SzántóGráf

Megkerülhetetlen tényezővé kívánunk válni- Morenth Péter a közelmúltban vette át a 10 éve alapított Magyar Gumiabroncs Szövetség – az angol megnevezés (Hungarian Tyre Association) rövidítése alapján HTA – elnöki tisztét – Miért veszélyes, ha “túl jók” az abroncsok, és mit nyerhetünk, ha havonta felpumpáljuk az abroncsokat

 Megkérdeztük azt is, hogy melyik márka a kedvence.

-    Magyarországon az iparág 7 vállalata - az Apollo, a Bridgestone, a
Continental, a Goodyear, a Hankook, a Michelin és a Pirelli –
jelenti a HTA hátterét, az elmúlt tíz évben ezen cégek vezetői adták
az elnököt egy-egy évre. Önt viszont – az eddigi ügyvezető elnököt
–, öt évre nevezték ki. Mi indokolja a koncepcióváltást?
 -    Tavaly ünnepeltük a Szövetség megalakulásának tízéves
évfordulóját. Ennek apropóján végiggondoltuk, hogy mit értünk el
eddig, hol tartunk most, és milyen feladatok várnak ránk az
elkövetkezendő tíz évben. Úgy ítéljük meg, hogy hatékonyabb lesz, ha
egy csak ezzel foglalkozó szakembert bízunk meg az elnökséggel
együtt járó feladatokkal. Remélem, nem hangzik szerénytelenül, de az
eddigi ügyvezetői munkám elismerése, hogy a tagokkal együtt én
határozhatom meg a következő fél évtized lépéseit. Megtisztelőnek
érzem, hogy egyhangúan választottak meg erre a feladatra.
 -    Szedjük szét a fentieket! Mi az elmúlt tíz év mérlege? Mire a
legbüszkébbek a tagok, illetve Ön?
 -    A célunk 10 éve az volt...A cikk teljes terjedelmében a Szövetség
honlapján olvasható.
     Kiadó: Magyar Gumiabroncs Szövetség
Exit mobile version