A demokrata ellenzéki szövetség azért jött létre, hogy leváltsa,
meghaladja a társadalom megosztására építő politikai kultúrát
Magyarországon. Az a célunk, hogy Magyarország újra egy olyan
európai köztársaság legyen, ahol minden körülmények között
tiszteletben tartják az alapvető szabadságjogokat, a jogállami
normákat és a demokráciát.
Ennek érdekében idén ősszel a demokrata ellenzéki szövetség tagjai
megszervezték Magyarország első ellenzéki előválasztását, amely
során a választók kiválasztották az ellenzék közös
miniszterelnök-jelöltjét és a 106 országgyűlési egyéni
választókerület közös jelöltjeit.
Az MSZP Országos Elnöksége és Választmánya szombaton pedig
meghatározta, hogy kiket jelöl az ellenzéki pártok közös listájára.
A sorrend:
1. Tóth Bertalan
2. Molnár Zsolt
3. Harangozó Tamás
4. Komjáthi Imre
5. Gurmai Zita
6. Szelényi Zoltán
7. Korózs Lajos
8. Pollreisz Balázs
9. Márton Roland
10. Bangóné Borbély Ildikó
11. Hegyi Gyula
12. Nemény András
13. Bihal Dávid
14. Tüttő Kata
15. Kis Andrea
16. Csaba István Jácint
17. Horváth Soma Ádám
18. Teleki László
19. Heringes Anita
20. Mirkóczki Zita
21. Kovácsné Varga Ildikó
22. Nemes Andrea Henriett
23. Kunhalmi Ágnes
24. Hiller István
25. Grőber Attila
Az MSZP a demokrata ellenzéki szövetség alapítójaként és motorjaként
minden erejével támogatja Márki-Zay Péter közös
miniszterelnök-jelöltet és a demokrata ellenzéki szövetség
valamennyi közös jelöltjét a 2022. évi országgyűlési választáson. Az
MSZP célja, hogy a jövő évben felálló új kormány helyreállítsa a
jogállamot és a demokráciát, mindenki számára esélyt biztosítson a
felemelkedésre és megszüntesse a társadalmi igazságtalanságokat,
ugyanakkor hangsúlyosan képviselje gyermekeink és a jövő
generációinak érdekeit a környezet- és klímavédelem kérdéseiben.
Kiadó: MSZP Országos Központ
A 2020.03.11-én kihirdetett veszélyhelyzet miatt a Kormány rendkívüli intézkedéseket rendelt el a világjárvánnyá nyilvánított koronavírus-járvány megelőzésére. A veszélyhelyzet elrendelésére vonatkozóan a...
Minden év május 11-én Miskolc város napján vehetik át elismeréseiket azok a személyek és szervezetek, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak,...
A 850 évvel évvel ezelőtt épült párizsi Notre Dame, a világ egyik leglátogatottabb műemléke súlyos tűzkárokat szenvedett. Bizonyára sokan követtük lélegzetünket visszafogva...
Kövesse meg a Fidesz a miskolciakat az erkölcstelen, hazug állításaiért! Van a jóízlésnek, és az erkölcsös magatartásnak is határa, amit illik betartani....
Alkalmi munka – egy alig hét négyzetméteres kis szoba felújítására keresek egy vállalkozót. Kőmüves, festő, s műanyagburkoló munka lenne. Villanyszerelő is kerestetik. Miskolci...
Kövér Lászlónak nincsen és soha nem is volt semmilyen kapcsolata a magán adományozók által létrehozott és kizárólag magántőkéből fenntartott Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvánnyal...
A MAZSISZEM és a MAGYAR VÖRÖSKERESZT 2. alkalommal szervezett közös véradást tegnap chanuka 7. napján nagy sikert aratva, hozzájárulva sok emberélet megmentéséhez Egy...
A miskolci Fazekas utcai börtönben közel egy évtizedes hagyomány a fogvatartotti karácsony megrendezése. A darabban 10 fogvatartott vállalta önkéntesen a szereplést. Harsányi Attila,...
Miskolc gazdasági helyzetéről és az előző városvezetés által elszalasztott lehetőségek fájdalmas következményeiről beszélgettünk Veres Pál polgármesterrel – Az elmúlt hetekben folyamatosan jönnek a...
Mezőcsát polgármestere, Síposné Horváth Anita mondott beszédet a városban a magyar hősök emléknapján. “A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartjuk, azokra a magyar...
Parkolás Június 5-én, pünkösdvasárnap a kiemelt idegenforgalmi területeken – Diósgyőr, Lillafüred, Miskolctapolca –, és a kiemelt közlekedési területeken – a...
Öt éve van jelen Miskolcon a Vodafone regionális Ügyfélszolgálati Központja, ebből az alkalomból a mobilszolgáltató 5 millió forint támogatást nyújt a Miskolci Nemzeti...
A miskolci koronavírus elleni védekezést kívánják segíteni a Miskolc Holding Zrt. igazgatóságának tagjai. A négy tagból álló testület, 3 havi tiszteletdíját fizeti be...
Kár volna magamban tartani. Hallottam tegnap, hogy Brooklynban Amerika legnagyobb zsidó negyedében igen csak belobbant a járvány. Az egyébként elég öntörvényű vallásos zsidó...