Az elmúlt két napban több valótlan állítás jelent meg egy 2021.
december 29-én megrendezett találkozóról, amelyre Farkas Félix
nemzetiségi szószóló és az Országos Roma Önkormányzat képviselői
hívták meg Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős
kormánybiztost. A meghívás célja az volt, hogy párbeszédet
folytasson az Országos Roma Önkormányzat közgyűlésének tagjaival. A
konferenciát az Országos Roma Önkormányzat csődközeli helyzete miatt
szervezték, mert rendezni kívánják az önkormányzat alkalmatlan
vezetése miatt kialakult helyzetet.
Az eseményen a kormánybiztos tájékoztatást adott többek közt a Roma
Közéleti Akadémia létrehozásáról, amelyben részt vehetnek - az
ország minden területéről - roma közélettel foglalkozó civilek,
többek közt roma nemzetiségi önkormányzati képviselők is. Az
akadémián évente 400 embernek biztosítanak képzést a romaügy
minőségi képviseletének érdekében. A résztvevők toborzásában való
részvétel független a szervezeti kötődéstől, hiszen az akadémiára
bárki jelentkezhet. Ezt erősítették meg a találkozón.
A kormánybiztos - feladatkörében eljárva - kapcsolatot tart és
egyeztet az országos és a területi roma nemzetiségi
önkormányzatokkal, kezdeményezi, összefogja és koordinálja az
országos, regionális és megyei szintű, romákat érintő
együttműködéseket, együttműködési fórumokat.
Sztojka Attila kormánybiztos 20 éve dolgozik a romaügy,
a társadalmi felzárkózás érdekében a szakpolitikában és a
terepen. Alapvető elvárás, hogy ismerje a felzárkózási
folyamatokban résztvevő szereplőket. A terepről érkezett,
tehát ismer mindenkit, aki a roma ügyben dolgozik, hiszen
nem olyan nagy az ország és nem olyan sokan dolgoznak az
esélyteremtés, felzárkózás területén, hogy ne lehetne látni
a terepen lévő embereket. A kormánybiztos minden olyan
tevékenységet elítél, rosszindulatú hangulatkeltésnek minősít,
amely a roma nemzetiségi önkormányzatok kohéziójának megteremtésére
irányuló erőfeszítéseit azok között vagy azokon kívül akadályozza.
A kormánybiztos továbbra is együttműködést ajánl azoknak a
roma nemzetiségi önkormányzatoknak, amelyek készek az esélyteremtési
programot magukénak tekinteni, és annak megvalósításában érdemben
közreműködni.
Kormánybiztosi Titkárság Kiadó: Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Sajószentpéteri Rendőrőrs munkatársai talált kiskutya életét mentették meg. Lakossági bejelentés érkezett 2020. augusztus 5-én 23 óra után egy...
A lakosság segítségét kéri az MTA Ökológiai Kutatóközpont. Nemrég arról írtunk, hogy egy új, szuperellenálló kullancsfajt, a Hyalomma kullancsot „körözik” kutatók. De most kiderült, hogy...
A kormány intézkedésének megfelelően, május 1-jén a Miskolci Állatkert újra megnyitja kapuit az érdeklődők előtt. A látogatók egészségének megóvása érdekében, a...
A Fidesz közleménye Budapest, 2020. május 18., hétfő (OS) – Váradiné Naszályi Márta mai sajtótájékoztatója ismét bebizonyította, hogy nem ismeri és nem érti...
A gépjárműadóval, építményadóval, telekadóval és az iparűzési adóval kapcsolatos feladatokat végző központi, elektronikus rendszert (ASP ADO) nem az Önkormányzat, hanem a...
Az előző (2016. októberben) megrendezésre került Miskolci Társasház-kezelők Közhasznú Egyesületének 10. éves jubileumi konferenciája nagy sikerrel zárult. Az Egyesület köszöni a résztvevők...
Az EU-s beszerzésből Magyarországra került korszerű svájci gyártmányú FLIRT motorvonatokat az elővárosi vasúti forgalomba állították be. Felmérések bizonyítják, hogy a hazai vonatok ezeken...
Adolf Cukor a Paramount stúdió megalapítója, halálának negyvenedik évfordulója alkalmából leleplezték az emléktábláját a róla elnevezett Ricsei művelődési központban. Vécsi István a település...
Rudolf Schuszter Szlovákiai egykori köztársasági elnöke ( bocsánat a korábbi elírásért, egyébként előzőleg Kassa első titkára is volt) Miskolcra átugorva először mindig a...
Úgy gondoltam, hogy Szabó Tünde Judit legújabb írását közzkinccsé teszem. Folyik a nyomozás, keressük a tanúkat, hát ha valaki emlékszik, hogy pontosan hol...
Szegfű Gyurit, gyermekkori barátomat messzire sodorta az élet. Legalább kétezer kilométerrel távolabb él a Földközi tenger partján 1967 óta. Amikor eltűnt napra pontosan...
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala ad helyet a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete rendezvényének, amely a „Több zöld várost a fenntartható Európáért” címet...
A 20 millió forint vissza nem térítendő támogatással megvalósult projekt célja a Mezőkövesdi Tankerületi Központ fenntartásában lévő Igrici Tompa Mihály Általános Iskola és...