés, kényelmes túraruházat, és a résztvevők lelkesedése birtokában tettek városnéző túrát a Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanulói és pedagógusai...
Oroszország független népköztársaságoként ismerte el a szakadár régiókat, és biztosította őket védelmi és katonai támogatásáról. Orosz "békefenntartó csapatok" megkezdték Ukrajna területén fekvő régiókba...
2022. szeptember 19-30. között Magyarországra érkezik egy szabadulószobának berendezett lakókocsi, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az emberkereskedelem áldozataira. A lakókocsi Budapest,...