SzántóGráf » Észak » A Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) szolgáltatáson keresztül 2022. február elsejétől részben megismerhető a pedofil bűnözők nyilvántartása, a szolgáltatás bevezetését a tavaly júniusban elfogadott gyermekvédelmi törvénycsomag írta elő A Kormány ezzel újabb lépést tett a gyermekek védelméért
A Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) szolgáltatáson keresztül 2022. február elsejétől részben megismerhető a pedofil bűnözők nyilvántartása, a szolgáltatás bevezetését a tavaly júniusban elfogadott gyermekvédelmi törvénycsomag írta elő A Kormány ezzel újabb lépést tett a gyermekek védelméért
A Kormány ezzel újabb lépést tett a gyermekek védelméért
Azok a nagykorú személyek, akik hozzátartozóként, nevelést,
felügyeletet vagy gondozást ellátóként a lehető legnagyobb
biztonságban szeretnék tudni a kiskorú gyermekeket, 2022. február
1-jétől ellenőrizhetik, hogy a kiskorúval közvetlen kapcsolatba
kerülő személyt a bíróság pedofil bűncselekmény elkövetése miatt
jogerősen elítélte vagy sem.
Az ellenőrzés elektronikus személyazonosítást követően, az erre a
célra fejlesztett elektronikus felületen leadott adatigényléssel
tehető meg.
Az elektronikus személyazonosítás azt jelenti, hogy, a
szolgáltatást az tudja igénybe venni, aki rendelkezik
• Ügyfélkapu-regisztráció
• telefonos azonosítási szolgáltatás igénybevételére jogosító
regisztráció
• eSzemélyi okmány
• videotechnológián keresztül történő azonosítási szolgáltatás
igénybevételére jogosító regisztráció
valamelyikével.
A személyazonosítást követően a felületen először tájékoztatás
jelenik meg a jogszerű adatkezelésről (az adatok megismerésére való
jogosultságról, a bizalmas adatkezelésről és a jogsértő adatkezelés
következményéről), a továbblépéshez elengedhetetlen ennek elfogadása.
Ezt követően az adatigénylés célhoz kötöttségére vonatkozó
nyilatkozatot kell megtenni ahhoz, hogy a konkrét adatigénylés
előterjeszthető legyen.
Az adatigényléshez mindössze az ellenőrizni kívánt személy ismert
családi és utónevét kell megadni.
Találat esetén a felületen láthatóvá válik
- a törvényben meghatározott bűncselekmény elkövetéséért jogerősen
elítélt (viselt) családi és utóneve, születési éve, lakcíméből
(lakcímeiből) a település neve (a főváros esetén a kerület is), és a
legutoljára róla szemből készített arcképmás; továbbá
- a jogerős marasztaló bírósági döntésben szereplő bűncselekmény
megnevezése, minősítése, elkövetésének ideje, a marasztaló döntés
jogerőre emelkedésének napja, vagy a külföldi ítélet elismerése,
megfeleltetése esetén a külföldi bíróság által hozott határozat
jogerőre emelkedésének a napja.
Amennyiben az adatigényléskor a megadott név alapján több találat is
megjelenik, az érintettek fényképei és lakcím adatai válnak
láthatóvá, a további adatok a fényképek alapján kiválasztott egy
személy vonatkozásában ismerhetők meg.
A felületen keresztül megismert adatokat az adatigénylő köteles
bizalmasan kezelni, azok kizárólag a gyermek védelme érdekében
használhatóak fel és tehetők harmadik személy számára
megismerhetővé. Tilos a megismert adatokat nyilvánosságra hozni,
azokról képernyőfotót, egyéb másolatot, kivonatot vagy összefoglalót
készíteni, továbbá tilos azokat sokszorosítani, nyilvántartásba
rendezni vagy adatbázisba foglalni.
A felületen megismert adatok jogellenes megismerése, felhasználása
különleges személyes adattal való visszaélés, a bűncselekményt a
Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 219. paragrafusa
két évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni.
Kiadó: Belügyminisztérium
2022. május 25.-én délután népes hallgatóság gyülekezett az MTA Könyvtárának Arany János utcai konferenciatermében. Itt került sor a Logos Kiadó gondozásában megjelent Ószövetségi...
Szerintem semmi kivetnivaló nincs abban, hogy Pupák barátommal kimazsolázzuk egymás témáit. Most például örömmel láttam, ismét megszellőztette a kilencvenes évek egyik legsikerültebb listáját,...
Ez a kép csak úgy előkerült az albumból. Érdekes, egyszerűen kikívánkozott. Én meg örülök neki. Ugyanis nemrégiben szokás szerint fikáztak, amikor leírtam: a...
A globális válság közepette minden önkormányzat szinte megoldhatatlan feladatokkal szembesül – egy ilyen helyzetben a helyhatóságok felelőssége még nagyobb, mint „békeidőben”....
A berendezéseknek köszönhetően gyorsabbá válik a szervezet munkája. Korszerűsítenek. | Fotó: Mocsári László Huszonöt többfunkciós, modern rádiókészüléket vásárolt a rendészet az önkormányzat támogatásával....
Már régen nem vagyok olyan nagy színházrajongó, mint régebben. Ráadásul a legrosszabb típusú nézők közé tartozok, az örökösen ficergők sorába. A drámai csönd...
Meg vagyunk vezetve. A közhiedelem szerint leginkább csak szilveszterkor vagy egyéb ünnepi alkalmakkor illő pezsgőt bontani. Másik tévhit, hogy a világon mindenütt...
Szóljak, ne szóljak, nem fáj fejem. Ismerős mondás. Időnként nem is árt a hallgatás, növeli a bölcsességet. Mindegy, magamnál már nem akarom fokozni....
A 24.hu értesülése szerint távozik Kázmér Judit, a Mészáros Lőrinc volt felcsúti polgármester tulajdonában lévő Mediaworks Hungary Zrt. pr és marketing igazgatója, a megyei lapokat kiadó Pannon Lapok Társasága...
Kár lett volna kihagynom a tegnapi Orbán Netanjahu találkozót. Több volt, mint egyszerű protokolláris esemény. Alaposan megdolgoztam érte. Kollégáimmal együtt csaknem két órával...
Megrohamozták a felújított, újranyitott Pesti úti Lidl áruházat. Nem is csoda mivel az előzetes reklámújságjukkal mindenkit lenyűgöztek. Alig három ezer forintért botmixer tállal,...
Vendégem volt ma a Vágatlanul műsorában dr. Breitenbach Géza a praktizáló háziorvosok szövetségének elnöke, aki korábban csaknem 35 esztendeig mentősként is dolgozott. Nagyon...
Budapest Perc utca és környéke. A volt Goldberger Textilgyárral szemközti panel sorházak tövében hajléktalanok tanyáznak. Sok galamb az ezzel járó piszokkal és az...
Dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőrfőkapitány megbízásából Szerencsi Árpád r. alezredes mb. rendőrfőkapitány-helyettes 2022. május 28-án számolt be a Borsod-Abaúj-Zemplén...
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége élére Szűcs Zsuzsanna dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember került, aki júliustól látja el az elnöki teendőket. A szakmai szervezet...
Az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott a megalapozott gyanú szerint....
Vendégem volt dr. Tulipán Péter ügyvéd a borsod megyei békéltető testület elnöke. Mivel mindannyiinknak adódhatnak kisebb nagyobb vitái a vállalkozókkal, a kereskedőkkel szembe...