Hogy-hogy nem , de nekem erről a meseautóról egy közelmúltbéli történet jut eszembe. Igazából ilyen drága négykerekűt ritkán látni mifelénk, magam is vagy kétszer csodáltam meg. Mindkét alkalommal Zamárdiban a Mauro olasz étterem előtt parkolt. S feketében. Újonnan cirka 120 millió forint, de ez olyan alapár. Nem is csoda, hiszen láttam nemrégiben a Sprektum csatornán milyen gondosan, micsoda kézimukával készítik ezeket. Különleges fából, mesteri módon aranykezű asztalosok formázzák a műszerfalát. S az üléseket erre szakosodott szabók készítik a legfinomabb bőrből, kézi varással.
Hogy nekem ilyen soha sem lesz az már biztos. Azzal viszont eldicsekedhetek, hogy már magam is hozzájárulhattam egy ilyen autócsoda megvételéhez. Egy kevéske pénzzel. Nem mostanában. Szóval az úgy történt, hogy az Észak korábbi tulajdonosa Eugen Russ úr, akit máig is tisztelek, egyszercsak úgy gondolta, vesz magának egy ilyen drága autót. Az előző kocsija sem akármilyen volt, egy nagy fekete Mercedes amit egyszer-kétszer magam is vezethettem. Amikor lemondotzt róla átadta a régi igazgatójának, Josef Koglernek, aki rámbízta, elvihettem lemosatni és megtankolni. Kérdezte, boldogulok e az automata váltós bárkával, s igen mondtam. Akkor már román rendszáma volt és ezzel vágtam bele a miskolci forgalomba. Miután elárulta a kocsi csak kóddal indul, előtte hagyta, hogy negyedórán át próbáljak életet lehelni bele. Lassan, óvatosan gurultam a drága járgánnyal, emlékszem ilyen rövid úton többen is lerománoztak a mögöttem kullogok. Egyébként ez volt az a sokat zabáló Mercedes amelyet akkoriban cserélt le Russ úr egy Bentley márkájú autóra.
Mi mindannyian örültünk, miért is ne, hogy olyan eredményes évet zártunk, ami lehetővé tette a tulajdonosunknak az új autó megvételét. Szurkoltunk is neki, amikor hallottuk, az ilyen autók átvétele előtt van egy két hetes gyakorlati felkészítés, olyan vizsgaszerű. Felsóhajtottunk amikor megtudtuk, simán levizsgázott és már meg is kapta a Bentlyt.
Gondoltuk egyszer majd ezzel jön Magyarországra. Ám sosem láttuk, számára kényelmesebb volt a repülőút. Amikor a Temesvári nyomdát avatták akkor családostul érkezett a régióba, de akkor se kockáztatta a drága autóját, nem a sajátjával jött, pedig kiváncsiak voltunk az új kocsijára, aminek a megvételéhez mi is kinyitottuk a bukszánkkat.
Majd nem sokkal később a béremelési tárgyalások idején tudtuk meg, hogy az adott időben erre most ne számítsunk. Bár a gazdasági eredmények lehetővé tennék, de ugye a Bently nem volt valami olcsó, tehát legyünk megértőek, nem lehet mindent egyszerre megvalósítani.
Nos, azóta valahogyan nem is tetszik nekem ez az autó.
