SzántóGráf » Észak » A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) 2022. január 31-én nyilvánosságra hozott – a „Pegasus” kémszoftver Magyarországon történő alkalmazásával összefüggésben végzett vizsgálatáról szóló – összefoglalójával kapcsolatban, az azóta eltelt napokban a sajtóban több olyan cikk is megjelent, amely nem tényszerű, hamis, félrevezető állításokat tartalmaz, ezért a Hatóság az alábbiakra hívja fel a közvélemény figyelmét
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) 2022. január 31-én nyilvánosságra hozott – a „Pegasus” kémszoftver Magyarországon történő alkalmazásával összefüggésben végzett vizsgálatáról szóló – összefoglalójával kapcsolatban, az azóta eltelt napokban a sajtóban több olyan cikk is megjelent, amely nem tényszerű, hamis, félrevezető állításokat tartalmaz, ezért a Hatóság az alábbiakra hívja fel a közvélemény figyelmét
A Hatóság nyilvánosságra hozott összefoglalója nem állít olyat,
hogy az állítólagos 300-as listából 100 esetet vizsgált meg a
Hatóság. A Hatóság ilyen leválogatást nem is tudott volna végezni,
hiszen nem áll a Hatóság rendelkezésére a 300 magyar állampolgár
nevét és telefonszámát tartalmazó lista. A Hatóság arról sem tudott
meggyőződni a vizsgálata során, hogy létezik-e egyáltalán ilyen
lista, mivel az Amnesty International nem működött együtt a
Hatósággal.
Ahogy azt a nyilvánosságra hozott összefoglaló részletezi, a
Hatóság vizsgálata kifejezetten arra irányult, hogy a sajtóban
megjelent személyek esetében alkalmazták-e a magyar bűnüldöző
szervek és nemzetbiztonsági szolgálatok a kémszoftvert, és ha igen,
e tevékenységük összhangban volt-e a személyes adatok kezelésére és
védelmére vonatkozó jogszabályi előírásokkal. A Hatóság
vizsgálatának egyik része tehát a konkrét, megnevezett személyekre
irányult.
A vizsgálat másik részében a Hatóság a Nemzetbiztonsági
Szakszolgálattól kért statisztikai adatszolgáltatást követően,
kikérte a megrendelő szervektől (adatkezelők) az eszközalkalmazásra
vonatkozó összes ügy ügyirat- és engedélyszámát, amelyből a
mintavételezés során előállított ügyiratlistán szereplő összes
előterjesztést és igazságügyért felelős miniszteri határozatot
(engedélyt) egyenként ellenőrzött a megrendelő szerveknél
(adatkezelők) tartott helyszíni vizsgálatok során. A mintavételezés
során leválogatott ügyiratok, valamint a nyilvánosságra hozott
személyek esetleges eszközalkalmazással történő érintettségének
vizsgálata képezte azt a közel száz esetet, melyre az összefoglaló
hivatkozik.
A Hatóság hatásköre az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a
továbbiakban: Infotv.) alapján csak az igazságügyért felelős
miniszter általi külső engedélyezés jogszerűségének ellenőrzésére
terjed ki, a bírósági adatkezelési műveletekkel kapcsolatban a
személyes adatok védelméhez való jog érvényesülésének ellenőrzésére
nem, így a Hatóságon nem kérhető számon a bírói engedélyek
ellenőrzésének hiánya!
A Hatóság az igazságügyért felelős miniszter általi külső
engedélyezés jogszerűségének ellenőrzése során minden egyes esetben
megvizsgálta az előterjesztést, hogy az megfelel-e a jogszabályban
meghatározott formai, eljárási és tartalmi követelményeknek. A
Hatóság azt is megvizsgálta, hogy az előterjesztő megfelelően
igazolta-e, hogy a titkos információgyűjtés nemzetbiztonsági
érdekből szükséges. A Hatóság vizsgálata tehát kiterjedt a
nemzetbiztonsági érdek meglétének és mibenlétének vizsgálatára,
valamint arra is, hogy az előterjesztő ezt tényállással is
igazolta-e. A Hatóság azt is minden esetben megvizsgálta, hogy az
igazságügyért felelős miniszter a külső engedély megadását az adott
előterjesztésben részletezett tényekre és körülményekre tekintettel
megindokolta-e.
A Hatóság az eljárásában kizárólag a vizsgálattal érintett
igazságügyi miniszteri határozatokat ellenőrizte, nem
általánosságban vizsgálta azt, hogy az engedélyezési eljárásban
hogyan alakul a kiadmányozás rendje. Ez utóbbira a hatályos
jogszabályi rendelkezések szerint az Országgyűlés Nemzetbiztonsági
Bizottsága jogosult. Ahogy ugyanis arra a 32/2013. (XI.22.) AB
határozat is utal, "az igazságügy miniszter engedélyezési eljárása
fölött az Nbtv. 14. § (4) bekezdése értelmében az Országgyűlés
Nemzetbiztonsági Bizottsága gyakorol ellenőrzést".
A Hatóság szükségesnek látja hivatalból megküldeni a nyilvánosságra
hozott összefoglalót a Nemzetbiztonsági Bizottság elnökének szíves
felhasználásra.
Végezetül a Hatóság azt is szükségesnek tartja kihangsúlyozni,
hogy az eljárásában semmilyen adatot nem titkosított (minősített), a
Hatóság az előterjesztők által jogszerűen magállapított minősítést
alkalmazza.
Fentiekben ismertetett tényeket a Hatóság honlapján elérhető
összefoglaló részletesen is tartalmazza.
Dr. Péterfalvi Attila
elnök
Kiadó: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH
Már hetedik éve rendezik meg, minden szeptember második hetében a Somogyi József emlékversenyt amely évről évre sikeresebb egyre nagyobb számban vonzza a kerékpárosokat...
A Zsinagógák Hete országos programsorozat keretében Miskolcon Zsidóházat adtak át szeptember 23-án délután a zsinagógával átellenben, a Kazinczy Ferenc utca túloldalán. Ez alapvetően...
Szeptember 24-én este az RTL Klub bemutatja a Saul fia című filmet. A filmhez kapcsolódó, Sonderkommandó, Birkenau című digitális oktatási anyag elérhető az...
2021.01.19. 07:38 Meghalt Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármestere – derül ki a család kedd reggeli közleményéből, amit változtatás nélkül közlünk. Kriza Ákos...
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) az utazások számának jelentős növekedésével fokozott körültekintésre hívja fel az utazók figyelmét az utazási szolgáltatás kiválasztásakor –...
2021. 11. 23., k – 09:57 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy sályi nő megtalálásához. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság...
Vasárnap a szokottnál is korábban ébredtünk. A szomszédos Gyöngyvirág utcában beindult a sziréna még hat óra tájban. Hétkor már úgy gondoltam, hogy nekem...
A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje katonai tagozata elismerésében részesült Dr. Béres János altábornagy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat volt főigazgatója. A kitüntetést ünnepi állománygyűlés...
Aki már egyszer is szerepelt egy újság impresszumában az hajlamos mindennap reggel elolvasni ugyanazt. Hát ha történt valami változás az éjszaka. Nos, ritkán...
július 16. (szombat), 20:00, Tokaj Fesztiválkatlan A 25. Zempléni Fesztivál Jubileumi Extra program keretében sztárvendégek mutatkoznak be a Tokaj Fesztiválkatlanban rendezett nagyszabású...
A jávorkúti tüzet sikerült megfékezni, de az aszály tovább tombol, ezért erdőterületen tüzet gyújtani továbbra is tilos! A kár felszámolásának előkészületeit megkezdte...
Kéményseprőt látok szerencsét találok. Kora gyerekkoromtól megtanultam ezt privát felhasználásra készült mondókát. Hiszek is benne. Megtanultam, amikor ez hajtogatom azonnal meg kell ragadnom...
Miskolc helyzetéről, politikáról, gazdaságról, személyes ambícióiról beszélgettünk a megyeszékhely polgármesterével, Veres Pállal. CSÁKÓ ATTILA Veres Pál, Miskolc polgármestere Fotós: Ádám János A városvezető...
Mint ismeretes, a közelmúltban megszüntették dr. Barkai László professzor igazgatói tisztségét a miskolci megyei kórházban. A méltatlan döntés nagy felzúdulást váltott ki az...
Izrael és az Egyesült Arab Emírségek csütörtök este bejelentette a kapcsolatok teljes körű normalizálását az Egyesült Államokkal közösen kiadott nyilatkozat formájában. A Walla...
A legkorszerűbb orvostechnikai eszközökkel szerelik fel a kiskunhalasi börtön udvarán épülő, százötven beteg ellátására alkalmas járványügyi mobil konténerkórházat, amely egy hónap alatt készül...
ujkelet.live Az iráni hadsereg szárazföldi haderejének parancsnoka figyelmeztette Izraelt, hogy bármilyen hiba elkövetése Teheránnal szemben Tel-Aviv és Haifa elpusztításához vezethet, közölte az iráni...