Mi tagadás nem egyszer kaptak el gyorshajtáson. Például a 40 és az 50 kilométeres sebesség túllépésén. Emlékszem valamikor nagyon régen még az első szürke Trabantommal is lefotóztak a Szentpéteri kapuban olyan cirka hetvennel. Akkoriban még ki is küldték a fényképet, hadd ragasszuk be az albumba. A családiba. Ugyanis sok galibát okoztak ezek a pillanatképek, ha látszott, a mazsola nem a saját külön bejáratott nejével száguldozik.
Most vénségemre, hogy már úgy sem kár értem felbátorodtam. Szeretek gyorsan vezetni, ha csak tehetem, ha egyedül vagyok a járműben. Igazából ma már könnyű a száguldozás, hiszen előre kitáblázzák, hol fotóznak, merre van a trafikapu. Ezek között meg csak lehet taposni a gázt. Miért is ne, ha már ilyen puccos drága autónk van, hadd lássák, a pórnépek mennyi lóerő felett uralkodunk. Meg, ahogy drága munkatársam a Győző mondotta, minél gyorsabban döngetünk, karambolnál, annál kevesebbet szenvedünk.
Amikor az újságíró iskolába jártunk Pestre felváltva fuvaroztuk egymást Miskolcról. Győző az ezerötszázas Polskijával császár volt, alig vártuk, hogy igyon egy pohár sört, s elvehessük tőle a volánt. A régi gyöngyösi parton, egy ködös reggelen úgy döngetett lefelé, hogy meghűlt bennünk a vér. L. Gyuri ült elől, mint a leghosszabb az anyósülésen, s végig sápítozott. Senki nem ül volna a helyére. Itt történt meg, hogy a város határában elénk fordult egy lomha Varszava és csak milliméteren múlt az életünk.
Szóval élvezettel néztem ezt a videót. Nem biztos, hogy kibírtam volna ezt a sebességet a pilóta mellett. Egyébként ehhez képest Győző kocsijában kéjutazáson voltunk. Jut eszembe, egy kollégánk csak járt vele, hogy végig feküdt a hátsó ülésen. Átaludta a szorongását.