SzántóGráf

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és a magyar ügyészség az eddigi kiváló együttműködését munkamegállapodás formájában rögzítette- A mostanáig a közös érdekek és célok alapján történt munka kereteit ezentúl a munkamegállapodás formálisan is biztosítja

A megállapodás előzményeként, 2020. január 31-én Dr. Polt Péter
legfőbb ügyész hivatalában fogadta az OLAF főigazgatóját, Ville
Itälä-t. A találkozón a felek megerősítették, hogy az uniós pénzeket
érintő bűnügyi visszaélések kapcsán a szervezetek közötti hatékony
információcserét és együttműködést továbbra is kiemelten fontosnak
tartják. Emellett megállapodtak abban, hogy az eddig is jól működő
szakmai kapcsolat formális megerősítése érdekében együttműködési
megállapodást dolgoznak ki, melynek a véglegesítésére most került
sor.
 Az elkészült munkamegállapodást az OLAF részéről Ville Itälä
főigazgató, míg a Legfőbb Ügyészség részéről dr. Polt Péter legfőbb
ügyész írta alá.
 Az OLAF és a Legfőbb Ügyészség közötti együttműködés legfontosabb
területei a kölcsönös információcsere, az operatív segítségnyújtás.
A megállapodás több közös képzési lehetőséget és technikai
segítségnyújtást is lehetővé tesz.
Az OLAF-fal való együttműködés segíti a Legfőbb Ügyészség Európai
Ügyészséggel kötött munkamegállapodásában foglaltak teljesülését.
Magyarország nem tagja az Európai Ügyészségnek, de a magyar
ügyészség – a részt nem vevő országok közül elsőként és eddig
egyetlenként – 2021 áprilisában munkamegállapodást kötött az Európai
Ügyészséggel, a közös működés érdekében.
 Az OLAF az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív
szabálytalanságokat vizsgálja, büntetőjogi tényállást nem állapít
meg, bűnügyi bizonyítást nem végez. Erre sem felhatalmazása, sem
pedig eszköze nincsen.
 A magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – a
mindig követett protokoll szerint az OLAF igazságügyi ajánlása
nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben
már folyamatban volt a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás
irataihoz csatolták és abban értékelték.
 Az OLAF legutóbbi, 2020-ra vonatkozó éves jelentéséből kitűnik,
hogy a magyar ügyészség az OLAF ügyek 67 %-ában emelt vádat. Ez a
szám kimagasló eredmény, hiszen közel a duplája a 37 %-os uniós
átlagnak.
Az OLAF egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást,
amelyben már folyik Magyarországon nyomozás. A legutóbbi két év
valamennyi ajánlása kapcsán folyamatban volt már a nyomozás.
 Az igazságügyi ajánlások száma évről évre csökken: 2016-ban 10,
2017-ben 6, 2018-ban 4, 2019-ben 3, míg 2020-ban és 2021-ben 2-2
ajánlás érkezett.
 A magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik, mind vezetői,
mind szakértői szinten rendszeresek a találkozók.
     Kiadó: Legfőbb Ügyészség
Exit mobile version