Végrehajtotta első repülését a teljesen újonnan kifejlesztett Tu-160M orosz szuperszonikus hadászati rakétahordozó – közölte szerdán a Rosztyeh állami vállalat sajtószolgálata. A gép a Rosztyehen belül az Egyesült Repülőgépgyártó Vállalat (OAK) részeként működő, kazanyi Tupoljev repülőgépgyár repteréről szállt fel. A repülés 600 méteres magasságban történt, és körülbelül 30 percig tartott. A Tupoljev tesztpilótái manővereket hajtottak végre a repülőgép stabilitásának és irányíthatóságát ellenőrzésére. Viktor Minaskin, a gyár főpilótája szerint a gép „nagyszerűen” viselkedett. Jurij Szljuszar, az OAK vezérigazgatója a szerint a Tu-160M rakétahordozóban a korszerűsített és modernizált rendszerek és berendezések aránya eléri a 80 százalékot. A tisztségviselő a gépet az orosz repülőgépgyártás egyik legnagyobb szabású projektjének nevezte, amelynek megvalósítása nemcsak a gyártási létesítmények korszerűsítését tette szükségessé, „hanem egy alapvetően új digitális környezet létrehozását is”. A digitális dokumentáció elkészítésében több repülőgép-tervező iroda is részt vett. „A mai esemény fő jelentősége az, hogy az új gépet teljesen a semmiből építették újjá” – mondta Szljuszar. Gyenisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter azt hangoztatta, hogy a Tu-160-as a jövőben új típusú, köztük kísérleti fegyverek hordozójává válhat. A tárcavezető szerint a rakétahordozó teljes gyártási ciklusát visszaállították, de már az M változatban. A repülőgép korszerűsített hajtóműveket, korszerűsített vezérlőrendszereket, navigációs rendszereket és fegyverzetvezérlő rendszereket kapott. Megújult a kazanyi repülőgépgyár is: 40 százalékban modernizálták az üzemek és a repülési tesztbázis felszereltségét, valamint üzembe helyezték a világ legnagyobb elektronsugaras hegesztő és titán-vákuumlágyító berendezését. A változtatható szárnygeometriájú, Fehér Hattyúként emlegetett szovjet Tu-160-as (a NATO-kód szerinti nevén Blackjack) repülőgépek modernizált, Tu-160M formájában történő újjáépítésének programjáról 2015-ben döntött Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ennek nyomán teljesen digitalizálták a tervdokumentációját, helyreállították a titántermékek vákuumhegesztési technológiáját, újraindították a repülőgépek repülőgépvázainak gyártását, és új együttműködést alakítottak ki a kohászat, a repülőgépgyártás, a gépgyártás és a műszertechnika területén fejlett ipari vállalkozásokból. A Tu-160-as szuperszonikus stratégiai bombázó-rakétahordozó a Tu-95MSz-szel együtt az orosz légi- és űrerő nagy hatótávolságú repülőgépflottájának alapját képezi. Nagy távolságra lévő nukleáris és hagyományos célpontok megsemmisítésre tervezték. A Tu-160-as a katonai repülés történetének legnagyobb szuperszonikus repülőgépe. Noha eredetileg 100 ilyen repülőgép megépítését tervezték, 1981 és 1996 között csak 42 készült el belőle. Az orosz légierő 2018-ban 16 régi típusú modellel rendelkezett, és későbbi közlés szerint legkevesebb tíz Tu-160M beszerzését tervezte.
Szántó István
Related article
Visszautasítják a miskolci központi kórházat ért képviselői rágalmakat – névtelen rágalmazást cáfol az EMMI
Sajnálattal tapasztaltuk, hogy egy, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) fenntartása alá tartozó intézményben, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi...
Egy nagy pirospont a Vodafone ügyfélszolgálatának – egy balszerencsés spíler vagyok a parkolásban – ezek nem ismernek, azt kérdezték, elfogadom e a jóvátételt
Ember, soha ne add fel! Bízva, bízzál, hátha? Ez ugye nem egy szószerinti idézet, de most hirtelen, amikor megláttam ezt a levelet, más...
Hívja Zolit – műszaki érdeklődésem van – az első stúdió az enyém volt – Réz Andrásról meg csak annyit: nem minden arany ami fénylik
Elég kiterjedt a műszaki érdeklődésem. Kevesen tudják már, hogy ebben a régióban az első videó stúdió az enyém volt. Privát iparosként üzemeltettem majd...
Legyen mindenhol karácsony Miskolcon!
Változatos programokkal készül Miskolc az idei karácsonyra. Bízva abban, hogy a járványügyi helyzet alakulása és a kormányzati védelmi intézkedések lehetővé teszik...
Nagy tervek – hogyan lehetne felturbózni a forgalmat – vész ki bejárat a Blaskovics felől
A korommal jár, hogy egyre gyakrabban járok a megyei kórházba. Ilyenkor megtapasztalom, hogy kevés a kapu ki-be áteresztő kapacitása. Amiről persze aligha tehetnek,...
A katonai bázisról törvénytelenül kidobott anyamacska és kiscicái csodával határos módon “hazataláltak”
ujkelet.live Egy anyamacska és két kiscicája, akiket egy észak-izraeli katonai bázisról az erdőbe telepítettek ki, csodával határos módon visszatértek a bázisra, az állatok...
Ahol a kormányőrök cúgos bokacsizmája készül – ez is része a Sátoraljaújhelyi ipari parknak – szakmány gyártják a munkás lábát védő bakancsokat – ezekbe már lábszagelszívó is van
Szóval az úgy volt, hogy bejártuk a Sátoraljaújhelyi Ipari parkot. Ahol egymást érik a korszerű gyárak és üzemek. Visszafelé feltűnt nekem egy roskatag...
Solar Capital: jegybanki bírság fogyasztóvédelmi és működési vétségek miatt
Budapest, 2016. május 06. – Az MNB 17,2 millió forint bírság megfizetésére, s a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a Solar Capital Markets...
Miskolc turisztikai bemutatkozása Krakkóban
Városunk turisztikai kínálata is bemutatkozott az ALLinTOO V. Nemzetközi Turisztikai Workshopon, amely Lengyelország egyik rangos turizmusszakmai eseménye. A Krakkóban március 13-14-én megtartott rendezvény...
Nem ez a harc lesz a végső – most már sorozatban jöhetnek a járványok – próbára teszik az emberiséget
Egyre több és egyre nehezebben megállítható járvány teszi próbára az emberiséget. A legfőbb ok az ember természethez való kegyetlen, átgondolatlan és kártékony viszonya....
Előbb a bokorba bújt, majd megütötte az intézkedő rendőrt a 16 éves fiatalkorú
A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a 16 éves férfival szemben. A vádlott és...
Annyi esélyem van mint Szálasinak a népbíróság előtt – az ügyészség véleménye megmásíthatatlan – újra kezdjük
Elméletileg ma ül vagy ült össze dr. Pászti Attila törvényszéki tanácselnök úr stábja, hogy ismételten elutasíthassa a per újra felvételi kérelmem megengedhetőségét. A...
Kampányguru is lehetnék – mobilurnával jártam az emeleteket – milyen ellátást ad a kincstár a szavazatszámlálóknak – barátkozni kell a szimpatizánsokkal, ez a sikeres hódítás titka
Hosszú fagyos vasárnapunk volt. Jómagam immár másodszor vállaltam, hogy részt vállalok egy-egy körzet szavazószámláló bizottságában. Elnökhelyettesként. Mielőtt bárki megirigyelné, a posztomat elmondom, ez...
Az LMP, az MSZP és a Párbeszéd közösen támogat 23 jelöltet az előválasztáson
Az LMP, az MSZP és a Párbeszéd célja, hogy szabad, igazságos, szolidáris és zöld Magyarországot hozzon létre. Ennek eléréséhez arra van szükség, hogy...
MUNKAHELYI ALVÁSSZŰRÉS – KIPIHENT DOLGOZÓ – JOBB TELJESÍTMÉNY
A Magyar Alvás Szövetség az európai munkaegészségügy új területére, az alvás minőségét felmérő és segítő lehetőségekre hívja fel a figyelmet. Az alvásgyógyítás, az...
Reformálni és fenntartani”2016. március 15. (kedd) 16:17A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat a hagyományokat folytatva vidéken, ezúttal Encsen tartotta március 15-e tiszteletére összehívott ünnepi közgyűlését. A keddi megemlékezésen Balog Zoltán miniszter mondott ünnepi beszédet.
Reformálni és fenntartani”2016. március 15. (kedd) 16:17A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat a hagyományokat folytatva vidéken, ezúttal Encsen tartotta március 15-e tiszteletére összehívott ünnepi közgyűlését....
„Még mindig nem tudjuk, ki lesz Irán vezérkari főnökének utódja. Azt javaslom, hogy bárkinek is ajánlják fel ezt a pozíciót, gondolja át alaposan – ha elfogadja, akkor fokozott óvatossággal kell eljárni.”
Ma, amikor Tump amerikai elnök hirtelen távozása a kanadai G7-ek találkozójáról (aho azért néhány gazdasági megállapodást tető alá hozott) találgatásokra adott okot...

