Sokmilliós kártérítésben részesült az idős férfi családja, akit
brutális módon gyilkoltak meg néhány évvel ezelőtt a Merényi Kórház
pszichiátriáján.
Az idős férfit még 2015 őszén vitték be lányai egy budapesti
kórház neurológiájára, mert éjjel hallucinálni kezdett egy
prosztatagyógyszer mellékhatásaként. A hozzátartozók jelezték az
ottani személyzetnek: tudtuk nélkül semmiképp se szállítsák
édesapjukat a pszichiátriára. Ennek ellenére pont ez történt.
Az éjszaka közepén mentőkocsival vitték át a 86 éves, szinte
magatehetetlen férfit a Merényi kórház pszichiátriai zárt
részlegére, egy olyan beteg mellé, aki dühkitöréseiről volt ismert
az osztályon. A két nő édesapja alig egy órát töltött egy szobában a
másik beteggel, amikor az kiemelt egy jókora vasdarabot az ágy
végéből, és ütni kezdte vele az ágyából felkelni sem tudó férfi
fejét.
A túl későn megjelent ápoló elé olyan kép tárult, ahogyan egy
horrorfilm jelenítené meg a pszichiátriai osztályt: az idős férfi
vérbe fagyva feküdt, arca pedig már semmilyen emberi formára nem
hasonlított. Az elhunyt férfi két felnőtt lánya akkor elborzadva és
értetlenül állt a történtek előtt: a kórház saját bevallása szerint
mindent szabályosan csinált, segítség helyett mégis mészárlással
végződött a kezelés.
Kiadó: Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért
Röstellem a tájékozatlanságomat. Felhívtak, s azt kérdezték, hogy mikor voltak a küldött választások a nyugdíjas parlamentbe. Bevallom, nem tudom, soha nem tudtam. Arra...
Sírok vagy írok. Inkább körmölök. A drága mamám is ezt tanácsolná. Édesanyámat ma délelőtt tíz óra után néhány perccel vesztettem el. Csendben örökre...
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ellenzéki együttműködés. A kormány- és korszakváltásra készülő hat ellenzéki párt elnöke februári tanácskozásán hitet tett amellett, hogy a tárgyalóasztal...
Célunk olyan, minden szempontból megfelelő, szakmailag hiteles információkat adni a daganatos betegek és hozzátartozóik kezébe, ami hatékony segítség lehet. Alapítványunk kiemelt programja a...
Tömör, súlyos hosszú faasztalok, pirosló tarka abrosszal, kemény lócákkal. Puritán deszkafalak, semmi cicoma, mint egy tizennyolcadik századbeli alföldi betyárcsárda. A mosdó a felvonulási...
Igazgató lettem. Elődöm szobáját örököltem meg. Hatalmas íróasztal, tele családi okmányokkal, beépített szekrény a fal teljes hosszúságában, elrejtett, aranyozott Lenin gipsz mellszoborral, nagyméretű,...
ELFOGADLAK ALAPÍTVÁNY Cím: 3663 Arló, Ady Endre út 154. Email: elfogadlakalapitvany2003@gmail.com Web: https://elfogadlakalapitvany.hu Adószám: 18442740-1-05 __________________________________________________________________________ Az Elfogadlak Alapítvány Szent Ferenc Kisnővérei kezdeményezésére...
Befejezéséhez közeledik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) miskolci székházának felújítása. Így a kamara munkaszervezete a következő hetekben visszaköltözik a Szentpáli...
Mint úgy általában a polgárok zömének nekünk is megcsappant a bankszámlánk összege. A nejem folyószámláján maradt mindössze félszázezer forint. Majd ebből a pénzből...
Van egy ígéretem dr. Kaleta Gábor exelenciás úrtól, Magyarország Perui nagykövetétől. Ha a legközelebbi limai fogadáson megdicsérik az eleganciáját, eldicsekszik, hogy Miskolcról öltözködik....
Porcsalmi Péter( Helló Taxis) barátom telefonálta, hogy a miskolci taxisok úgy mint az egészségügyi dolgozók nem hagyják el a drosztokat. Ha hívják őket...
Sok vidéki esküvőn voltam már. Tény, hogy egy ilyen lakodalomnak van egy igazi magyaros jellege. Egy falusi lagzi valóságos népünnepély. Eleve ott kezdődik,...
Kiváncsi lettem milyen képek halmozodtak a gráfon négy évvel ezelőtt, áprilisban.Találomra újítottam be a fontosabbakat. Egy biztos, az akkori ellenzék rossz paszban volt...
Újra meghirdette a Cseh Károly Emlékversenyt Szikszó önkormányzata. Az április 29-én megrendezett versenyen , amelyet az Inkubátor Házban tartottak a szikszói Szent Márton...
Az idősek védelme érdekében és a hazai fuvarozó vállalatokkal folyamatban lévő egyeztetések alapján a Magyar Liberális Párt azt javasolja, hogy részesüljön...
dr. Panyi Béla Attila a Legfőbb Ügyészség Tanácsadó Testületének tagja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség nyugalmazott főügyész-helyettese a Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozata kitüntetésben...
Hello- Transzfer – kérdezzen tőlünk bármit! Aki rákattint a legújabb hirdetésünkre örömmel fedezi fel, hogy Miskolc és Budapest között létezik egy gyors, megbízható...