A közszféra béremelései között ezekben a napokban érkeznek az idei
első emelt pedagógusbérek is. Januártól újabb 10%-kal, 2010 két és
félszeresére a pedagógusbérek. A béremelés összesen 145 ezer
köznevelésben dolgozó pedagógust érint, köztük az óvodai, általános
iskolai és gimnáziumi pedagógusokat. A kormány terve szerint
2023-ban további nagyobb béremelésre kerül sor. Az a baloldal, amely
a választás közeledtével ismét hergelni próbálja a pedagógusokat,
kormányzása alatt pedagógusok ezreit tette utcára, befagyasztotta és
agyonadóztatta a bérüket és még el is vettek tőlük egy havi bért. A
nemzeti kormány elkötelezett a pedagógusok megbecsülésében. 2010 óta
több ütemben emelkedett a pedagógusok bére, a béremelés a járvány
ellenére is folytatódott, az idén januári 10%-os béremelés előtt
2020 júliusában is volt 10%-os béremelés. 2010-ben egy pályakezdő
főiskolai végzettségű pedagógus bére átlag bruttó 122 000 forint
volt, ma bruttó 312 000 forint. Egy 20 éve dolgozó főiskolai
végzettségű pedagógus bére bruttó 149 145 volt, ma Pedagógus I.
fokozatban bruttó 328 860 forint, Pedagógus II. fokozatban bruttó
361 746 forint.
Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma
Országgyűlési képviselő-választásokat tartanak Magyarországon 2018. április 8-án. A pártok már nyilvánosságra hozták jelöltjeinek névsorát, mutatjuk azokat, akik a jelentősebb politikai formációk részéről, B.-A.-Z....
Szikszó30 elnevezéssel nagyszabású programsorozattal ünnepli az idén Szikszó 30. születésnapját. Azok, akik részt vesznek a pontgyűjtő akcióban egy BMW Minit nyerhetnek. A programsorozat...
Beni Gantz védelmi miniszter a Marokkóba tartó repülőgép előtt 2021. november 23. Fotó: Twitter-videó képernyő fotó ujkelet.live Az Izrael és a Királyság közötti...
Jogász szerettem volna lenni. Végül elítélt lettem. A két mibenlét között szűk az oda vissza átjárás. Drága barátaim, ismerőseim, esküdt ellenségeim most mindannyitok...
Hiába veszélyes szakma miénk.Az egyik munkás vagy dolgozó lekiabált: azonnal töröljem a képét. Tilos a fotózás. Mondta, lejön az állványokról és akkor nekem...
Egy jól megszerkesztett magyarázatot küldtek a központnak a miskolci választások kimenetelének a kudarcáról. A kampányszervezők stábja közösen írta meg a feljegyzést, amelyet a...
Távozik a társaságtól a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója, Christopher Mattheisen, az új vezérigazgató Rékasi Tibor lesz. A cég közleménye szerint a Magyar Telekom...
Kökény Attila, az aranyhangú megasztáros meghódította Miskolc- Tapolcán az Avalon éttermének a közönségét szombaton este. Jó ötlet volt meghívni, hogy kétszer 45 percben...
Kedves Olvasóim, számomra nagy nap volt a mai. Pontosan délelőtt tíz órakor kiszállították az új könyvemet a Budapesti AB Ovo kiadóba. Kicsit késtek...
A Tokaji borvidéken területi korlátozás nélkül csak Furmint, Hárslevelű, Kabar, Sárgamuskotály, Zéta és Kövérszőlő szőlőfajták telepíthetők – ismertette a Kúria döntését a Hegyközségek...
Megtartotta éves kuratóriumi ülését az Északkelet Magyarország Ipartörténetének Ápolásáért Alapítvány (EKMITA) péntek délután. Az évzáró összejövetelen legfőképp az EKMITA idén felavatott zárt és...
Ma délután tartották a Semmelweis napi ünnepséget a Borsod Abaúj Zemplén megyei központi kórház és egyetemi oktatóházban Borsod – Abaúj – Zemplén Megyei...
A gyászhírt Kő Pál fia, Kő Boldizsár közölte Facebook-oldalán. Ahogy azt írta: Édesapa, Kő Pál, a legcsodálatosabb ember, az éjszaka áthajózott a túlvilágra...
Nincs olyan Miskolc család, akiknek valakije ne szedte volna a sátorfáját, hogy külföldön próbáljon szerencsét. Megy a humbug, a szépítés, milliós fizetés, a...
Flach Antal Nívó-díjas mestertanár írása a Miskolci Keresztény Szemle friss számából: Ami a fesztivál zenei kínálatát illeti, fontosnak tartom elsőként kiemelni, hogy a...