Előre bocsájtjuk, hogy Szövetségeink jelen nyilatkozata
figyelemfelhívás minden érintett felé a mára kilátástalan helyzetbe
került, egyedi méretvétel alapján készülő gyógyászati
segédeszközöket gyártó, 100 százalékban magyar tulajdonú kis és
középvállalkozások nevében! Ezúton tájékoztatunk Mindenkit, ezen
belül az egészségügyért felelős és illetékes hivatalokat és
személyeket, továbbá mindazokat, akik eddig igénybe vették
egészségügyi szolgáltatásainkat, hogy az általunk képviselt egyedi
gyógyászati segédeszközöket gyártók szövetségei (OCSZ, OMI, OPRA),
és ezen szervezetek tagjai 2022 tavaszától akár arra a lépésre is
kényszerülhetnek, hogy a tevékenységüket a hazai betegellátási
területen korlátozzák vagy beszüntessék. Ennek oka nemcsak a
jelenlegi koronavírus (COVID 19) miatt kialakult járványügyi
helyzet, hanem az évtizedek óta meglévő, egyre súlyosbodó, a
gyógyászati segédeszközöket alul finanszírozó, számunkra
elfogadhatatlan, egyben méltatlan és mára működésképtelen gazdasági
helyzet is. Tagjainak meghatározó többsége mára működésképtelen
helyzetbe került, dolgozókat küldtek el. Az egyedi eszközgyártók
átmeneti állapotban vagy végleges helyzetbe került betegek számára
készítenek pl. különféle végtagi bénulások kezelésére rögzítőket,
járógépeket, gerincbetegségekre fűzőket, továbbá sérv és haskötőket,
- végtag csonkoltaknak műlábakat, műkezeket vagy a lábbetegségek
kezelésére talpbetéteket és ortopéd cipőket.
Széles a termékpaletta, rengeteg a beteg, akik mindegyikének egyedi
ellátásra, eszközre van szüksége. Az általunk jelzett problémákra
egyetlen kormányzati szerv sem nyújtott eddig segítséget, az EMMI
illetékesei tavaly október óta ígérték a jelentős mértékű
"gyorssegélyt" számunkra, de a múlt héten megjelenő költségvetési
átcsoportosítás (3 Mrd Ft), elemei egyáltalán nem vonatkoznak az
egyedi eszközöket gyártó területekre, csak bizonyos, szaküzletekben
forgalmazott GYSE csoportokra. Így tehát ez a terület semmilyen
segítséget sem kapott! A 100 %-ban hazai tulajdonú KKV-k, az egyedi
ortopédiai eszközgyártói vállalkozásokban országosan közel 4.000 főt
számláló munkavállalói közösség-, veszíti el munkahelyét, melynek
pótlása a jövőben megoldhatatlan helyzetet fog eredményezni az
évente több százezer segédeszközre szoruló honfitársunkat ellátó
egészségügyi szolgáltatói iparágban. Utolsó segélykérésként
fordulunk e terület illetékeseihez és Önökhöz, tesszük mindezt
elsősorban a beteg, mozgássérült és fogyatékos honfitársaink
érdekében, mert amennyiben ez az egészségügyi szolgáltatás eltűnik
hazai rendszerből, a normális élet visszatérésekor már nem lesz
kivel ellátni az ortopédiai, mozgásszervi rehabilitációs eszközre
szoruló honfitársainkat, mert ennek személyi és tárgyi feltételei
teljes mértékben meg fognak szűnni.
Kiadó: Ortopéd Cipőkészítők Szövetsége
Hét év hosszú idő, de van, amire érdemes várni! Ilyen az igazi, hamisítatlan Miskolci Kocsonyafesztivál is, ami éppen ennyi esztendő után tér vissza...
A miniszterelnök legidősebb lánya is felkerült a Forbes legbefolyásosabb magyar nőket rangsoroló listájára. Orbán Ráhel a közéleti szereplők között a negyedik befolyásosabb személy...
Az RTL Group (az RTL Magyarország anyavállalata) bejelentette: felvásárolja a Sky Deutschlandot, a német nyelvű előfizetéses televíziós piac egyik legnagyobb szereplőjét. Az RTL...
A Mazsihisz újonnan választott vezetői Miskolcon jártak a napokban. Heisler András elnök válaszolt a kérdéseimre amelyet a héten olvashatnak majd az Északban. A...
Immár másodszor jutott nekem az a feladat, hogy visszaadjam Miskolcnak a Kocsonyafesztivált – fogalmazott Veres Pál Miskolc MJV polgármestere a Városházán...
A két juttatás pár hónap alatt összesen 125 milliárd forintot jelent a nyugdíjasoknak – mondta el Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Nemzetnek....
Az ÉMÁSZ Hálózati Kft. által a Miskolc 47511/5 hrsz.-ú ingatlan villamosenergia-ellátása céljából tervezett 35 kV-os légvezetékre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárásban a B.-A.-Z. Megyei...
Holnap azaz húsvét hétfőjén felavatják a felcsúti Pancho stadiont. Mint ismeretes Pancho volt Puskás Ferenc spanyolországi beceneve. A nagy eseményre sok neves vendéget...
Nagy fogásra készülünk. Borgula András színész, műfordító, rendező a Gólem zsidó színház megalapítója lesz a vendége a miskolci zsidó múzeum baráti körének ....
Hatalmas tapsvihar fogadta az utolsó állománygyűlésére érkező, nemrég kirúgott L. Simon Lászlót a Magyar Nemzeti Múzeum díszlépcsőházában. „Több mint négyszáz kollégám várt a...
Mintha valami hasonló meglepetés zajlott volna le a nagyvilágban. Mintha valaki vagy valakik olyan szélesre tárták volna a nagykaput a menekültek előtt ,...
A márkakereskedésből kihajtva egy új autó azonnal jó néhány százalékot veszít az értékéből a kiskereskedelmi árához képest. Míg a jármű értéke az idő...
Kabdebó Lóránt irodalomtörténészt, Miskolc valamint Budapest-Zugló Díszpolgárát a 2022. január 24-én szólította magához Teremtője. Két évvel halála után felkerült a Szentpéteri kapui temetőben...
I 2020. 09. 08., k – 15:43 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja...
A kerítés az ingatlan fontos eleme. Mifelénk fontos, hogy jól megkülönböztethető legyen a telekhatár. Nemcsak biztonsági szempontból hanem esztétikailag is ragaszkodunk a tulajdonunk...
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45.§ (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Miskolc Megyei Jogú...
Az adóhatóság indíthat eljárást az MSZP homályos pénzügyeivel kapcsolatos feljelentés nyomán – értesült a Magyar Nemzet. A szocialisták mindeközben egy hónapra kitiltották sajtótájékoztatóikról...