SzántóGráf

Amerikai katonai támaszpontok Szlovákiában – előnyös keretszerződés alapján

Jóváhagyta a szlovák kormány szerdán az Amerikai Egyesült Államokkal kötendő védelmi együttműködési egyezményt (DCA) – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Eduard Heger szlovák miniszterelnök Az egyezményt – amely komoly vitát gerjesztett a szlovák politikában – a hatályba lépéséhez még a parlamentnek is jóvá kell hagynia, illetve az államfőnek is rá kell bólintania. A tíz évre szóló, majd ezt követően automatikusan megújítható egyezmény egyebek mellett lehetővé tenné, hogy az Egyesült Államok térítésmentesen használja az ország két legjelentősebb katonai repterét, katonai támaszpontokat hozzon létre és hadászati eszközöket telepítsen az ország területén. Az egyezmény lehetővé teszi azt is, hogy az ún. Szlovákia 100 millió dollár értékben támogatást szerezzen védelmi infrastruktúrája felújítására. Az egyezmény – még elfogadása előtt – élénk politikai vitát gerjesztett és számos bírálat érte, főként ellenzéki pártok, de más szervezetek részéről is.

Az egyezményről bírálói azt állítják, hogy teljesen előnytelen Szlovákia számára, sérti az alkotmányt, veszélyezteti az ország szuverenitását, illetve potencionális háborús konfliktus esetén céltáblává teszi az országot. Az egyezménnyel összefüggésben a pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártja, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) indítványozta a törvényhozás rendkívüli ülésének összehívását, ugyanakkor jelezte, hogy készen áll arra is, hogy népszavazást kezdeményezzen a kérdésben. Az egyezmény egyes pontjainak alkotmányosságát a szlovák legfőbb ügyész, Maros Zilinka is kétségbe vonta, a dokumentumban foglaltakat a legnagyobb munkáltatókat képviselő érdekvédelmi szervezet, illetve számos volt magas rangú politikus is bírálta.

Ezekkel az állításokkal ellentétes véleményeket fogalmazott meg Ivan Korcok szlovák külügyminiszter, illetve a védelmi tárca vezetője, Jaroslav Nad. Mindketten “az ország számára előnyös” keretszerződésnek minősítették az egyezményt.

Exit mobile version