A rendvédelemben hivatásos jogviszonyban állók számlájára 2022.
február 10-én átutalták a "fegyverpénzt". Magyarország Kormánya
ezzel a jelentős, egyszeri juttatással is elismeri a hivatásos
szolgálatot ellátók hazánk kiegyensúlyozott közrendje és
közbiztonsága, határaink védelme, és az új koronavírus járvány
elleni védekezés érdekében végzett elkötelezett munkáját.
A "fegyverpénzt" a Belügyminisztérium és irányított szervei 58 054
hivatásos állományú tagjának utalták át. A hat havi illetménynek
megfelelő juttatásban főszabályként az aktív szolgálatot ellátó
hivatásos állományúak részesültek. A Kormány családbarát
politikájával összhangban a juttatásban azok a hivatásos állományúak
is részesültek, akik jelenleg gyermekgondozás céljából vannak távol
szolgálati helyüktől. A próbaidejüket töltők a próbaidő eredményes
letöltését követően kapják meg a "fegyverpénzt".
A hivatásos állomány illetménye 2022. január 1-jétől 10 százalékkal
emelkedett, ezt az intézkedést követte a "fegyverpénz" átutalása. A
Kormány két intézkedése azt jelenti, hogy a hivatásos állomány idén
közel 197 milliárd forinttal több pénzt visz haza, mint 2021-ben.
Kiadó: Belügyminisztérium
Miskolc, 2022. december 7. Míg rövid távon a kkv-knak stagnáló gazdasági környezettel és magas árakkal kell megküzdeniük, hosszabb távon csak képességeik megerősítésével válhatnak...
Ha az internetsebességünk rendszeresen elmarad a szolgáltató által garantált értékektől, érdemes a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mérőszolgálatához fordulnunk – hívja fel...
A beruházással egy 15 ágyas gyermekpszichiátriai részleg kerül kialakításra. A projekt keretében történő fejlesztés központi eleme a gyermekpszichiátriai ellátórendszer területi hozzáférésének javítása az...
Cserére érett egy fogaskerék az autómból. Filléres alkatrész, de beszerezhetetlen. Egy barátom lemintázta a repedtet, és három nap múlva egy újjal lepett meg....
Lehet, hogy öregszem, s már egyre kevésbé vagyok képes követni az újmódi technikát. Megesik, nem egyszer, hogy flancos szállodákban, puccos helyeken töprengenem kell,...
Dr. Rétvári Bence államtitkár szerint a kereszténység szerepe kiemelt fontosságú volt az államalapításban, mert nélküle a vármegyék sem jöhettek volna létre. „Történelmi...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, az általa létrehozott Kuratórium javaslatai alapján, Miskolc Város Napja (május 11.) alkalmából hagyományosan kitüntetéseket, díjakat adományoz. Csatolmányok...
Pusztai László a hardverben sem ismer tréfát „Az információ drága, de hülyének lenni sem olcsó… Helló bazmegye” Ez a lenyűgöző szlogen az Északhírnök című egyszerre zavarba...
Szociálisan érzéketlen manusz vagyok. Sőt meg van a külön bejáratú véleményem arról aki arról álmodozik, hogy mindenkinek járjon alanyi jogon pénz, fizetés, járadék...
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Miniszterelnökség 14 nappal meghosszabbítja a Magyar Falu Program keretein belül korábban kiírt két pályázatának beadási határidejét. A...
Újabb ”trükkös szakemberek” jelentek meg a TIGÁZ Csoport ellátási területén, akik ezúttal a heves megyei Ivádon próbálnak gázkészülékek elemeinek kicserélésére előleget beszedni a...
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság előbb belső vizsgálatot indított, majd büntető feljelentést tett abban az ügyben, amelyben a Blikk korábbi információi szerint a Zalaegerszegi...
Az Encsi Rendőrkapitányság 05030/157-205/2021. körözési számon körözési eljárást folytat egy 47 éves férfi eltűnése kapcsán. Lakatos Róbert 2021. július 14-én otthonából ismeretlen helyre...
A rendőrség már nyomoz. A mélybe vetette magát. Csütörtökön, a kora esti órákban egy elhunyt embert találtak az M3-as autópályán Mogyoród térségében – írta a...
Lemondott Zoltai Gusztáv a magyarországi zsidó hitközségek ügyvezető igazgatója. A döntését azzal magyarázza, hogy nem tud együttműködni a kormánnyal. A rossznyelvűek viszont egy...