SzántóGráf

Le a kalappal Macron előtt – talonban voltak a kipák -a van sapka nincs sapka trükkje most is működött

Emmanuel Macron francia elnök fedetlen fővel lépett be a Kozmai utcai zsidó temetőbe. Ami nincs rendben. De a helyzet kezelése sem az. Vélemény. Emmanuel Macron bunkó volt. Rengeteg ilyen illetlen, sértő és tudatlan megjegyzés hangzott el a közelmúltban. Nos, a francia elnök és az őt fogadó zsidó vezetők aligha szorulnak a védelmemre. Engem viszont zavar, bánt, hogy máig is vannak még olyanok akik ezen rúgóznak. Miközben fogalmuk sincs a történtek hátteréről. Mi sem természetesebb, hogy a francia elnöki iroda és a Mazsihisz ebben az ügyben semmilyen közleményt nem ad ki, nem mentegetőzik és a Mazsihisz vezetősége sem kényszerül magyarázkodásra.

Tehát, akik a kalap vagy kipanélküliséget zokon veszik azoknak elmondom – Franciaországban több millió muszlim él és természetesen az alkotmányuk alapelve a politika és az egyházak autonómiája. Nem keverik a kettőt, s elérték, az állam és az egyházak szétválasztását, miközben minden hívő személyiségi jogait, elveit, meggyöződését tiszteletben tartják. Kölcsönösen.  S törvény szerint az állami intézményekben a csador, a burnusz és  minden egyéb vallási kötödéssel járó viselet nem ajánlott. S be tartatják.  A francia elnök számára  – saját országában egy kipás vagy egy kalapos fotó sok méltatlan hozzá és beszólásra adott volna alkalmat. A Mazsihisz tudomásom szerint vagy húsz kipát  készített elő, mint minden ilyen alkalommal. A keresztényeknél a fedetlen fő a tisztelet jele.

Tehát akár úgy is járhatott volna mint a szamaras ember , aki sem a csacsin ülve sem mellette battyogva nem nyerte el az emberek tetszését. A van sapka vagy a nincs sapka elmélet tökéletesen működik. Még kishazánkban is.

Különben le a kalappal az elnök úr előtt!

Exit mobile version